Nos, otthon vagyunk újra. Otthon, édes otthon...nagyon rosszul érintett minket, hogy jégverem várt idehaza, ugyanis lecsapódott vmi biztosíték és kihűlt a lakás. Annál is rosszabb volt, mert én kómában tettem meg a maratoni utat, lázasan. Méri mamával együtt csúnyán köhögtünk is, s ehhez csatlakozott Zoé, akinek hétfőn 39 fok fölé szökött a láza. Szóval erősen megtizedelve érkeztünk meg, ami szó szerint értendő, Méri mamaugyanis hét kilót is fogyott...az ottani kaja nem volt kompatibilis az ízlelőbimbóival és a beleivel sem, hogy finoman fogalmazzak. Mira még ma is hajnali négykor kelt, szóval nem álltunk vissza a régi kerékvgásba. Kimenni nem is akarok, dzsekiben is futkos rajtam a hideg, 32 fokból lemenni nullába egy nap alatt, nem kis különbség.
Odafele egyébként jó volt az út, mivel éjjel indultunk. A gyerekek tovább fenn maradtak, de aztán aludtak becsülettel és mi is. Mira néha türelmetlenkedett, hogy mikor érünk már oda, Zoé meg levágott egy ötperces hisztit mikor bekötöttük a saját ülésébe landoláskor, de ennyi. A "kamat" viszont az volt, hogy napokig buli volt a hajnali órákban, kábé egy hét alatt álltak át. 12 és fél órás időzóna-ugrás, hát ez még felnőtteknek sem semmi, ugye...
Most viszont leírom, mi volt a két Odüsszeia között, mert hát az a lényeg...Chennai-ba érkeztünk tehát, sógornőm házához. Van ugye férj, 12 éves fiú és 9 éves kislány, ők laknak a felső szinten. Alul meg sógornőm anyósa, s annak lánya, aki már elmúlt negyven de nem lehetett gyereke és így férje sincs szegénynek. Nagyon kedvesen fogadtak minket, de ott más a család élete, más a szeretet kimutatása. A gyerekekkel nem nagyon játszanak, s persze így ők sem így közelítettek a mieinkhez, hanem olyan nyüstölősen, csikizve, nyomkodva, Zoé kakaót iszik és plüssel birizgálja az arcát a kisfiú. De az is igaz, hogy elég volt rájuk egyszer szólni, a szülők elkiáltották magukat és pattantak a gyerekek, jó tanulók a suliban pedig késő délutánig járnak, ugyanis hindiből meg matekból tutor is kell. Bizony, három nyelven beszélnek, tamil, angol és hindi. Velem kedvesek, tisztelettudóak voltak, a kislány főleg, mikor megkerestem neki a kedvenc Britney Spears-számát és arra bemutatta a táncát. A srác inkább komoly, visszafogottabb.
Érdekes volt, hogy a nagyfiú Zoé társaságát kereste, a kislánynak meg Mira tetszett, pedig épp ellentétes karakterek. Náluk is úgy van, hogy a nagyobb a művészlélek, a kicsi meg a vidám bohóc, sőt, Darren bátyjának két fiánál is ez a minta.
Sajnos a piszkálásban élen járt Darren mostohaanyja, aki úgy próbált Zoéval kapcsolatot teremteni, hogy elszedte a rajzait. És nem kapcsol, hogy sír a gyerek, újra és újra eljátssza. De ez még elment, hanem a fenékpaskolás és az arccsípkedés már sok volt, s beszóltam, szembemenvén az aranyszabállyal, hogy az időseket tiszteljük. Az ám, de ugyanez a kisgyereknek is kijár, aki tök idegen környezetben nem köteles eltűrni ezt a fajta szeretetet.
Gyakran mentünk Bala tata autójával kirándulni mindenfelé, lehet sofőrt bérelni szerencsére, mert tata közlekedési képességei, főleg az indiai viszonylatokban, már nem biztonságosak. Ez a sofőr egyébként bagóba kerül, 3oo rúpia 5órára, ez kevesebb, mint 5 dollár. Nagyon olcsó és szinte minden középosztálybeli családnak van napi bejárónője, kertésze vagy vasalóinasa is: ők jönnek, kivasalnak, hajtogatnak és darabáron dolgoznak, de még így is nagyon baráti áron. Bala egyébként nagyon sokat tudott mindenről, igazi idegenvezető volt.
A főzés pati dolga volt: ez tamilul nagymamát jelent, Sudha, a sógornőm anyósáről van szó. És hindu szokás szerint ő soha nem evett velünk. Darren bevallása szerint sem finom a főztje, szétfőtt, fúszeres szambár,ami sótlan, rizs, még a csirke is úgy volt elkészítve, hogy ízre alig ismertem meg. Reggeli, olyan hogy felvágott, kenyér vagy egyéb hideg dolog nincs divatban. Így elég egysíkú volt, gyerekeknek pirítós,gyümölcs, rágcsa ill. hoztunk otthonról szalámit, de a végén már azt sem kívántuk, komolyan. Kulináris szempontból jobb lett volna, ha nem Szandokánhoz hanem mondjuk egy Pierre-hez, Luigi-hoz esetleg Stavros-hoz mentem volna hozzá, a Dél-Európai konyhát ugyanis imádom. Mindenesetre nem rosszz ötlet oda fogyókúrás tábort szervezni. A magas páratartalom és meleg miatt a frissen facsart gyümölcseleveket kívántuk legjobban. Darren kedvenc indiai gyorsétkezdéjében, a Saravana Bhavan-ban még okés volt a kaja, a lányok és Méri mama megették a lapos tésztát, az idiappam-ot és nekem is ízlett a puri, ami kicsit lángosra emlékeztető sült tésztadarab. De sehol egy hideg leves vagy saláta, ez nagyon hiányzott.
Arról nem is szólva, hogy az utolsó 5 napban gáz sem volt: évente tíz palack jár abból, s épp elfogyott, sógornőm meg nem főz hisz lent pati neki is tálal. Mellesleg nem nagyon törte magát, hogy akkor ízlik-e a kaja, rendelhet-e pizzát vagy hasonló, csalódtam is benne. Mindegy, oly gyakran nem megyünk...
Amit Sudha viszont tudott, az a hajfonás, Mira nagy örömére, aki már az út előtt lelkendezett, hogy jázmint teszünk a hajába s olyan lesz, mint Rapunzel. Voltunk hindu és katolikus templomban is, utóbbi Szt.Tamás sírhelyére épült, aki állítólag Chennai-ban halt meg mrtírként, ez anyunak is nagyon tetszett. A lányoknál meg mindent vitt a strand. A Marina beach a 2. leghosszabb strand a világon, langyos vízzel, de sajna fürödni nem lehet benne, mert a közerkölcs szerint nem is illik, ill. az ottaniak ruhástól mennek a vízbe. Aztán a 2oo4-es cunami után a part hirtelen mélyül vagy 3o méterre helyenként, ezért veszélyes is. Volt viszont néhány szunyókáló ringlispíles csóka, akik mikor meglátták a gyerekeket, gyorsan felébredtek és kézzel hajtották a lányokat. Igazi retro feeling volt, de ez is elég a hetedik menyországhoz...
Chennai-ban ünnepeltük a diwalit is, ami szó szerint azt jelenti, hogy sok lámpás fénye. Ezekből a kis cseréplámpákból kevesebbet láttunk, annál inkább ment a tüzijátékozás ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, de néhány nagyobbat pukkanó egyed elől Zoét is felvittük.
A képhalmaz vége felé pedig a Teozófikus Társaság Kertje, ahol megnéztünk szép virágokat, s a 45o éves banyan-fát is, amit Buddha-fának is hívnak mert egy ilyen fa alatt lelt megvilágosodást. Na, itt lehetett volna futkozni, azért is mentünk, mert a kihalt, forró játszók, rossz földutak és persze a bárhonnan felbukkanó járművek lehetetlenné tették. Erre a parkban vitették magukat...mondjuk erős volt apáratartalom, mint a dzsungelben. Na ezért is volt nehéz kinti programokat szervezni, az emberről leizzadt a ruha perceken belül.
Odafele egyébként jó volt az út, mivel éjjel indultunk. A gyerekek tovább fenn maradtak, de aztán aludtak becsülettel és mi is. Mira néha türelmetlenkedett, hogy mikor érünk már oda, Zoé meg levágott egy ötperces hisztit mikor bekötöttük a saját ülésébe landoláskor, de ennyi. A "kamat" viszont az volt, hogy napokig buli volt a hajnali órákban, kábé egy hét alatt álltak át. 12 és fél órás időzóna-ugrás, hát ez még felnőtteknek sem semmi, ugye...
Most viszont leírom, mi volt a két Odüsszeia között, mert hát az a lényeg...Chennai-ba érkeztünk tehát, sógornőm házához. Van ugye férj, 12 éves fiú és 9 éves kislány, ők laknak a felső szinten. Alul meg sógornőm anyósa, s annak lánya, aki már elmúlt negyven de nem lehetett gyereke és így férje sincs szegénynek. Nagyon kedvesen fogadtak minket, de ott más a család élete, más a szeretet kimutatása. A gyerekekkel nem nagyon játszanak, s persze így ők sem így közelítettek a mieinkhez, hanem olyan nyüstölősen, csikizve, nyomkodva, Zoé kakaót iszik és plüssel birizgálja az arcát a kisfiú. De az is igaz, hogy elég volt rájuk egyszer szólni, a szülők elkiáltották magukat és pattantak a gyerekek, jó tanulók a suliban pedig késő délutánig járnak, ugyanis hindiből meg matekból tutor is kell. Bizony, három nyelven beszélnek, tamil, angol és hindi. Velem kedvesek, tisztelettudóak voltak, a kislány főleg, mikor megkerestem neki a kedvenc Britney Spears-számát és arra bemutatta a táncát. A srác inkább komoly, visszafogottabb.
Érdekes volt, hogy a nagyfiú Zoé társaságát kereste, a kislánynak meg Mira tetszett, pedig épp ellentétes karakterek. Náluk is úgy van, hogy a nagyobb a művészlélek, a kicsi meg a vidám bohóc, sőt, Darren bátyjának két fiánál is ez a minta.
Sajnos a piszkálásban élen járt Darren mostohaanyja, aki úgy próbált Zoéval kapcsolatot teremteni, hogy elszedte a rajzait. És nem kapcsol, hogy sír a gyerek, újra és újra eljátssza. De ez még elment, hanem a fenékpaskolás és az arccsípkedés már sok volt, s beszóltam, szembemenvén az aranyszabállyal, hogy az időseket tiszteljük. Az ám, de ugyanez a kisgyereknek is kijár, aki tök idegen környezetben nem köteles eltűrni ezt a fajta szeretetet.
Gyakran mentünk Bala tata autójával kirándulni mindenfelé, lehet sofőrt bérelni szerencsére, mert tata közlekedési képességei, főleg az indiai viszonylatokban, már nem biztonságosak. Ez a sofőr egyébként bagóba kerül, 3oo rúpia 5órára, ez kevesebb, mint 5 dollár. Nagyon olcsó és szinte minden középosztálybeli családnak van napi bejárónője, kertésze vagy vasalóinasa is: ők jönnek, kivasalnak, hajtogatnak és darabáron dolgoznak, de még így is nagyon baráti áron. Bala egyébként nagyon sokat tudott mindenről, igazi idegenvezető volt.
A főzés pati dolga volt: ez tamilul nagymamát jelent, Sudha, a sógornőm anyósáről van szó. És hindu szokás szerint ő soha nem evett velünk. Darren bevallása szerint sem finom a főztje, szétfőtt, fúszeres szambár,ami sótlan, rizs, még a csirke is úgy volt elkészítve, hogy ízre alig ismertem meg. Reggeli, olyan hogy felvágott, kenyér vagy egyéb hideg dolog nincs divatban. Így elég egysíkú volt, gyerekeknek pirítós,gyümölcs, rágcsa ill. hoztunk otthonról szalámit, de a végén már azt sem kívántuk, komolyan. Kulináris szempontból jobb lett volna, ha nem Szandokánhoz hanem mondjuk egy Pierre-hez, Luigi-hoz esetleg Stavros-hoz mentem volna hozzá, a Dél-Európai konyhát ugyanis imádom. Mindenesetre nem rosszz ötlet oda fogyókúrás tábort szervezni. A magas páratartalom és meleg miatt a frissen facsart gyümölcseleveket kívántuk legjobban. Darren kedvenc indiai gyorsétkezdéjében, a Saravana Bhavan-ban még okés volt a kaja, a lányok és Méri mama megették a lapos tésztát, az idiappam-ot és nekem is ízlett a puri, ami kicsit lángosra emlékeztető sült tésztadarab. De sehol egy hideg leves vagy saláta, ez nagyon hiányzott.
Arról nem is szólva, hogy az utolsó 5 napban gáz sem volt: évente tíz palack jár abból, s épp elfogyott, sógornőm meg nem főz hisz lent pati neki is tálal. Mellesleg nem nagyon törte magát, hogy akkor ízlik-e a kaja, rendelhet-e pizzát vagy hasonló, csalódtam is benne. Mindegy, oly gyakran nem megyünk...
Amit Sudha viszont tudott, az a hajfonás, Mira nagy örömére, aki már az út előtt lelkendezett, hogy jázmint teszünk a hajába s olyan lesz, mint Rapunzel. Voltunk hindu és katolikus templomban is, utóbbi Szt.Tamás sírhelyére épült, aki állítólag Chennai-ban halt meg mrtírként, ez anyunak is nagyon tetszett. A lányoknál meg mindent vitt a strand. A Marina beach a 2. leghosszabb strand a világon, langyos vízzel, de sajna fürödni nem lehet benne, mert a közerkölcs szerint nem is illik, ill. az ottaniak ruhástól mennek a vízbe. Aztán a 2oo4-es cunami után a part hirtelen mélyül vagy 3o méterre helyenként, ezért veszélyes is. Volt viszont néhány szunyókáló ringlispíles csóka, akik mikor meglátták a gyerekeket, gyorsan felébredtek és kézzel hajtották a lányokat. Igazi retro feeling volt, de ez is elég a hetedik menyországhoz...
Chennai-ban ünnepeltük a diwalit is, ami szó szerint azt jelenti, hogy sok lámpás fénye. Ezekből a kis cseréplámpákból kevesebbet láttunk, annál inkább ment a tüzijátékozás ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, de néhány nagyobbat pukkanó egyed elől Zoét is felvittük.
A képhalmaz vége felé pedig a Teozófikus Társaság Kertje, ahol megnéztünk szép virágokat, s a 45o éves banyan-fát is, amit Buddha-fának is hívnak mert egy ilyen fa alatt lelt megvilágosodást. Na, itt lehetett volna futkozni, azért is mentünk, mert a kihalt, forró játszók, rossz földutak és persze a bárhonnan felbukkanó járművek lehetetlenné tették. Erre a parkban vitették magukat...mondjuk erős volt apáratartalom, mint a dzsungelben. Na ezért is volt nehéz kinti programokat szervezni, az emberről leizzadt a ruha perceken belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése