A hotel adott különféle prospektusokat, ezeket nézegetve döntöttük el, hogy Mirát kitesszük egy nap városnézésnek. Azért Jeruzsálemet nem lehet kihagyni...lett volna még Haifa, Eilat, a Holt-tenger és onnan át Jordániába, ahol az Indiana Jones 3. részéből is ismert köbe faragott templomot mutatták volna meg. Ezekért picit vérzik a szívem, de kisgyerekkel ennyit nem vállaltunk be.
Darren az ottani szokásoknak megfelelően péntek-szombaton volt szabadnapos, pénteken mentünk. Mira korán kelt, úgyhogy a nap jól kezdődött: megjött a kisbusz a lófarkas, alacsony és jópofa helyi kisöreggel, Mira aludt, mi meg hallgattuk a dumáját. Így kezdte: nagyon nehéz, kimondhatatlan nevem van...úgy hívnak, hogy Izrael. Mesélt aztán arról is, hogy gyakran kalauzolt hírességeket is, pl. Bill Clintont kétszer, aki másodjára Monicával ment (persze ez kamu volt, de jót röhögtünk). Hamar odaértünk, mert szabadnapra tekintettel üresek voltak az utak.
A kezdő állomás a Holokauszt-múzeum, más néven Yad Vashem azaz Emlékek a falakon belül. Látható a héber idézet, a Bibliából: ezen emlékek és falak, melyeket nektek adok, ne romboltassank le soha. 1o éven aluliak nem mehettek be, Darren maradt kint Mirával. Azt mondta, ő látta már a washingtoni Holokauszt-múzeumot, untig elég volt...kezébe nyomtak egy útlevelet, igazit, és elmondták a volt tulaj történetét meg a liftek gázkamra-szerűen voltak kialakítva. Én bementem. Az a sasos fotó az egyetlen,a ztán rámszóltak, hogy nem szabad fotózni. Mondjuk nem is akartam, egyszerűen szörnyű volt, lehet, hogy a terhesség rátett, de többször félre kellett vonulnom, hogy ne bőgjem el magam nyilvánosan. Ha az a cél, hogy ez soha nem történhessen meg, keményen szolgálja ez a hely, sok kép, vidó, dokumentum. Üvegek alatt cipők, gyerekméretben is. Egy törött baba, gazdátlan mackó, akár Miráé is lehetett volna...gyorsan haladtam előre az orosz felszabadításig és a zsidók pártolójáig. Schindler, akinek Jeruzsálemben van a sírja, gondolom filmből is ismerős név, vagy Raoul Wallenberg, aki több magyarnak adott svéd állampolgárságot. Én is megfogadtam, hogy ilyen múzeumba többet nem megyek.
A következő állomás az Olajfák hegye volt, ami iszlám és keresztény gyökerekkel is bír, többek közt itt mondta el többször Jézus a Mi atyánk, ki vagy a mennyekben kezdetű fohászt. A bejáratnál ott ült Gilad Shalit családja is. Ő egy 16 éves korában elrabolt izraeli katona, nem tudják, hol van, független sajtós sem mehet be hozzá, semmi hír nincs róla, hogy még élne..viszont arab terrorista fiatalokért odaadnák cserébe. Felment a kisbusz, Izrael kitett magáért, alig fértünk el és még tolatni is kellett, mert a szűk utcában szembejött egy másik kocsi. Felértünk a hegyre, onnan szép kilátás nyílt. Az az aranykupolás épület a Dome of the Rock, azaz a Szikla temploma, egy szent, Mekkából származó kőre épült a 6oo-as években. Kár, hogy ide nem mentünk le, nagyon szép, amint láttam. Fent lefényképezkedtünk egy arab tevelovaggal, mely kép 5 shekelbe fájt. Egy kisfiú a tevés képemért is lejmolni akart, vagy töröljem le azonnal, jó, mi?
Utána be a buszba, hegynek lefelé és be az Óvárosba, aminek a belső falain festmények vannak. Elhaladtunk a piac mellett, Darren vett egy 3 literes vizet, amivel azt hittem, fejbevágom. Nem vittük ugye a babakocsit, mert úgysem fértünk el volna vele de kellett a pelenkázótáska, meg Mira sem ment végig gyalog, úgyhogy mindenkinek volt málhája, erre még tesz hozzá. Megkajáltunk valami döneres gyorsbüfében és mentünk tovább a Szent Sírhely Templomig. A dián ez az a kőépület, amiről belső fotókat is készítettem, az a kormos luk volt, ahonnan Jézus eltűnt, és Darren Mirával megérinti a követ, amire fektették és ahonnan a teste eltűnt. Ezt és a templom bejáratát több hívő meg is csókolta.
Az utána következő római számos képek a stációk, Jézus szenvedésének állomásai. Volt ott egy kő, amibe annyian belemélyesztették a kezüket, hogy felvette a kézlenyomat-formát.
Végül a Siratófalhoz mentünk, ahol nagy meglepetésemre azt mondta Darren, hogy írjak valami rövid kis imát, beteszi a kkőrések közé. Miért, te hiszel ebben?-kérdeztem elképedve, mire ő, teljesen mindegy, honnan jön az áldás, ártani nem árthat...Külön volt a férfi és a női részleg, Darren kapott egy kis kipát is, csak abban mehetett oda, hátulról látszik narancs pólóban, középen. Én nem látszom, igaz, ilyenkre Darren nem fordít energiát, katt és kész. Mira addig a galambokat üldözte. Szegény, úgy kifáradt, hog sokszor leült a földre. Alvórongyait, a Pötyiket is hozta, végighúzta a köveken, így most szent kendői lettek. Elege volt az egészből, jó meleg is volt, a hátunk leszakadt addigra (még mindig volt a 3 literes vízből a táskában...) ezért jó volt a légkondis buszba visszaülni. Ötre a hotelba is értünk, mindenki be a zuhany alá. Megérte, bár több napot is el tudtam volna ott tölteni...
Darren az ottani szokásoknak megfelelően péntek-szombaton volt szabadnapos, pénteken mentünk. Mira korán kelt, úgyhogy a nap jól kezdődött: megjött a kisbusz a lófarkas, alacsony és jópofa helyi kisöreggel, Mira aludt, mi meg hallgattuk a dumáját. Így kezdte: nagyon nehéz, kimondhatatlan nevem van...úgy hívnak, hogy Izrael. Mesélt aztán arról is, hogy gyakran kalauzolt hírességeket is, pl. Bill Clintont kétszer, aki másodjára Monicával ment (persze ez kamu volt, de jót röhögtünk). Hamar odaértünk, mert szabadnapra tekintettel üresek voltak az utak.
A kezdő állomás a Holokauszt-múzeum, más néven Yad Vashem azaz Emlékek a falakon belül. Látható a héber idézet, a Bibliából: ezen emlékek és falak, melyeket nektek adok, ne romboltassank le soha. 1o éven aluliak nem mehettek be, Darren maradt kint Mirával. Azt mondta, ő látta már a washingtoni Holokauszt-múzeumot, untig elég volt...kezébe nyomtak egy útlevelet, igazit, és elmondták a volt tulaj történetét meg a liftek gázkamra-szerűen voltak kialakítva. Én bementem. Az a sasos fotó az egyetlen,a ztán rámszóltak, hogy nem szabad fotózni. Mondjuk nem is akartam, egyszerűen szörnyű volt, lehet, hogy a terhesség rátett, de többször félre kellett vonulnom, hogy ne bőgjem el magam nyilvánosan. Ha az a cél, hogy ez soha nem történhessen meg, keményen szolgálja ez a hely, sok kép, vidó, dokumentum. Üvegek alatt cipők, gyerekméretben is. Egy törött baba, gazdátlan mackó, akár Miráé is lehetett volna...gyorsan haladtam előre az orosz felszabadításig és a zsidók pártolójáig. Schindler, akinek Jeruzsálemben van a sírja, gondolom filmből is ismerős név, vagy Raoul Wallenberg, aki több magyarnak adott svéd állampolgárságot. Én is megfogadtam, hogy ilyen múzeumba többet nem megyek.
A következő állomás az Olajfák hegye volt, ami iszlám és keresztény gyökerekkel is bír, többek közt itt mondta el többször Jézus a Mi atyánk, ki vagy a mennyekben kezdetű fohászt. A bejáratnál ott ült Gilad Shalit családja is. Ő egy 16 éves korában elrabolt izraeli katona, nem tudják, hol van, független sajtós sem mehet be hozzá, semmi hír nincs róla, hogy még élne..viszont arab terrorista fiatalokért odaadnák cserébe. Felment a kisbusz, Izrael kitett magáért, alig fértünk el és még tolatni is kellett, mert a szűk utcában szembejött egy másik kocsi. Felértünk a hegyre, onnan szép kilátás nyílt. Az az aranykupolás épület a Dome of the Rock, azaz a Szikla temploma, egy szent, Mekkából származó kőre épült a 6oo-as években. Kár, hogy ide nem mentünk le, nagyon szép, amint láttam. Fent lefényképezkedtünk egy arab tevelovaggal, mely kép 5 shekelbe fájt. Egy kisfiú a tevés képemért is lejmolni akart, vagy töröljem le azonnal, jó, mi?
Utána be a buszba, hegynek lefelé és be az Óvárosba, aminek a belső falain festmények vannak. Elhaladtunk a piac mellett, Darren vett egy 3 literes vizet, amivel azt hittem, fejbevágom. Nem vittük ugye a babakocsit, mert úgysem fértünk el volna vele de kellett a pelenkázótáska, meg Mira sem ment végig gyalog, úgyhogy mindenkinek volt málhája, erre még tesz hozzá. Megkajáltunk valami döneres gyorsbüfében és mentünk tovább a Szent Sírhely Templomig. A dián ez az a kőépület, amiről belső fotókat is készítettem, az a kormos luk volt, ahonnan Jézus eltűnt, és Darren Mirával megérinti a követ, amire fektették és ahonnan a teste eltűnt. Ezt és a templom bejáratát több hívő meg is csókolta.
Az utána következő római számos képek a stációk, Jézus szenvedésének állomásai. Volt ott egy kő, amibe annyian belemélyesztették a kezüket, hogy felvette a kézlenyomat-formát.
Végül a Siratófalhoz mentünk, ahol nagy meglepetésemre azt mondta Darren, hogy írjak valami rövid kis imát, beteszi a kkőrések közé. Miért, te hiszel ebben?-kérdeztem elképedve, mire ő, teljesen mindegy, honnan jön az áldás, ártani nem árthat...Külön volt a férfi és a női részleg, Darren kapott egy kis kipát is, csak abban mehetett oda, hátulról látszik narancs pólóban, középen. Én nem látszom, igaz, ilyenkre Darren nem fordít energiát, katt és kész. Mira addig a galambokat üldözte. Szegény, úgy kifáradt, hog sokszor leült a földre. Alvórongyait, a Pötyiket is hozta, végighúzta a köveken, így most szent kendői lettek. Elege volt az egészből, jó meleg is volt, a hátunk leszakadt addigra (még mindig volt a 3 literes vízből a táskában...) ezért jó volt a légkondis buszba visszaülni. Ötre a hotelba is értünk, mindenki be a zuhany alá. Megérte, bár több napot is el tudtam volna ott tölteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése