Hogy Forrest Gump mamáját idézzem, az élet olyan, mint egy doboz bonbon, az ember soha nem tudja, mit kap belőle. Mikor felkelek, én is csak tippelhetek, hogy melyik Mira fog dominálni aznap.
Mert van egyszer Mira, a mosolygós, kedves kislány, aki szépen olvas, kirakózik velünk, édesen gőgicsélve cibálja mindkét maciját és puszit ad nekik (azaz telenyálazza az orrukat nyitott szájjal). Minket is hosszan megölel, vállra hajtott fejjel dúdolgat valamit babanyelvén. A "nem szabad"-ra elsőre reagál, a "kérem szépen"-re már hozza is, amit kérek. Egyedül is elvan egy kisbabás vagy autós katalógus nézegetésével.
Aztán van a vásott kölök, aki vadul dobálja a játékait, csak magára hallgat, fut, amerre lát, fülrepesztőt sikongatva rombol. Hatalmas zsivány tud lenni, elbújik és mosolyog, ha rajtakapjuk valamin. Kis Maugli tényleg, imád a szabadban, csak kitárt karokkal fut és nevet, nem zavarja semmi csúszómászó, elüldögél egy rusnya pókkal a lepedőn (és kikéri magának, hogy leveszem arról, kirázom a plédet), a legszőrösebb dongót is megkergeti. Hihetetlen jól tűri a fájdalmat, kis hős, nem sokat sírt a hiányzó ujjbegy miatt sem, ha pedig puklit szerez, elég ölbe venni és máris megvigasztalódik.
Mindent imád, aminek kereke van, de a fűnyíró a kedvenc. Azt meg kell nézni, ha hallja a hangját, különben cudar világ lesz.
Darren hisz a horoszkópban és mindig mondja, tiszta ikrek, kettős személyisége van. Én az ilyen hókuszpókuszokat fenntartással fogadom, de mindig mondom, te akartál cserfes gyereket, most itt van.
Amit viszont nem csípek, mikor drámakirálynő, semmi nem jó neki, bármit is ajánlhatok csak visít, csapkod, méltatlankodik-mindezt órákon át. Tudom, hogy még pici, de ebben a céltalan hisztizésben én nem vagyok partner. De mióta jobban értjük egymás nyelvét, ezek hála az égnek napról-napra ritkábbak.
A bepörgéseket jó lenne továbbra is a székre korlátozni, de valami azt súgja, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolgom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése