Végre esett egy kis hó hétfőn-igaz, 5 centinél abbahagyta, de arra elég volt, hogy kihozzuk a bobszánkót, amire Mira minden fenntartás nélkül ült fel. Mint a hókirálynő, olyan fensőbbséges elégedettséggel nézegetett körbe, s az összes egérfogát kimutatta, mikor lecsúsztunk. A házunk mögött van egy szuper lanka, amin jól begyorsultunk. Egy kisebb dombon Mirát egyedül is leengedtem, mert olyan ügyesen fogja a madzagot és kormányoz, hogy ihaj.
Én is élveztem amúgy, s eszembe jutott, mikor még csak vágytunk gyerekre, hogy vártam ezeket a pillanatokat és most eljött. Önfeledt gyerek voltam én is, már régen szánkóztam-egyedül ugye nem az igazi, a Zuram meg egy fagyoszent. Remélem, karácsonyra is marad fehérség, sőt, hullik hozzá még, hogy élvezhessük a telet-inkább kaparom a jeget az autóról is. A tegnapi nap az én karácsonyi ajándékom is volt...igaz a mondás, amit Fekete István adott Kengyel tanár úr szájába: Az élet szép, sőt szebb, mint a hazug ábránd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése