A parapapi

Már régóta gyűlik a fejemben az anyag erről a témáról, mármint hogy miben különbözünk Darrennel gyereknevelés terén. A legszembetűnőbb talán, hogy ő sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít apróságoknak, mint én. Főleg, ha valami baja van a gyereknek.

Kezdődött mindez a kórházban. Tüsihajú lánykánk elkezdett mocorogni a kórházi takaróban, résre nyitotta vaksi szemeit, majd tüsszentett egyet. Darren az épp beérkező nővért tájékoztatta erről majd kérdezte, hogy ugye semmi baja? A nővér hétpróbás volt, de láttam, igyekezett elfojtani egy mosolyt, mikor nyugtatta az újdonsült apát. Biztos ismerte a jelenséget, hisz nem Darren volt az első, aki legszívesebben konzíliumot hívott volna össze egy kis hapci miatt.

Folytatódott itthon: ha Mirát nem lehetett megnyugtatni, akkor rögtön gripe water, gyógyszer, doktor a megoldás. Informatikus a szentem, nem érti, hogy a baba nem úgy működik, hogy ha A történik, akkor B a megoldás. Néha csak egyszerűen nyűgös és fáradt, hiába öleljük jóllakottan, frissen pelenkázva.
Azt is heves kardoskodás után értem el, hogy ha a gyereknek fáj a foga, először hűtött rágókát kapjon, majd fogínykenőcsöt és csak legvégső esetben jöjjön a Motrin. Nem vagyok gyógyszerellenes, de mindent végigzongorázok előtte, s csak legvégső esetben adom, mikor már tényleg nagy a panasz.

Szegény Darren, még a sors is rájátszik erre a parázásra, mert véletlenül akkor esik rá a gyerek szájjal egy játékra, akkor üti be a fejét a székbe, mikor Darren vigyáz rá. Ilyenkor órákig bocsánatot kér tőle, engem meg vegzál, hogy orvoshoz kéne menni. Nagy nehezen győzöm csak meg, hogy nem minden eséstől kap agyrázkódást a gyermek.
Más dolgokban viszont, amikre én figyelek jobbanm, totál laza. Így esett, hogy egy októberi, hűvös napon arra jöttem ki a kádból, hogy Darren átöltöztette a babát, aki ott didergett rövidujjú bodyban.

Aztán van a hozzátáplálás: már 4 hónaposan kapott Mira kávét, rizst, Darren ujjáról...ilyenkor nyelek egyet és nem szólok, mert úgy gondolom, én is elkövetem a magam kis hibáit, és ha nem akarom elbátortalanítani az apaságtól, akkor a kritizálást nem árt minimumra csökkenteni. Na akkor viszont szóltam, mikor kesudiót, tehéntejet akart volna adni, azzal még várjunk csak...

A másik, amit Jóuram a sebesség bolondjaként a fejébe vett, hogy lánya gokartozni fog és amint leér a lába a pedálig, motorozni fog. Na ilyenkor áll a hajam az égnek és inkább nem mondok semmit, hol van az még...

Mindent egyebevéve, én örülök neki, hogy nem vagyunk egyformák. Apa arra jó, hogy flörtöljön, birkózzon vele, hogy elaludjon a vállán zenét hallgatva, hogy megnézze vele, hogyan forog a mikróban a bögre és megtudja, hogyan működik a távirányító. Én meg inkább a klasszikus mondókázós, éneklős szerepet veszem át.

Apropó, tegnap Darren úgy vállalta a konferenciahívást, hogy én pedikűrön csücsültem. Már rég akartam menni, az utolsó pillanatban jött ez a meeting, de látta rajtam, hogy úgy ülök ott, mint akinek nem jutott krumpliföld, így aztán elküldött relaxálódni. És nem hívott mobilon, mi több, egybe adta vissza a gyereket. Szép munka volt!