Zuhanás

Ma volt az idei ősz első jeges reggele, vékony, láthatatlan film borította a falépcsőt. Vittem volna ki a szemetet, egy lapos, piros papucscipőben, mikor megcsúsztam, és a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve értem földet. De hogyan! Ahogy bucskáztam lefelé a 4 grádicson, mindegyiken bevertem valamimet.

Az elsőn a karomat nyúztam le.
A másodikon a farokcsontomra estem, épp a lépcsőfok élére.
A harmadikon a combom ütöttem be, már lilul is.
A negyediken meg "csak" landoltam.

Komolyan, képregényben vicces lett volna kockánként ábrázolni, de akkor nem volt az, ott feküdtem vagy egy percig, utána tápászkodtam fel. Nagyobb bajom nincs, de azért végigfutott rajtam, hogy így egyedül a babával mi lesz, mi lenne, ha komolyan megsérülök? Ezért nem szeretem Darren utazós munkáját...
...apropó, újabb tíz napot töltünk "dada" nélkül. Múlt vasárnap volt a mélypont, olyan nyűgös volt a baba is, ólomlábakon teltek a percek, az előző posztban említett "bárhol, csak ne itt"-gondolat tért vissza minduntalan.

Most már kidolgoztam egy túlélő-tervet, reggel 7-kor kelünk, Mira ekkor jókedvű és elvan a szőnyegén, addig én reggelizek, netezek egy kicsit. Délelőtt játszunk, dögönyözöm, beültetem a pihenőszékbe és nézi, hogyan készül az ebéd. Majd alvás, addig én ebédelek és újabb játék után én is lefekszem vele kora délután. Ha nem esik az eső, ezután sétálunk egy órát is, mindkettőnknek jót tesz, utána meg intenzíven babázok, mert nyűgös, nem nagyon lehet lerakni. Ma például a Hóc hóc katona verseit mondókáztam, énekeltem, tetszett neki nagyon.
Aztán fürdés, egy utolsó szopi, este 8-ra alszik el nagyjából. Észrevettem, hogy ez a napirend neki is jó, nyugodtabb, ha a szopi-alvás-játék az ő bioritmusához van hangolva.
Sokat mondjuk nem alszik, délelőtt, kora és késő délután fél órát, 4o percet, de éjszaka csak enni kell fel.

Fenti képen a bokafogást gyakorolja, bár újból nem sikerült neki átfordulnia. Inkább kinyomja magát vigyázállásba, minthogy forogjon, mint a grillcsirke.