Izraeli útinapló 4: Jaffa

Mielőtt kitérnék a címre, le kell írnom a kalandot, amiben az utolsó előtti napon volt részem. Még elmentem Mirával Tel-Avivba szuvenírt venni, Alexis egy kis zsidó motívumos gyertyát kapott mert Fuzzy-ra vigyázott, magunknak meg vettem egy falra akasztható hamsát:

A hamsa arabul ötöt, öt ujjat jelent, és láncra is szokták rakni medálként, hogy elűzze a rontást. A zsidó hagyományban is él ez, hasonló, mint a piros karkötő a kabbalah-ban. Héber írás van rajta, azt jelenti, hogy az egész családunk éljen boldogan és egészségesen.

Na szóval, becsomagolták, hitelkártyát elfogadnak? Hát persze. Nyújtom is , aláírom a papírt, elteszem a kis csomagot és távozok. Rögtön balra fordulok egy szűk utcába, ami a picaba torkollik, jobbra-bara standok, közte szűk a hely, tömeg hömpölyög. De megyek tovább, térkép nélkül is tudom, hogyan lehet hazajutni, egyenesen az óceán felé és onnan csak végig a parton, hisz az összes hotel ott sorakozik. De a Marriott akkora, mint a kisujjam körme, még legalább húsz perc. Akkora már legalább 3 órája sétáltam, a hasam jobb oldala erősen görcsölt, hiába ittam sok vizet, ez sajnos más séta alkalmával is előfordult, pedig nem is mentem gyorsan. Közben Mira, aki az üzletben nyafizott, elaludt. Egy életem egy halálom, fogok egy taxit. Találtam is, mondta, hogy harminc shekelért odavisz. Mint kiderült, "csak" 1o volt ebben a felár. Babakocsi összehajt, az alvó Cinkével beülünk, de még el sem indultunk, ott hőzöngött egy pali, mint kiderült, a reptérre akart menni sürgősen és hívott taxit ő is. Csakhogy ez nem az volt. De elképesztő, simán kidobott volna onnan alvó gyerekestül, kocsistul. Végre elindultunk, a fogaim kapkodtam vissza  a kanyarban, mert négyesben vette be az ürge, de ott a hotel, alig vártam, hogy Mirát ágyba rakjam és lezuhanyozzak. Venném elő a táskámból a tárcám, hogy fizessek, de a tárcám...úristen, a tárcám...hát az nincs meg. A taxis kerdőn tartja a markát, én lenézek az ülés alá, de nem, nincs ott sem. Megmondom neki, mi az ábra, mi a szobaszámom és jöjjön este, mert a férjem kifizeti. Felírta a papírra a mobilszámát, a neve egyébként az volt, hogy Nimrod, mikor mondtam, hogy magyar eredetű elég furán nézett rám..na mindegy, ő elment, én meg be a hotel recepciójához, hogy hol a rendőrség. Elmagyarázták, én fel lifttel és az alvó Mirával a szobába. Gondolkodom. Biztos a szűk piaci sikátorban történt, hogy száradna le a keze, be kéne vezetni, hogy minden tolvaj kacsóját vágják le, mint régen. Sorra jutnak eszembe, mik voltak a tárcámban. Biztosítási kártyák, tagsági igazolványok, jogsi. Feljajdultam, mikor eszembe jutott a 4oo dolláros Home Depot-os ajándékutalvány. Én hülye, miért nem hagytam a széfben ezeket és mentem csak a kártyákkal és kápével a városba? Írtam Darrennek is közben, a debit-és hitelkártyát letiltattuk. Basszus...másnap lett volna egy szabadnapunk, mert a gép csak péntek hajnalban indult, így elrontani. A hangulat persze megecetesedett. D megjött és este lóhalálában elmentünk abba a boltba, ahol a szuvenírt vettem, mert emlékzetem szerint máshol nem vettem elő a tárcás. De a bolt már bezárt. Másnap reggel még mindig bosszúsan megreggeliztünk és akkor menjünk Jaffába. Előtte viszont, mert a hatodik érzékem azt mondta, megpróbáltuk a boltot megint, annál is inkább, mert Darren kollégája, Ziki szerint ritka ott a lopás, mint a fehér holló. Amint beléptem, a zsidó nőcike bólintott és ment is hátra, egy szatyorba csomagolta a tárcám, amit fizetés után nem raktam el, Hiánytalanul megvolt minden, nagyon hálálkodtam és azt is megbocsátottam, hogy ezt a hamsát, amit nála vettünk, a piaci sátrak alatt sokkal kevesebbért láttam. Ezek után kiteszem a falra, az biztos.

Felszabadultan taxiztunk Jaffába (ami 3o shekel volt, duplaannyi távért, mint amiért én a dörzsölt Nimdornak fizettem ugyanennyit). MárTel-Avivhoz csatolták, így szerepel az útjelző táblákon is: Tel-Aviv-Yofa. Négyezer éves város, az asszír királytól a szultánig, fáraóig sokan uralkodtak ott. A világ egyik legrégebbi kikötője is ott volt. Nagyon tetszett, körbementünk, megnéztük a város falait, az óratornyot, majd a híres ócskapiacot is, ahol nemcsak régiségeket, hanem új holmit is lehetett kapni. Kasmír, kasmír, kínálgatta portékáját, Darren rávigyorgott, tudom én, hisz onnan jöttem (ami nem teljesen igaz, mert nem Észak-Indiai, de az árat lejjebb srófolni jó volt). Aztán én döner, azaz gyros-szagot éreztem és bementünk kajálni, már évek óta nem ettem egy jó szendvicset, igaz, ez sem volt olcsó. utána mentük haza, Mirával strandolni még egy utolsót és véget is ért a vakáció.

Másnap a Ben Gurion reptér igazi izraeli szigorral búcsúzott. Ott voltunk már hajnali 2-kor, 5-kor ment a gép, és szükség volt mind a 3 órára. Még becsekkolás előtt ellenőrziték a motyónkat és minket is. Olyan kérdéseket kaptunk, hogy mik a testvéreink neve, honnan ered a családnevünk. Darren aggódott, hogy nem tudja elszívni a nyamvadt bagóját de végül is sikerült neki, én is bekaptam korgó gyomromra egy szendvicset. Mérges voltam jóuramra, mert lazacost vett. Mikor eszem én lazacot??? Soha. Nem baj, legközelebb én majd sajtosat hozok neki. :P

Na de visszafele Mira olyan volt, mint egy kisangyal, jól jött ki az alvása is, megérkeztünk itteni idő szerint délután, hatkor leraktam és másnap reggelig aludt is, nem kellett napokig hajnalban kelni vele. Jó volt, de azért ízelítőt kaptam belőle, milyen egy gyerekes vakáció. Viszont büszke voltam rá nagyon, mert kisgyerekhez képest mindenhol alkalmazkodó, befogadó, érdeklődő volt, elolvadtak, mikor megköszönt mindent, integetett stb. De egy ideig úgysem megyek sehova, két kicsivel...idén biztos nem.