Szörny-űségek

Folytatom, ahol abbahagytam: a vasárnappal. Ezen a napon, este 9-11-ig van a tévében az egyetlen műsor, amit jelenleg nézek, a Celebrity Apprentice. Mivel Mira késő délutánig aludt, az első órát csak rapszodikusan láttam, de gondoltam, majd a 2. részét fektetés után...hát ez sem jött össze. Fentről ugyanis sírás hallatszott:
-Anya, anya, gyere fel, itt a szö-szö-szörny!!!-kiáltja sírva, remegve.
-Én csak egy szörnyet ismerek, a sütifalót, tudod, a Szezám utcából. Ő biztos nem volt itt, mert nincs otthon sütink.
(Nem mondtam neki azt, hogy szörnyek nincsenek. Kisgyerekkorban a félelem nagyon valós, a fantázia és a realitás gyakran keveredik, nem tudja egyértelműen kibogozni. Nagyon meg volt ijedve, s nem akartam a félelmeit elbagatellizálni.)
-De hallottam egy hangot a..hol is mászik az itsy bitsy spider?
-Az ereszcsatornában...
-Igen, onnan! Nagyon félelmetes hang volt, megijedtem...
-Biztos csak a szomszéd jött haza, az ő cipője kopogott...vagy egy faág eshetett bele a csatornába? Nem tudom, én nem hallottam semmit.
-Igen, a faág volt az!
Ezzel meg is nyugodott, de le kellett vinnem, s 11-kor tudtam ágyba rakni, hajnalban pedig sírva jelent meg az ágyamnál, persze befogadtam...

Ez az alvás amúgy is megőrjít. Hétfőn elég jó napom volt, végül is csak Emmy jött, 3 gyerek meg az öthöz képest valóságos nyugdíjasklub. Mira délután nem aludt, Zoé is alig, elmentünk sétálni, mert minden vizes volt a játszón a reggeli esőtől. Mira nem húzta rá a száját, hanem közölte, hogy ez milyen jó ötlet, megnéztük a kiáradt patakot, lefújtuk a pitypangok fehér bolyhát és láss csodát, 7-re mindkét gyerek aludt. Nem is tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel. Mira a kakaós szívószállal a szájában szenderedett el:

De kedden megkaptam a magamét, Mira ismét nem aludt, mivel mindketten nyűgösek voltak, elvittem őket a parkba. Ott találkoztam egy ismerős anyukával, akinek szintén tornára járt a fia, Mirával egy csoportba. Beszélgettünk, a padon ültem, Zoé az ölemben, egyszer csak hatalmas adag homok zúdul az arcomba és Zoé fejére is Mira lapátjáról. Nagyon büszke voltam, mert előjött a brunszvikterézes énem, és szép türelmesen kezeltem a helyzetet:

-Mira, miért szórtál le minket homokkal?

-Mert már nem vagy a barátom.

-Miért ne lennék? Attól, hogy Andrew anyukájával is beszélgetek, még szeretlek téged is. De most hazamegyünk...

-Még befejezem a homokváramat.

-Nem fejezed be. Segítettem volna az építésében, de most meg kell fürdetnem a babát, nézd már, a füle belseje is homokos.

És vittem ki Mirát, aki persze otthon a tévé előtt aludt el, és aztán tízig fennmaradt.

Ez napi probléma. Vagy alszik délután, de akkor semmi szabadidőm, mert későn fekszik le, vagy nem alszik, de akkor délután 5-től az őrületbe kerget. Most azért maradtam türelmes, mert tudom, hogy ilyenkor egyszerűen beszámíthatatlan, nem akar ő rosszalkodni, de nem tudja még máshogy kimutatni a fáradtságát. Viszont a hazamenetellel azért azt próbálom üzenni, hogy ezt nem tolerálom.

Szerdán Heather lett volna a soros a szittelésben, de nem nyitott ajtót. A kocsija ott állt, mi lehet? Eszembe jutott, hogy a közelben lakik Landon anyukája, aki múzeumba vitte a gyerekét, lehet, hogy őt is felvette Amy-vel együtt, csak elfelejtettek szólni? Köszi, Heather, gondoltam bosszúsan, és ha már ott voltunk, elmentünk egy nagyobb Targetbe, mint a hozzánk közeli, vettem pár dolgot, Mirának meg becsúszott egy Oroszlánkirály DVD, megígértem neki, hogy este, miután Zoé fekszik, megnézzük. Ezzel a csellel sikerült délután elaltatni, meg aztán rámutattam, hogy utcai ruhában, fogmosás nélkül elaludni a kanapén nem olyan jó dolog. Na most, ha annyi dollárom lenne, ahányszor hozta a dvd-t, hogy MOST nézzük meg...

Zoé is kitett magáért, kedden, míg Mirát leadtam, egy csipedettet nem tudtam meggyúrni tőle. Ami könnyebb vele, hogy ül, s így eljátszik, a hintájában megtanult rugózni. Ami nehezebb, hogyha ezeket megunja, kiakad. Nem kicsit, nagyon. Tavaszi nagytakarítás, haha, egy porszívózást nem tudok nyélbe ütni mellette. Tegnap is, napközben aludt vagy 2 órát, reggel 6-tól este fél nyolcig. Azt gondoltam, elájul, így is lett, beraktuk az Oroszlánkirályt, de Zoé is elkezdett fenn mocorogni. Nagyon finom antennái vannak arra, hogy őt most kihagyják valamiből. Szegény Mira frusztráltan vette tudomásul, hogy Zoé is nézi velünk, majdnem végig ott volt, igaz, szépen az ölemben, kivételesen nem tekergett vagy akart hídba lemenni, szerintem érezte, hogy akkor vinném fel.

