"Belémszállt az aranyosság!"

Ez üvöltötte Mira tegnap zárt ajtók mögött. Tegnap kemény napom volt, elfáradtam az utolsó porcikámig, és mivel keveset aludtak a gyerekek, reményedtem, hogy korán lerakjuk őket, ami nálunk este 8-at jelent. Már vagy egy hónapja nem tudjuk megnézni azt a romantikus vígjátékot, amit a Netflixről kölcsönöztem ki. És nem, még mindig nem tanultam meg kétgyerekes anyaként, hogy hamar füstbe megy minden terv.
Tehát fél tízkor, miután olvastam mesét, Méri mama fejből mondott egyet, betakartuk, énekeltünk, még mindig kiszállt az ágyából, kopogott a lépcsőlejárónál, miszerint jöjjön valaki "gyorsan-gyorsan". Én meg megelégeltem a műsort, nem igaz, hogy egy nap nincs, amikor engedelmesen fekszik le, és rácsuktam az ajtót. Ezzel gondolom sok fekete pontot kapok a gonoszanyu-skálán, de ez van, nem akarok majd egyedül még fél tízkor szaladgálni. Mentségemre mondom, hogy van éjjelifénye, világító katicája, nem a vaksötétben maradt egyedül. Miután százszor elhajtogatta, hogy belészállt az aranyosság, megkegyelmeztem neki 2o perc után. Már csak párat kellett rajta simogatni és aludt is.
Nagyon irigy vagyok azokra, ahol fél 8-8 tájában fekszenek a hasonló korú gyerekek, 2 órás délutáni alvással.

Na de ma tüneményesen viselkedett, elvittem bevásárolni. És folyton locsog-fecseg:

-A katicám repül hegyen-völgyön át. Először babakatica volt, sárga volt a páncélja, aztán narancssárga, végül kijöttek a pöttyei. (Ez tényleg megvan, youtube-on láttuk.)


Ma, vásárlás után pakolok a kocsiba.
-Siessünk, Mira, hátha a Zoé már éhes, meg kell etetnem.
-Mikor én anya leszek, te Méri mama leszel?
-Az nem de Ági mama az leszek majd, én is segítek neked a babáidra vigyázni.
-De nekem még kicsi a bubblishom!
-Majd megnő. És lesz társad, mint nekem apa.
-Már van társam: Zoé!

-Nem olvasom el ezt a magazint, anya! Mert nem érdekel.

-Igen, anya. értem. Világos, mint a vakablak.

-Azt a leborult szivarvégit!

Lassan notesszal járok körbe, mert sajnos hamar elfelejtem a legjobb benyögéseit.