Sic transit...

Hú, micsoda nap volt ez. Pedig jól kezdődött. Hogyan is lehetett volna másként, mikor kinéztem a konyhaablakomon és ezt a gyönyörűséget láttam:

Mit sem tudtam még akkor, hogy mi vár rám...készültünk az oviba, na ez két gyerekkel mostanában több, mint fél óta, pedig a ruháikat kikészítem előző nap, Mirával nem akarok reggel alkudozni, hogy nem, kabát elé nem elég egy vékony póló, pulcsikból válasszon. Na mindegy, Mira indiántáncot lejtett a lába közét fogva, mondom is, pisilj, fogat mosni utána is lehet...de nem, s lőn. Nem is akarom elmondani, milyen érzés nézni egy méterről, amint a gyereked sugárban pisál a fürdőszobaszőnyegre. Murphy törvénye szerint soha nem a padlóra kerül ilyenkor a cuccos. Soha. Kádba a gyerek, tus, szőnyeg összecsavar, közben Zoé félkézzel egyensúlyoz a pelenkázóasztalon. Pipa, pipa, pipa. Aztán pelekázás, aminél könnyebben megfogom puszta kézzel a legyet is, és már megyünk is le teljes puccparádéban. Azt már nem is említem, hogy míg fogat mosok, Zoé gyakran hadonászik a vécékefével vagy csipked szét egy vécépapír-gurigát, az már default itt. A csúcs már az, hogy ölemben ül néha, mikor kakilok. (És most is pisszegek itt bőszen, mert Mira álmában felsírt, nem, az éjszaka sem az enyém itt, kérem.) 

Aztán öltöztetés, ami Zoéval horror, elvágódik mint a rongybaba, bezzeg ha a csizma is rajta van, iramodik ám, egyenesen a szőnyegen...Na, oviba azért eljutottunk, puszi a nagylánynak és irány a bolt, mert nincs tej. De kisgyerekkel luxus egy dologért beugrani, ezért összehoztunk egy nagybevásárlást. Zoé öhögött, nyígott minden egyes dologra, ami a kocsiba került. (Közben Zoé felsírt, szoptatás után folytatom tehát. Hihetetlen. Nyugtával dicsérd a napot.)

Aztán Zoé ugye egyre később alszik el, s épp az autóban tette azt, mikor Miráért mentem. Itthon, kivételkor rögtön felébredt és hétig fenn is maradt. De nem akárhogyan, mint a mérgezett egér pörgött, rakodott, cicakaját burított, visított, kajával dobált. Mira is hozta a formáját, szemtelen volt és mikor a földre szórt sakkfigurákat összeszedettem volna vele, az volt a válasza, hogy majd akkor, ha szelíd anyuka leszek. Most már én is mosolygok, de képzelhetitek, milyen volt a fejem, mikor már ötödjére kértem. A vadság, játékszórás nem szűnt, aztán Zoé szekálása okán elfogyott a türelmem és zsupsz, belöktem a Télapótól kapott sátrába timeout-ra. Reakció: Menj innen, nem szeretlek! (Én az utóbbit amúgy soha nem mondtam neki. De elküldeni elküldtem már, az igaz.) Menj világgá, én eljátszok magamban! De a kemény álarc lehullot a kanapén, immár pizsamában (csodák csodája, a fürdés malőr nélkül, rendben zajlott), mikor elsírta magát: anya, soha többet ne tegyél ilyet. De olyan hanghordozással ám, mintha a patkkányokkal zártam volna össze a pincébe órákra, nemcsak ötperces kis külön sátrazás lett volna. Mégis nagyon szarul éreztem magam, mert ő ezt pontosan így, ekkora drámával élte meg.

Továbbá megfogadtam, hogy kiviszem őket akár a jeges gleccserre is, tegnapcsak egy órát szánkóztunk, hóembert építettünk, de mennyivel könnyebb is volt a nap! Darren ma éjfélkor jön. Hármat lehet találni, hogy mivel tölti a hétvégéjét, mert én nem leszek itthon, az tuti. :)