2010. december 17., péntek

Áll a fa,

..épp ma délelőtt óta. Mira már megcsodálta, megértette hogy a sok gömb, angyalka a fa ékessége és nem morzsolgatjuk, szedjük le. Ja, tetszik ám a Cicónak is, annyira, hogy két lábra állva nézegeti, s ha nem figyeljük, rágja a fenyőt.
Na de milyen áron...tegnap nézegettem fát, de tényleg megindítja a vásárlási kedvet, hogy már október óta kint van minden karácsonyi témájú dolog, mert csak csutakok, illetve drága, ezüsttel szalajtott, tobozzal futtatott verziók maradtak. Magam sem hittem, de a Walmartban kaptam fát. Ki is választottam egy 7 és fél lábasat, ez ugye magyar léptékben magasabb, mint két méter. Mire összeraktuk, öreg este lett, és kiderült, hogy ez a -kis túlzással- elnöki palotába való, mindenkitől bocsánatot kértem és eldöntöttem, hogy lebontjuk. Így este 9 után az újra leragasztott dobozzal visszamentem a Walmartba és választottam egy lábbal kisebbet. Darren morgott, mikor ez a fa, a meglepetés végett, az erkélyre került éjszakára, de másnap délelőtt segített ő is.
Mira épp aludt, mikor elhoztam Deb-től, ahova továbbra sem adom be 2 óránál hosszabb időre, mert gyakran sír utánam. Mikor mondtam, hogy az angyalkák feldíszítették, odafordult a többi gyerekhez, és integetett, hogy bye. (Ez a car és a star mellett a 3. angol szava!) És volt itthon nagy csodálkozás...
Mellesleg a kisasszony volt a 18 hónapos vizsgálaton, 23 fontot nyom (1o43 gramm) és 33 3/4 incs hosszú (85,7 cm). Sajnos végigordította az egészet, mert a mérés után rájött, hogy ez Idegen Szagok és Oltások Színhelye. Rá nem nézett volna a doktornőre, pedig megint kapott könyvet tőle. Az oltások után pedig dühödten tépte le a ragtapaszokat a combjáról. Kaptunk egy kérdőívet, aminek alapján Mira korához képest nagyon jól fejlett, mindent mutogat, csinál motorikusan, érzelmileg, ahogy kell. Csak egy a baj vele, nem eszik kálciumot-se tejet, se joghurtot, se sajtot, ezért valószínű multivitamint kell szednie...

3 megjegyzés:

AndiLeila írta...

Nagyon szép a fátok!!
Arrafelé már ilyen hamar felálítják a fát?? Szép ünnepet nektek!!!
Puszim!!

Fakan Julcsi

Blacktulip írta...

Julcsi, itt mar Halaadas utan felallitjak sokszor, de legkesobb december elso heteben. Magyarok viszont altalaban kivarnak tobbet, mert unalmas egy honapig nezegetni a fat...

AndiLeila írta...

Nem tudom, ajanljam-e, de nalunk nagyon bejott a gumimaci vitamin; mondhatnam, tulsagosan is. Ott kepes allni a polc elott es visitani erte. Nincs benne vas, igy nem eletveszely, ha netan tobbet eszik belole.
A fatok nagyon szep. :)
Andi