Vége lett az őszi szemeszternek a tornán, és úgy döntöttem, egy ideig most nem megyünk. Egyrészt azért, mert nem volt Mirának kortársa, azért összevonták a nagyobbakkal-ami eleinte húzóerő volt, de később visszájára fordult. Hiszen az én maomkám még csak 2 és fél éves, nyilván nem olyan koordinált és nem tud 45 percen át ukázokat követni, mint a nagyok. Az utolsó órákon gyakran sírta el magát, hogy "én ezt nem tudom"-s már zsigerből azokra a feladatokra is rámondta, amit kirázott a kisujjából. Másrészt meg, talán Zoé születése is benne van a pakliban, az egész bemelegítésnél az ölemben ült, s mondogatta, hogy anya, anya. Vagy elrohant, bohóckodott, becsukta a szemét, kihagyott egy csomó feladatot. Így nem sok értelme van annak, hogy befizessünk, az óra nagy része nem tornázással, hanem ezekkel a mellékzöngékkel telt. Viszont ha volt kedve, odafigyelt, na abban a kis időben bámulatosan ügyes volt. Íme pár kép az utolsó alkalmról, amikor épp jó passzban volt, ilyeneket tudott:
Kedvence a korlát, van kar-és hasizma is hozzá. A másodim képen az úgynezett pike, azaz bicskapozíció látható.
Kedvence a korlát, van kar-és hasizma is hozzá. A másodim képen az úgynezett pike, azaz bicskapozíció látható.
Már a mérleget gyakorolják, kis-és nagy gerendán:
És egy régebbi kép emlékeztetőnek: innen indultunk...
Jövőre újra megkérdezem, van-e kedve menni. Mert ha igen, én már csak az üvegfalon túl nézhetem, ugyanis Zoé nem jöhet be a terembe, ez a szabály. Hát majd meglátjuk...a cél végül is teljesült, eljártunk mozogni, jobb a koordinációja, képes több utasítást követni, tanárnénikben megbízni, ovikezdéshez ideális alapok.
1 megjegyzés:
wow, nagyon ugyes! Bubu kirohanna a vilagbol, ha egy idegen neni ilyen kozelrol iranyitani probalna. Sot, megerinteni. Szerintem jol dontottel, sokkal fontosabb hogy a mozgas jo elmeny maradjon, mint hogy most nyomjak erovel.
Megjegyzés küldése