Régi kerékvágás

A mai nap nagyon jól telt, egyike volt azoknak, ami rég nem fordult elő: úgy éreztem, három van belőlem. Mikor felkeltem, kicsit rosszul indult, Zoé kúszva bőgött valamin és én láttam, mennyi a teendő, de aztán beraktam őket a kiságyba meg később a földre és olyan jól eljátszottak, hogy egy csomó mindent meg tudtam csinálni. Szortíroztam a gyerekruhákat, rendet raktam a polcokon, a sok játékból vittem fel Mira szobájába is, két szinten megcsináltam a fürdőket, felporszívóztam, ebédet főztem, idlitészta is dagad már, gyerekeket elvittem játszóra, ráadásul úgy, hogy ott volt Mira két kis barátja 2-5-ig, egy telefon kivételével mindent elintéztem, a gyerekekt fürdettem, fél óráig altattam és most itt írok, mert még cseppet sem vagyok álmos. Bár minden nap ilyen hegyeket megmozgató szuperwoman lennék, nem kéne takarítónő sem. Ugyanis Méri mama jön jövő vasárnap, és marad november 11-ig, de utána, úgy döntöttünk, lesz havi egyszer egy takkernéni, aki végigsuvickolja a házat. Még így is marad elég rakodnivaló a két gyerek után és persze a por szívó sem pihenhet ahol két kisgyerek és egy hosszúszőrű macsek lakik. Aporpó, Fuzzy alig várta, hogy megjöjjek, hangosan dorombolt, annyira szeretem...más macsek bosszúból sarokba pisil, de ő nem, nem neheztel, csak örül, hogy megjöttem. Mondjuk a berázódás nehéz volt, a félhatos kelések miatt is, meg végig azt hittem, hogy ez a hónap utolsó hete, vittem Mirát Karenhez, ahol az ő cicája, aki Fuzzy mellett patkánynak hat, szintén nyávogott bebocsátásért. Mondta, hogy elnéztem a hetet. Így jártam Zoé orvosi vizsgálatával is, jöjjön vissza jövő kedden...na, de úgy néz ki,  a mai nappal magamra találtam.
Még maradt pár magyar reflexió bennem, most megírom ezeket is. Mira étkezése gond volt ott egy kicsit, a joghurt nem olyan, mint itt, azaz voltak benne gyümölcsdarabok, a finom Rákóczi-szalámi nem kellett neki, apja hozott innen Wilson pepperonit, meg vittünk cheerio-t is. Túró rudit is kapott több csomaggal, hidegen hagyta. Szó szerint,a hűtőben, én jártam rá. Olyan, mint az apja. Mert Darrennek meg thai sült zöldséges rizst hozattunk, az volt a kedvence. Zoé nem panaszkodott, mindent benyelt. Én meg örültem Győrnek, mindig rádöbbenek, milyen szép helyen laktam. Az amerikai kertváros után minden egyes barokk homlokzat, sétálóutca és a győri vár is valóságos csoda. Turista lettem saját városomban. A legdurvább az volt, mikor Paulinával németül nyomtuk a dumát, de magyarul megkérdeztem a vonatkocsi vezetőjét, hogy mennyibe kerül a jegy, mire ő, de jól beszél őn magyarul! Mondtam neki, szakmai ártalom, tősgyökeres győri vagyok. Ez milyen már...múltkor a taxis vágott át, de hogy már azt sem nézik ki belőlem, hogy magyar vagyok...aztán ledöbbentem, és megállapítottam, hogy nem is teljesen alaptalan a felvetés, hibrid lettem. Hiányzott ott a nagy konyhám, a széles és biztos autóutak és a jeges víz is. Eszembe jutott az is, hogy Győrből meg Amerikát láttam nagynak és csillogónak, aztán a mindennapi élet itt is ilyen, mint otthon lenne: gyerekek, számlák, hétvégi programok. Viszont ha nagyobbak lesznek a lányok, eltökélt szándékom, hogy viszem őket mindenhova, hisz én sem voltam még az Alföldön, az aggteleki cseppkőbarlangban, tapolcai tóbarlangban, Pécsett, Erdélyben.
Még van bennem annyi enerdzsi, hogy lezuhanyozzak és hajat vasaljak, ugyanis holnap fontos helyre megyünk, Mira ovijában lesz nyílt nap. Kicsit izgulok, Mira várja már, a papírjai kikészítve, ruhája kivasalva...stay tuned.