Azt mondják, január hetedik napjáig még érvényes, úgyhogy gyorsan elsütöm ezt a jókívánságot, akik megelőztek, azoknak viszont kívánom! A szilveszterünk kisgyerekes és ennek megfelelően unalmas volt, lefeküdtem éjfél előtt. Persze lehetne ólmot öntve viháncolni, de akkor ki kel még pirkadat előtt Zoé kisasszonyhoz? Lesz ez még jobb is, mondjuk jövöre, akarom mondani, idén. Azért éjfélkor felkeltünk a nagy durrogtatásra, a szomszéd város tüzijátékára, akkor félálomban motyogtunk valamit és ennyi volt.
Szinte hihetetlen, de ez az évünk is be van táblázva már most: áprilisban megyünk Magyarországra két és fél hétre, nyáron jön Méri mama, októberben újra India, mert a diwali, a fények ünnepe ott csodaszép és még sohasem láttuk, plusz Zoé szülinapját is ott ünnepeljük, s végül év végén, karácsonykor megint jön Méri mama.
Az elmúlt hét is pörgősen telt. Újévkor voltunk az indiai templomban, s Zoé ekkor utazott először a rendes autósülésben, előre nézve-Mira kinőtt maxi cosiját kapta meg. Erdemény: egy nyikkot sem hallottunk. Bár azt ajánlják, hogy 2 éves korig legyen menetiránnyal háttal, én ezt így hagyom. Ég és föld így vezetni, bár Miránál sokkal jobban bírta a kagylóülést, az tény.
Aztán voltunk kint a havon, Fuzzy ezúttal is velünk tartott, de Mira havat szórt az arcába, amiért Mörrenmorcogi meg is sértődött, ahogy kell, a híd alá bújt és csak hazafele csatlakozott, amikor a bűnös lehajolt hozzá: bocsánat, Fuzzy! Voltunk a könyvtárban is, ahol összefutottunk Mira kis csoporttársának anyukájával, aki nagyon jó fej, ma voltun is náluk. Nagyon nyílt és kedves nőci, s mint ilyen, természetesen nem a környékről való, hanem Illinois-ban nőtt fel. És már sokadszorra hallom, hogy itt milyen hűvösek az emberek, nehéz barátkozni. Na, ha ezt egy amerikai nő mondja, el lehet képzelni, nekem, a nulláról milyen nehéz, minden próbálkozásom ellenére. Igaz, holnap meg éppen az itteni, kínai szomszéd nőcihez készülök, áprilisban születik lánya, nekiadom a csajok kinőtt cuccait, bölcsőt, interneten már nem próbálkozom. Nagy vonalakban ennyi, aztán jövő héten jönnek a kandallósok, s jön Lilla is, az unokatesóm, aki poszt-doktori állást kapott a Boston University-n, 27 évesen-ügyes, nem? A hétvégét nálunk tölti majd.
Végül képek: Zoé portrék, s látszik, mekkora nagy színésznő, Mira a mostani kedvenc cicfarkokkal, kagylósúgást hallgatva és kedvenc ruhájában, szívvel az elején, amit még karácsonyra kapott, plusz az én rajzaim, mert most rajzolni tanulok egy könyvből, nekem ez nem jön úgy, mint Mirának...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése