Gólyahír

Gondolom a képet látva rájön mindenki, hogy nem egészen a tavaszról lesz szó. Bár annak is örülök, egyre több szabadtéri program van, minden farm, vásár nyit, lassan eltehetem a kabátokat, amiket már csak kabalából tartok a fogason... Szóval, igen: Mirának kistestvére lesz, akit október 19-re várunk. Míg Miránál Darren tudta, hogy terhes vagyok, már napokkal a fogantatás előtt mondogatta, hogy különösen ragyogok, ennek a dednek az érkezését én tudtam meg először. Az úgy volt, hogy vettem egy kétdarabos tesztet, amiből egyet januárban ellőttem, de akkor csak a szoptatás radikális csökkentése zavarhatott be. És februárban, Valentin-nap után került sor a második tesztelésre. Hogyan is van az anyák napi versek egyikének giccses sora? "Ezer pici jelből tudtam jöttödet". Ez pontosan így volt. Hamar elfáradtam, végigaludtam a délutánt Mirával. Majdnem elsírtam magam az Öreg néne őzikéjén, máskor meg ok nélkül vihogtam vagy épp full ideges lettem. Így aztán annyira nem lepődtem meg, mikor a homokórázás után megjelent az eredmény, ami csak egy szó volt. Na, most lehet önfeledten ugrálni, aztán lelassulni, emlékeztetve magam, hogy már két szívvel dobogok. Darren egy kis verset kapott, a baba nevében, erre visszajön három kérdő mondat: Terhes vagy? Tényleg? Hogy történhetett ez? Hát hogy, gólya februárban még nincs itt, kezdjük a méheknél és a madaraknál? Komolyan, egy hétig sokkban volt. Aztán megszokta a gondolatot, hogy bár Mirára sokat vártunk, ez a baba ripsz-ropsz összejött...csak a szoptatást kellett abbahagyni. El is nevezte bab babának, én ugye angolul pinto bean-nek neveztem (gyakori babfajta az itt), amire ő rávágta, hogy bab. Bab baba. Így magyarul, mert tanul ám Mirától. Bab baba a 7. héten ránk is ijesztett, barnáztam egy kicsit, másnapra kaptam UH-időpontot. Szerencsére minden rendben volt, csak fotogén a kicsi. Aztán a 11. héten ismét UH, két kis kezét a fejére szorította, lábai keresztben...tuti, hogy aludt. És ismét minden a legnagyobb rendben. Ez lesz a mantrám, bár már múlt héten betöltöttem az első trimesztert, és megfogadtam magamnak, hogy ezt a terhességet nem parázom végig, de mégis várom azért az újabb mozizást, a genetikai UH-t, a bűvös 25. hetet... Mira is tudja ám, megmutattam neki a terheskönyvekben a képeket, a hasamra mutat, ha kérdezem, hol a baba. És mit csinál, ha kijön? Erre a standard válasza sokáig wewewe volt (azaz sírni fog), de mostanában azt mondja, hogy játszani. Fő az optimizmus. Mert egyelőre a babája hangosat koppan és üresen vagy a macikkal, egyéb plüssökkel megy a babakocsi tovább. És az sem tetszik neki, ha a cicát meg merem simogatni. Méri mamát persze beszerveztük, hogy majd enyhítse a féltékenységi rohamokat (és hogy én is tudjak aludni néha), aztán majd összecsiszolódunk. Most ez érdekel, a négytagú család és annak kihívásai, a következő tél két gyerekkel. Az utónévkönyvet még nem csaptam fel, a kelengye tárgytalan, minden megmaradt Mirától, egy kis komódot és max. új ágyat kell venni, aztán slussz. Benőtt a fejem lágya, avagy másodikterhes vagyok.