...volt a mai. Ma volt időpontunk csípőultrahangra, de az én hibámból rossz épületbe mentünk. Érdekes, hogy ebben a kórházban is volt B lift, és az első emeleten volt a páciensek regisztrációja-csak éppen a fertőző betegeké. Mikor ezt az ablaknál ülő hölgy közölte és szemmagasságban ott volt egy Hepatitis C-plakát is, toltuk ki a babakocsit onnan, csak úgy füstölt a padló.
Átcihelődni a másik épületbe nem volt semmi-vissza a parkolóházba, ki az útra, másik parkoló, átgyaloglás, egy órás késéssel meg is érkeztünk. Szerencsére azonnal hívtak minket és fél órás vizsgálat után, amit Miri boldogan végigrugdalt, kiderült, hogy semmi baja a csípőjének.
Eddigre már a szánkon estünk ki, így megebédeltünk egy mexikói gyorsétteremben.
Hanem a napnak nem volt még vége. Holnap megy Darren New York-ba, hogy januári, indiai utunkra szerezzen útipasszust-Mira apja révén életfogytiglani vízumra jogosult, én pedig egy 15 évig érvényes kártyára, a PIO-ra (person of Indian Origin). Ehhez kellett fénykép, amit egy ülni nem tudó gyerekkel úgy oldottam meg, hogy falhoz passzíroztam, mint a matricát és lefogtam a kezeit-mert mosolygott ő a gépbe, ahogy kell, de az öklét csócsálva.
Aztán venni kellett még nyomdapárnát, mert Mira még nem annyira csodagyerek, hogy alá tudja írni a kérelmét, így bal hüvelykujj-lenyomatát kérik a keretbe. Na most egy zsák bolhát összefogni könnyebb lett volna, az tuti...végre harmadszorra sikerült valami pacát produkálni, remélem, elfogadják.
Szegény cinke, a nyelvét középen rezegtetve, sírva aludt el a megpróbáltatások után. Darren ötletét, hogy mindannyian autókázzunk fel a konzulátusra ("csak" 4 óra mindkét irányba) el is vetettem, elég volt ez a nap is. Remélem, meglesz minden hamar.
Elvileg postán is intézhettük volna, de a jogsim, zöldkártyám, útlevelem egyszerre nem akartam kiengedni a kezemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése