A művésznő

Közeleg a húsvét és úgy gondoltam, idén már Mirával fogok tojást festeni. Az ám, de a gyereknek még az életében nem volt a kezében ecset. Vettem tehát vízfestéket, ecsetem volt dögivel (festék is, csak nem gyerek-ill. ruhabarát) és hajrá. Volt egy vásznam régebbről, ezt nagyvonalúan odaadtam Mirának, mégis könnyebb rá festeni, mint papírra. Egy ideig érdekelte, de úgy próbálkozott, mint a krétáival-durván rányomta, satírozott, és persze a vízbe mártogatás érdekesebb volt, mint az alkotás maga. Aztán elunta, már csak a pancs érdekelte. De a kép, főleg a sok víznek köszönhetően, nem is lett olyan rossz. Mint egy tündér-nőalak, tipikus neoprimitív korszak, sok pirossal, mert az a kedvenc színe.

Lehet, hogy idővel beérik ezekre a dolgokra, mert pl. a gyurmát is naponta kéri, bár nem alkot belőle semmit, inkább csak nyomkodja, szaggatja, de úgy tűnik, inkább a "reálos", logika dolgokhoz van több érzéke: kirakós, építős, böngésző, síkidomok, kisebb-nagyobb. Meg szereti a meséket is, csomó betűt felismer az ábécéből. Amit nagyon szeretek benne, hogy kitartóan, koncentráltan képes feladatokat megoldani. Ma kapott egy új, 24 db-os kirakót, és mivel előszörre nem sikerült neki, négyszer (!) szétszedette velem, és töretlenül próbálta újra. Néha még mindig dobál, mondja is hogy hacci (huncut), de sokszor kérés nélkül segít elpakolni, élelmiszert és játékokat. Vagy odahozza, amit kérünk, táskát, krumplinyomót, és nagyon bece (büszke) magára ilyenkor. Sokan kérdezik, hogy hisztizik-e, nos, ilyen még soha nem fordult elő. Tegnap boltba mentünk, és Mira ilyenkor olyan bevásárlókocsiban ül, aminek autó az eleje. Igen ám, de ebből most csak egy volt, az kint az esőn, csuromvizes ülőkével. De elfogadta a magyarázatot, hogy elázik a ruhája és szépen átült egy mezei kocsiba. Na de nem mindig működik a logika, pl. esténként, mikor szereti lerúgni az őt pelenkázót fürdés után. És hiába kap timeout-ot, azaz büntiből a kiságyba kerül, egy idő után hallom a hupogást, hát mindent kidob onnan és bukfencezik. Feltalálja magát, minden helyzetben. Pedig jó lenne tudatosítani, hogy ez másnak fáj, ne csinálja, főleg a kistesó érkezése előtt.

Immár a 14. hetet taposom, kezdem kinőni a normál ruhákat, de a terhesfarmer még lötyög, elég amorf vagyok deréktájt. Megvolt a vizsgálat, most UH nem volt, csak kézi ketyerével szívhallgatás. Itt nem viszik túlzásba a vizsgálatokat amúgy sem, ha jól tudom, a 2o. heti, genetikai UH a következő. Na meg akkor, ha valami gond van, nem találják a szívhangot stb. Nekem ez a vizsgálat legszebb része, ilyenkor levegő kifúj, megnyugszik. A doktornőm gratulált, régóta ismer, a férjem is kedveli, egy dolgot mondott: bár rengeteg még az időm, döntsem el, hogy szeretném-e a császárt második alkalommal is, vagy megszülhetem normál úton. A kockázat ugyanannyi, a vágásnál ill. a szülésnél is a méhen lévő heg a kulcskérdés. Hogymilyen könnyű ott vágni, szétnyílik-e stb. Hát, meglátjuk, az mindenképpen kell hozzá, hogy fejvégű legyen a baba. Sajnos, régi jó ismerősöm és kínzóm, a Gyomorégés újra megtámadott, már azt hittem, megúsztam, én balga. Igaz, az egész délutánomat nem keseríti meg, mint az első trimeszterben, de elég kellemetlen. A szaglásom mint a farkasemberé, valósággal vágtatok a bolt tejes és húsos részlegeinél, mert rosszul leszek. Volt olyan, hogy Mirával együtt öklendeztünk, ő csak élethűen utánozta. A pelenkázást is Darrenre hagyom, ha különleges szállítmány érkezik, mert hiába kapcsolom be a szagelszívót és mondogatom magamban, hogy ez csak mogyoróvaj, csak mogyoróvaj, majdnem elájulok. De ezeket az apró rinyákat eltekintve jól vagyok.