A film amúgy, amit Indiában adtak egy nap csak nem tudott végignézni, 88 perces, s ez még igen hosszú Mirának. Onnantól, hogy Simba felnőtt, nem is érdekelte a többi. Érdekes, nem rázta meg Simba apjának halála, nem ijedt meg a hiénáktól, de végig azt ismételgette, hogy a gyerekoroszlánt akarja, nem ezt a sörényest, ez nem is Simba, hanem az apukája. Elmagyaráztam neki, hogy mindenki felnő egyszer, nagyon kiakadt és tagoltan mondta, hogy ő soha nem lesz néni, csak kislány, a piros házában fog lakni és lesz cicája,  és meglátogathatjuk. Ja, anyuka is lesz valamikor.

Ami ezen a héten-még nincs vége, nyugtával dicsérd a napot- jó volt, hogy nagyon türelmes voltam, szerepjátékoztam Mirával (egyedül azt nem vagyok hajlandó játszani, hogy a Tapita vízbe fullad és ki kell húzni, szent azért nem lettem), Zoét is fejlesztettem labdával, autógurítással, könyvekkel. Volt néhány cuki pillanat, az egyik meglepetés, videó van róla, de Darren segítsége is kell hozzá, mert wmv formátumban tudom csak idecsatolni.

Végül tegnap elkészült a homokvár, Mira minden nap szívesen megy a parkba, több, mint egy órát maradunk. Lehetne többet is, de Zoé eddig nincs el sem a hordozóban, sem a babakocsiban, pedig már tök jól ül és kilát belőle. Sajnos az autósülést is kezdte megutálni, 2o perc a türelemzóna, aztán feszíti magát a csatok alatt...Ha ő lenne egyedül, körbesétálnám vele a tavat, megállva minden mozgó falevélnél, kacsánál. Ha csak Mira lenne, futnék utána mindenhova, építeném a szép homokvárat.

Így viszont van a kompromisszum, Zoéval az ölemben nézem a homokozó Mirát, aztán kicsi becsatol a kocsiba, és nyüsszőgéssel a háttérben épül fel az egy szem homokvár sebtiben. Azon is lábnyom tiport 2 perc múlva...én ilyenkor nem is tudom, 3-4 vagy több gyerekkel ez hogy működik, lehet, én vagyok béna, de szinte kettészakadok, hogy mindenkinek jó legyen.

Zozetta egyébként szépen eszi a sárgarépát és barackot, ezekből egy doboz is elfogy. Adtam neki egy babanyalókát is, csak érdekességnek, mennyi mindent kitalálnak itt a totyogóknak. Ennek a nyelén bababiztos zár van, úgy lehet belepattintani a hálót, abba kerül a gyümölcs, vagy akár nagyobb főzött zöldségdarabok is, amit a baba kiszívhat. Szerintem szuper találmány, én banándarabot tettem bele:

Visszatérve tegnapra, az Oroszlánkirály után lefektettem Mirát és ideültem megnézni a netes dolgaim. Nyitom az emailt, látom, van levél Heather-től, a tárgya az volt, hogy rossz hír...akkor már sejtettem, sajnos, miről ír, és igazam is volt, elvesztette a babáját a 13. héten. Bakteriális fertőzést kapott, ami megtámadta a méhen keresztül a magzatot, hétfőn ment be kórházba, mert elvetélt. De amit ezután írt, az sokkolt csak igazán. A bacik a véráramba is bekerültek, és a műtét közben emiatt halálközeli állapotba került, 2 liter vért vesztett. Azóta jobban van, ma írt update-et, hogy hazaengedték, mert lecsökkent a bacik száma, hatott az antibigyó kúra, s bár kicsit vérszegény, lassan visszanyeri az eredeti vérmennyiségét. Elaludni is alig tudtam, annyira ijesztő...egy hete láttam, mikor Amy nálunk játszott, már domborodott a hasa, nagyon csinos volt, fekete leggings és piros ruha volt rajta, kislánya meg is dicsérte...és pár napra rá majdnem meghalt. Legjobb barátnője, Tara körbeküldött egy naptárat, egy napot én is vállaltam, hogy kaját főzök a családjának estére, mert sokat kell pihennie. Rettenetesen sajnálom szegényt, egy vetélés is elég rossz magában, de így, ekkora traumával s azzal a tudattal, hogy ez nem spontán dolog volt, hanem baktériumok, a 21. század fejlett Nyugatában...mentem volna a kórházba is hozzá, de a két kicsivel nem lehet.

Ilyenkor azt hiszem, visszaszívom az összes panaszt, elnézve a két egészséges lánykámat. Pedig mostanában nagyon durva, mennyire igénybe vesznek a mindennapok. Darren egyébként mára hazaért, halleluja, de rengeteg a melója, most is nyomja. Remélem, felvesznek valami kvalifikált mókust, féltem őt meg a családi drága időt is, mi lesz ezekkel 7o órás munkahetekkel?

És cserkész becsszóra, a következő beírásban csakazértis jókat fogok írni, valamit a megszokott humorral, de ez most egy ilyen hét...