Két napja megérkeztem a vakációból. Otthon, édes otthon. Már az utazás hidegzuhany volt, pedig visszafele Darren is velem volt, de ez a két nap is leamortizált rendesen. A pesti hajnali 4 órás kelés mindenkit megviselt, a gépen volt ordítás kánonban, Zoé menni akart volna, az mindegy hogy hova, zsúrkocsi alá, vécébe, mögöttünk ülők lába alá, csak az ölemben nem akart maradni. Visított, nem irigyeltem a mögöttünk ülőket. Megértem, hisz én, az anyja is legszívesebbn alvómaszkkal masíroztam volna az első osztályra. Mira ötlete praktikusabb volt: anya, dobjuk ki az ablakon, közölte a 3. óra nyűglődés után. Aztán Mira eldöntötte, hogy kakil, ami 3 felvonásban valósult meg, mert először nem hoztam a kis bilijét, másodjára meg a könyvet felejtettem el, mert a furesz csak így jön ki...mondhatni anyai örökség. Bostonba meg röpke másfél óra volt az útleveles és poggyászos átjutás, lehet, hogy nem szombaton kellett volna utaznunk. Méri mama szerencsére jön 2 héten belül, de kaptam egy kis ízelítőt, milyen lesz nélküle a tél. Ennél is rosszabb, mert most legalább ki tudunk menni. Pedig az odautam az valami álom volt. Nem aludtam, de ennek ellenére nem fáradtam el, bartoserika-üzemmódban nyomtam, ahogy kellett. Mirától el voltam ájulva, kérem, a kiscsaj abban a ruhában érkezett meg Pestre, amiben felszállt a gépre Bostonban. Nem ette vagy itta le magát, s bár a reptéri vécét undinak találta (igaza is van), de a hordozható bilibe minden további nélkül elvégezte a dolgát, a gépen bekötötte magát, fogta a tálcát, evett, szót fogadott, szavam sem lehetett rá. Zoé már más eset volt, mászni akart szegény és nem is aludt túl sokat, de összességében semmi komoly, csak akkor szirénázott, mikor a gép sokáig taxizott, felszállás után nyugi volt. Már mihez képest, de ugye a 8 hónaptól két éves korig a legnehezebb a gyerekekkel a gépen. Lényeg az, hogy úgy érkeztem meg Pestre, mint aki csak a helyijáratú busszal utazott volna 15 percet.
És kezdődött a vakáció, Mira odavolt Méri mamától, nagyon tetszett neki Győr, a játszóterek, újra rászokott a kakaózásra, sőt, Méri mamával aludt párszor. De az első pár éjszaka keserves volt. Miután abszolváltam az utat két kicsivel és egy gombostűt sem hagytunk el, mi maradt Gyuriéknál, ahol a délutánt töltöttük? Mira két pötyije. Ez bizony hatalmas feketepont nekem. Éjjel, ha megébredt, a hasa alá akarta őket gyömöszölni, mint mindig, de nem volt mit...Pestről érkezett 2 nap műlva a két jó huzat. Zoé is hamar akklimatizálódott, egyetlen aprócska tényt kivéve, hogy nem akart Méri mamához menni. De annyira nem, hogy amikor bejött a szobába, elsírta magát és belém kapaszkodott. El sem hittem, ilyen gyerek még nem volt, ismerősök unokái is szeretik, van gyerek, aki neki is csinált anyáknapi ajándékot, erre a sajét unokája tagadja meg. Végül azért egy fodrász és kozmetikus erejéig el tudtam mellőle szabadulni és kokettált is mamával a nyakam biztos rejtekébe bújva...remélem, ez a helyzet javul itt. Sajnos, emiatt Darrennel nem is jutottunk el kettesben sehova, szép kis vargabetűt tett a nem hordott szépruhám, szépcipőm, széptáskám. Ez volt egyébként a legidegesítőbb, annyi helyre hívtak és én mentem is volna örömmel, de a csajokkal felkerekedni, megint új hely, új arcok...a két osztálytalálkozón is eléggé kiakadtak, Mira elaludt és arra ébredt, hogy rengeteg új arc veszi közül, sűrűm kértem a bocsánatot azoktól, akikre nyelvet öltött. Zoé meg ugye, mint az árnyék követett , így nem tudtam olyan sokat beszélgetni mindenkivel. Balcsira sem mentünk le, mert féltem, hogy több lesz benne az üröm, mint az öröm, talán majd jövőre. Találkoztunk viszont Paulinával és kisfiával, irtózatos hőségben, aznap 8 km-t gyalogoltam úgy, hogy Mira a babakocsiban, Zoé a kenguruban rámizzadva csüggött. Voltunk az állatkertben is, nagyon szépen megcsinálták. Erzsi nénit is meglátogattuk, Pesten az utolsó napot töltöttük, Gyuriéknak kertje is van, az tetszett a csajoknak. A győri buszos közlekedés is teljesen pozitívum, hangjelzős rendszer és segítőkész emberek, akik kérés nélkül megragadták a babakocsit-emós piercinges csaj, fiatal srác, középkorú nő, idősebb úr, tehát mindenféle merítés volt. Csalódást csak az okozott, hogy a játszótereken a tilalom ellenére sok a csikk, homokozóban a szemét ill. hogy lányaim kulacsait elhagytam, el is tűntek. Aztán pár nappal később, a győri kézműves vásáron szembejött Mira kulacsa, elég egyedi a dekorációja, egy jól öltözött anyuka kortyolgatott belőle...minden idegszálam azt súgta, hogy az a mienk, de sajnos nem karcoltam bele a nevét, mint terveztem, úgyhogy nem kérdeztem meg, honnan vette. Ezen kívül viszont mindenki kedves volt, persze megkaptam ugyanazokat az obligát kérdéseket, szeretek itt? mi jobb, mi rosszabb? Sokadszorra gondoltam át, mi az itthon és az otthon és főleg azt, hogy drágább árat fizetnek a kitelepülők, mint az otthoniak gondolnák.
Szóval itt vagyok, megy a rabiga, épp ezt a bejegyzést is meg kellett szakítani, mert Mira felvisított, nem ért ki vécére, pizsamacsere s persze Zoé is felkelt. Egyébként a napokban mindig akkor kell pisilnie, ha épp odaérünk a játszóra, Zoé szopik, én reggelizem (akkor kakilnia is, nehogy már jólessen a falat), ha egy dolgot elrakok, 3 potyog le miattuk, szóval estére mosott ... vagyok. Vagy csak még nem aludtam ki magam, mióta megjöttünk, de remélem, nem leszek állandóan fáradt. Képözön következik, van, ami a másik gépen van, de azt sajnos tropára nyírtam, mert rosszul tettem bele a memóriakártyát és megtörtem pár fémtüskét. Persze, a drágább gép volt...azért a kártya ép, csak Darren gépénél van olyan kimenet. Addig is:
És kezdődött a vakáció, Mira odavolt Méri mamától, nagyon tetszett neki Győr, a játszóterek, újra rászokott a kakaózásra, sőt, Méri mamával aludt párszor. De az első pár éjszaka keserves volt. Miután abszolváltam az utat két kicsivel és egy gombostűt sem hagytunk el, mi maradt Gyuriéknál, ahol a délutánt töltöttük? Mira két pötyije. Ez bizony hatalmas feketepont nekem. Éjjel, ha megébredt, a hasa alá akarta őket gyömöszölni, mint mindig, de nem volt mit...Pestről érkezett 2 nap műlva a két jó huzat. Zoé is hamar akklimatizálódott, egyetlen aprócska tényt kivéve, hogy nem akart Méri mamához menni. De annyira nem, hogy amikor bejött a szobába, elsírta magát és belém kapaszkodott. El sem hittem, ilyen gyerek még nem volt, ismerősök unokái is szeretik, van gyerek, aki neki is csinált anyáknapi ajándékot, erre a sajét unokája tagadja meg. Végül azért egy fodrász és kozmetikus erejéig el tudtam mellőle szabadulni és kokettált is mamával a nyakam biztos rejtekébe bújva...remélem, ez a helyzet javul itt. Sajnos, emiatt Darrennel nem is jutottunk el kettesben sehova, szép kis vargabetűt tett a nem hordott szépruhám, szépcipőm, széptáskám. Ez volt egyébként a legidegesítőbb, annyi helyre hívtak és én mentem is volna örömmel, de a csajokkal felkerekedni, megint új hely, új arcok...a két osztálytalálkozón is eléggé kiakadtak, Mira elaludt és arra ébredt, hogy rengeteg új arc veszi közül, sűrűm kértem a bocsánatot azoktól, akikre nyelvet öltött. Zoé meg ugye, mint az árnyék követett , így nem tudtam olyan sokat beszélgetni mindenkivel. Balcsira sem mentünk le, mert féltem, hogy több lesz benne az üröm, mint az öröm, talán majd jövőre. Találkoztunk viszont Paulinával és kisfiával, irtózatos hőségben, aznap 8 km-t gyalogoltam úgy, hogy Mira a babakocsiban, Zoé a kenguruban rámizzadva csüggött. Voltunk az állatkertben is, nagyon szépen megcsinálták. Erzsi nénit is meglátogattuk, Pesten az utolsó napot töltöttük, Gyuriéknak kertje is van, az tetszett a csajoknak. A győri buszos közlekedés is teljesen pozitívum, hangjelzős rendszer és segítőkész emberek, akik kérés nélkül megragadták a babakocsit-emós piercinges csaj, fiatal srác, középkorú nő, idősebb úr, tehát mindenféle merítés volt. Csalódást csak az okozott, hogy a játszótereken a tilalom ellenére sok a csikk, homokozóban a szemét ill. hogy lányaim kulacsait elhagytam, el is tűntek. Aztán pár nappal később, a győri kézműves vásáron szembejött Mira kulacsa, elég egyedi a dekorációja, egy jól öltözött anyuka kortyolgatott belőle...minden idegszálam azt súgta, hogy az a mienk, de sajnos nem karcoltam bele a nevét, mint terveztem, úgyhogy nem kérdeztem meg, honnan vette. Ezen kívül viszont mindenki kedves volt, persze megkaptam ugyanazokat az obligát kérdéseket, szeretek itt? mi jobb, mi rosszabb? Sokadszorra gondoltam át, mi az itthon és az otthon és főleg azt, hogy drágább árat fizetnek a kitelepülők, mint az otthoniak gondolnák.
Szóval itt vagyok, megy a rabiga, épp ezt a bejegyzést is meg kellett szakítani, mert Mira felvisított, nem ért ki vécére, pizsamacsere s persze Zoé is felkelt. Egyébként a napokban mindig akkor kell pisilnie, ha épp odaérünk a játszóra, Zoé szopik, én reggelizem (akkor kakilnia is, nehogy már jólessen a falat), ha egy dolgot elrakok, 3 potyog le miattuk, szóval estére mosott ... vagyok. Vagy csak még nem aludtam ki magam, mióta megjöttünk, de remélem, nem leszek állandóan fáradt. Képözön következik, van, ami a másik gépen van, de azt sajnos tropára nyírtam, mert rosszul tettem bele a memóriakártyát és megtörtem pár fémtüskét. Persze, a drágább gép volt...azért a kártya ép, csak Darren gépénél van olyan kimenet. Addig is:
1 megjegyzés:
Tyu, nagy kaland lehetett! a kerdesek tenyeg standardok, nekunk is mindig felteszik, es mi is allandoan ezeket kerdezzuk sajat magunktol. Szep kepek, a magyar reggeli kulonosen sziven utott. :-)
Pang
Megjegyzés küldése