Zoé betöltötte az első hónapot még hétfőn, s én lassan hozzászoktam, hogy két gyerekem van és az egyik mindig sír, lehetőleg akkor, mikor a másik abbahagyja, vagy szinkronban, dolby surround hatással nyomatják egyszerre. Belőlem mindig csepeg belőlem valahol valami, újra szoptatok hajnalban, meg sem rezzenek a kakis pelustól, akár barnaszént, akár okkersárga terményt tartalmaz és a fektetés gyerekenként egy órás procedúra. Mira fejtette ki ezt egy mondatban, "most más a kisbaba is a kék házban lakik".
Mivel Zozéta hirtelen jött, már nem volt időm megírni, hogy aggódtunk a vesefolyadék miatt, meg hogy egészséges lesz-e és szép, mint Mira-utóbbi gondolatunk olyan vicces utólag, akkor nem volt az. És persze paráztunk rendesen, mert épp erre a hétfőre kaptunk időpontot ultrahangra. Azért ilyen későnre, mert ha korábban megyünk, gyakran születik fals pozitív eredmény. Ráadásul nemcsak a vesefolyadékra, hanem egy bütyök miatt is kértek még egy UH-t , amit a feneke felett talált a doki a két hetes ellenőrzésen, ahol mellesleg azt is megállapították, hogy még nem nyerte vissza születési súlyát. Egyszóval, volt miért cidrizni. Minden jól indult, a picit megszoptattam egy órával előtte, a nagyot leadtam játszani, s irány a kórház. Rögtön be is hívtak minket, mire felébredt a pici, csillagos ötös. Aztán kezdődött a tortúra. Én feküdtem le, hogy a kicsi rajtam hasalhasson, ugyanis a fenék feletti bütyökkel indítottunk, amihez nem volt elég egy helyen ultrahangozni, a gerincét is meg kellett nézni hátközépig, több szögből. Az a nőci, aki csinálta, folyamatosan csittegett, de nem kedvesen-nyugtatón, hanem ideges sziszegéssel, mert Zoé a 3. perc után céklavörösen üvöltött. A csittegést akkor sem hagyta abba, mikor szegény picúr tíz percre bealudt, kikészült a sok sírástól. Jöttek a megjegyzések is, hogy jaj, ő így nem tudja a csigolyákat megszámolni, adjam neki oda a kisujjam szopni, de miért nem kéri, ó, cumija sincs? (nincs, mert távbaköpő versenyt rendez vele, te agyoniskolázott), aztán az a megjegyzése, hogy "she's a challenge", azaz hogy a gyerek milyen nehéz eset, már nálam is betette a kaput, addig igyekeztem nem reagálni, inkább Zoé nyugtatására koncentráltam. Megmondtam neki, hogy sajna nem tudom kivenni belőle az elemet. Vesékkel együtt (amit előlről-hátulról átvilágítottak) 4o perc volt az eljárás, mutasson nekem egy újszülöttet, aki ennyi ideig tűri, hogy hideg zselés bottal döfködjék. Megjegyzem, deklaráltan gyerekradiológiára mentünk, ahova nem harmincéves, pókerarcú urak járnak, akik végigfekszenek akár egy órát is...ha az én lányom challenge, akkor mit csinálna ez a nőci, ha megkap egy 1-2 éves gyereket, aki mászik, áll, jár esetleg, de nem érti meg, miért kell neki 4o percig mozdulatlanul feküdnie? Általában jó véleményem van az itteni egészségügyről, ez most remélem, szabályt erősítő kivétel.
Ugyanis innentől már hepiendes a befejezés. Még aznap (!) kiértékelte a képeket egy radiológus, és délután háromnegyed hatkor felhívott a gyerekdokinő, miszerint minden eredmény negatív. A vesefolyadék felszívódott, a bütyök majd visszahúzódik, egyszerű bőrkinövés, semmi komoly, magyarán a lányunk teljesen ép és egészséges és több vizsgálat nem is kell. Fú, örömtánc, Darrent hívtam, ő is fellélegzett.
Tegnap, azaz kedden volt az első havi vizsgálat, ami már az ismert, unalmas mederben zajlott. Kiderült, hogy Zoé immár 8 font 15 uncia (kis híján 4o54 gramm) és 22 incs (55, 9 cm), szóval a kezdeti lemaradás után fél hónap alatt fél kilót hízott. Hát igen, megnyugtató volt olyan csipcsup dolgokat kérdezni, mint hogy mit adjak a száraz bőrére, baj-e, hogy 6 órát is alszik egyben (Mira ebben a korban még kétóránként szopott) és a fejemre csapni, hogy tényleg, adni kéne már a D-vitamint. Ezek a vizsgálatok akkor a legjobbak, ha ilyen unalmasak.
Íme, pár újabb kép Kiskirálylányról és kettejükről is, ami úgy született, hogy miután Zoét letettük a takaróra, Mira kijelentette, hogy ez az övé. Hát akkor feküdj mellé, bíztattam, amit azóta egyedül és csinál, kisbaba vagyok, oá felkiáltással.
Mivel Zozéta hirtelen jött, már nem volt időm megírni, hogy aggódtunk a vesefolyadék miatt, meg hogy egészséges lesz-e és szép, mint Mira-utóbbi gondolatunk olyan vicces utólag, akkor nem volt az. És persze paráztunk rendesen, mert épp erre a hétfőre kaptunk időpontot ultrahangra. Azért ilyen későnre, mert ha korábban megyünk, gyakran születik fals pozitív eredmény. Ráadásul nemcsak a vesefolyadékra, hanem egy bütyök miatt is kértek még egy UH-t , amit a feneke felett talált a doki a két hetes ellenőrzésen, ahol mellesleg azt is megállapították, hogy még nem nyerte vissza születési súlyát. Egyszóval, volt miért cidrizni. Minden jól indult, a picit megszoptattam egy órával előtte, a nagyot leadtam játszani, s irány a kórház. Rögtön be is hívtak minket, mire felébredt a pici, csillagos ötös. Aztán kezdődött a tortúra. Én feküdtem le, hogy a kicsi rajtam hasalhasson, ugyanis a fenék feletti bütyökkel indítottunk, amihez nem volt elég egy helyen ultrahangozni, a gerincét is meg kellett nézni hátközépig, több szögből. Az a nőci, aki csinálta, folyamatosan csittegett, de nem kedvesen-nyugtatón, hanem ideges sziszegéssel, mert Zoé a 3. perc után céklavörösen üvöltött. A csittegést akkor sem hagyta abba, mikor szegény picúr tíz percre bealudt, kikészült a sok sírástól. Jöttek a megjegyzések is, hogy jaj, ő így nem tudja a csigolyákat megszámolni, adjam neki oda a kisujjam szopni, de miért nem kéri, ó, cumija sincs? (nincs, mert távbaköpő versenyt rendez vele, te agyoniskolázott), aztán az a megjegyzése, hogy "she's a challenge", azaz hogy a gyerek milyen nehéz eset, már nálam is betette a kaput, addig igyekeztem nem reagálni, inkább Zoé nyugtatására koncentráltam. Megmondtam neki, hogy sajna nem tudom kivenni belőle az elemet. Vesékkel együtt (amit előlről-hátulról átvilágítottak) 4o perc volt az eljárás, mutasson nekem egy újszülöttet, aki ennyi ideig tűri, hogy hideg zselés bottal döfködjék. Megjegyzem, deklaráltan gyerekradiológiára mentünk, ahova nem harmincéves, pókerarcú urak járnak, akik végigfekszenek akár egy órát is...ha az én lányom challenge, akkor mit csinálna ez a nőci, ha megkap egy 1-2 éves gyereket, aki mászik, áll, jár esetleg, de nem érti meg, miért kell neki 4o percig mozdulatlanul feküdnie? Általában jó véleményem van az itteni egészségügyről, ez most remélem, szabályt erősítő kivétel.
Ugyanis innentől már hepiendes a befejezés. Még aznap (!) kiértékelte a képeket egy radiológus, és délután háromnegyed hatkor felhívott a gyerekdokinő, miszerint minden eredmény negatív. A vesefolyadék felszívódott, a bütyök majd visszahúzódik, egyszerű bőrkinövés, semmi komoly, magyarán a lányunk teljesen ép és egészséges és több vizsgálat nem is kell. Fú, örömtánc, Darrent hívtam, ő is fellélegzett.
Tegnap, azaz kedden volt az első havi vizsgálat, ami már az ismert, unalmas mederben zajlott. Kiderült, hogy Zoé immár 8 font 15 uncia (kis híján 4o54 gramm) és 22 incs (55, 9 cm), szóval a kezdeti lemaradás után fél hónap alatt fél kilót hízott. Hát igen, megnyugtató volt olyan csipcsup dolgokat kérdezni, mint hogy mit adjak a száraz bőrére, baj-e, hogy 6 órát is alszik egyben (Mira ebben a korban még kétóránként szopott) és a fejemre csapni, hogy tényleg, adni kéne már a D-vitamint. Ezek a vizsgálatok akkor a legjobbak, ha ilyen unalmasak.
Íme, pár újabb kép Kiskirálylányról és kettejükről is, ami úgy született, hogy miután Zoét letettük a takaróra, Mira kijelentette, hogy ez az övé. Hát akkor feküdj mellé, bíztattam, amit azóta egyedül és csinál, kisbaba vagyok, oá felkiáltással.
1 megjegyzés:
Gyönyörű mindkét kislányod!!!!!
Boldog hófordulót Zoénak!!!!
Puszik!
Fakan Julcsi
Megjegyzés küldése