2010. március 11., csütörtök

7 db



foga van már kis banyácskámnak. Volt is üvöltés lefekvéskor, láttam, hogy fáj neki. Ilyenkor először rágóka, aztán fogínykenőcs következik, gyógyszert csak akkor adok, amikor tarthatatlan a helyzet és 5 perc alatt nem hallgat el.
De hogy miért van ennyi foga, ha az anyatej a kedvence továbbra is? Csak azt eszi meg, kis adagokban, amit felcsipegethet magának a tálcáról. Nem is csoda, hogy a doktornő visszahívott azzal a hírrel, hogy vérszegény. Neki is szedni kell vasat, meg én is elkezdtem, hogy a tejjel átmenjen. Mondjuk Darren is meg én is vérszegények vagyunk, lehet, ez, is jelent valamit.
Sajnos, a márciusi kikelet vonzza magával, hogy korán kel, mondhatni, a kakasokkal-reggel 5-kor már hív. Ma mindkét félórás sziesztához csatlakoztam, hogy bírjam az iramot.
Egyébiránt kicsi lesz a rakás holnaptól, jönnek öcséim két hétre. Érdekes lesz összehangolni a városnézést Miri napirendjével, de igyekszünk majd, hogy a kecske-káposzta balansz ne szenvedjen hiányt. Bónuszként Darren is itt lesz, igaz, dolgozik, de mégis tud segíteni, ha mást nem reggel és délután.
Még egy utolsó kép a kis kíváncsiról, most egy ideig szünetel a blog, aztán majd ha kitesóztam magam, írok újra.

Nincsenek megjegyzések: