Alig mostuk le magunkról az út porát, mentünk is Bangalore-ba. Darren unokatesójánál, Arunnál szoktunk lakni, de most, hogy anyu is velünk jött, hotelba mentünk, amit nem bántunk meg. Pontokból foglaltuk le egyébként, na ha máskor nem, ilyenkor kapóra jön egy sokat utazó férj, főleg mert upgrade-eltek és lakosztályt kaptunk a vadi új, hatcsillagos hotelban. Nagyon szép volt minden, anyuval nevettünk, hogy a kirakott szalámiból reggel szinte csak mi vettünk, még hagymakarikát is tettem hozzá, most mondja valaki, hogy nem lehet parasztosan kajálni Indiában! Meg ott volt ritka kincsnek számító péksüti is, frissen facsart ananászlé, céklalé. Este is rendelhettünk ingyen pár kajából, nagyon finom volt a pizza, a kebab. Szóval ott nem nagyon ettünk indiai kaját, csak Darren, és én még úgy nem láttam őt enni, kétszer is bereggelizett néha. Hja, ha valakinek fogára való az étel...kicsit jobban meg is értem, mennyire hiányzik neki az a kaja, a tipikusan Dél-Indiai. Ő is feltankolt, mert pati főztje nem ez a minőség volt, ez nem az az indiai kaja, amit étteremben adnak.
Voltunk aztán a városközpontban, általában mindenhova autóriksával mentünk, de helyenként fuldokoltunk a benzingőztől, jobban, mint 2 éve, pedig sokkal kevesebb a szemét, mint Chennai-ban és élhetőbb a hőmérséklet is, nincs olyan pára és forróság. Viszont Helen, Arun nővére felvilágosított, hogy jó suliba nehéz bekerülni, mert a 8o%-a a szegényebbeknek van lefoglalva, ami szintén nagy szó. Már törődnek a problémával. Persze azért még mindig rengeteg a szegény, egy Mira korú matricás képeket nagy büszkén áruló kislány maradt meg legjobban, az arca, a lelkesedése. Még nem szégyennek, hanem bulinak fogta fel...
A lányok kaptak mindig csecsebecsét, mi anyuval meg egy iszonyat jó jeges kávét ittunk meg egy kis cuki teraszán.
Mira is belenézett az útikönyve és rámutatott Shiva szobrára, hogy ezt nézzük meg! El is mentünk. Kimondottan turistáknak készült, borsos belépőjeggyel. Bedobáltuk a pénzérméket Shiva nevét kántálva (om namah Shivaya!) és sötét, útvesztős barlangon keresztül járulhattunk a 65 láb magas szobor elé. A lánuoknak nagyon tetszett. A csajok meg a papoknak, Zoét, miután a tűz fölé tette a kezét majd a fejéhez érintette többször, mint egy profi, meg is akarta tartani az egyik.
Arun bácsiéknál sajnos nem fotóztam, de ott jól érezték magukat a gyerekek. Nem tolakodtak a felnőttek, voltak akváriumok halakkal és nem hazudok, percenként háromszor nevetnek jóízűen. Sajnos csak egy esténk jutott ki együtt...
Chennai-ban meg a hétvégét töltöttük kirándulással. Én már mentem, de anyu még nem látta Mahabalipuram monolitikus kőfaragványait. Mirának is naguon tetszett egyébként hogy egy király urlakodott míg épültek ezek a templomok és olyan, mint Magyarország, még nem is létezett. Szép időnk volt, 37 fok és tűző nap, anyuval le is égtünk a naptej ellenére. Miután végignéztünk, kiittunk fejenként egy liter vizet. Még a frissen csapolt kókuszdiót is megkóstoltuk. Aztán a bácsika, aki jövendőmondó papagájjal büszkélkedett, 3o helyett 2o rúpiáért is hajlandó volt jósolni. Ganésha kártyáját kaptam, még több utazás vár rám. Aztán megfoghattam a papgájt és Zoé és a példámat követte volna, mert merész, de megijedt, ahogy belékapaszkodott az állat. Végül apa kezéből nézte a megnyugodott állatot.
Utána voltunk egy beach resort-on is. Avízben sajnos ott sem lehetett fürdeni, akkora hullámok voltak,pedig langyos volt az óceán. A medence, amire annyit izmoztak a csajok, használhatatlan volt. Elromlott a vízforgató és így Darren nem engedett minket bele, merthogy fertőző.
Azért nagyon szép nap volt ez, a csajok tobzódtak és hamar el is aludtak aztán.
Az út végén aztán minden ujj Boston felé mutatott. Nem volt gáz, mert abból az önkormányzat évente 1o palackot ad, a lányoknak tetszett a kannával leöntős fürdés,a gyíkok a falon, de nekem őszintén elegem volt a félnomád életmódból, szóval jó volt hazajönni.
Mióta megjöttünk, sajnos betegek vagyunk mind, Mira is belázasodott Zoé után, talán ez a hétvége helyre rak mindannyiunkat. Anyuval köhögünk, már egy hete. Kicsit nehéz volt 3o-ról 5 fokra átállni, tegnap jó idő volt, verőfényes napsütéssel, de a lányok fél óra után nyávogtak, hogy be akarnak menni. Igaz, bent sem jobb, nem találják fel magukat, hamar összevesznek. Most épp alszanak, azért be tudtam fejezni a sztorizást.
Voltunk aztán a városközpontban, általában mindenhova autóriksával mentünk, de helyenként fuldokoltunk a benzingőztől, jobban, mint 2 éve, pedig sokkal kevesebb a szemét, mint Chennai-ban és élhetőbb a hőmérséklet is, nincs olyan pára és forróság. Viszont Helen, Arun nővére felvilágosított, hogy jó suliba nehéz bekerülni, mert a 8o%-a a szegényebbeknek van lefoglalva, ami szintén nagy szó. Már törődnek a problémával. Persze azért még mindig rengeteg a szegény, egy Mira korú matricás képeket nagy büszkén áruló kislány maradt meg legjobban, az arca, a lelkesedése. Még nem szégyennek, hanem bulinak fogta fel...
A lányok kaptak mindig csecsebecsét, mi anyuval meg egy iszonyat jó jeges kávét ittunk meg egy kis cuki teraszán.
Mira is belenézett az útikönyve és rámutatott Shiva szobrára, hogy ezt nézzük meg! El is mentünk. Kimondottan turistáknak készült, borsos belépőjeggyel. Bedobáltuk a pénzérméket Shiva nevét kántálva (om namah Shivaya!) és sötét, útvesztős barlangon keresztül járulhattunk a 65 láb magas szobor elé. A lánuoknak nagyon tetszett. A csajok meg a papoknak, Zoét, miután a tűz fölé tette a kezét majd a fejéhez érintette többször, mint egy profi, meg is akarta tartani az egyik.
Arun bácsiéknál sajnos nem fotóztam, de ott jól érezték magukat a gyerekek. Nem tolakodtak a felnőttek, voltak akváriumok halakkal és nem hazudok, percenként háromszor nevetnek jóízűen. Sajnos csak egy esténk jutott ki együtt...
Chennai-ban meg a hétvégét töltöttük kirándulással. Én már mentem, de anyu még nem látta Mahabalipuram monolitikus kőfaragványait. Mirának is naguon tetszett egyébként hogy egy király urlakodott míg épültek ezek a templomok és olyan, mint Magyarország, még nem is létezett. Szép időnk volt, 37 fok és tűző nap, anyuval le is égtünk a naptej ellenére. Miután végignéztünk, kiittunk fejenként egy liter vizet. Még a frissen csapolt kókuszdiót is megkóstoltuk. Aztán a bácsika, aki jövendőmondó papagájjal büszkélkedett, 3o helyett 2o rúpiáért is hajlandó volt jósolni. Ganésha kártyáját kaptam, még több utazás vár rám. Aztán megfoghattam a papgájt és Zoé és a példámat követte volna, mert merész, de megijedt, ahogy belékapaszkodott az állat. Végül apa kezéből nézte a megnyugodott állatot.
Utána voltunk egy beach resort-on is. Avízben sajnos ott sem lehetett fürdeni, akkora hullámok voltak,pedig langyos volt az óceán. A medence, amire annyit izmoztak a csajok, használhatatlan volt. Elromlott a vízforgató és így Darren nem engedett minket bele, merthogy fertőző.
Azért nagyon szép nap volt ez, a csajok tobzódtak és hamar el is aludtak aztán.
Az út végén aztán minden ujj Boston felé mutatott. Nem volt gáz, mert abból az önkormányzat évente 1o palackot ad, a lányoknak tetszett a kannával leöntős fürdés,a gyíkok a falon, de nekem őszintén elegem volt a félnomád életmódból, szóval jó volt hazajönni.
Mióta megjöttünk, sajnos betegek vagyunk mind, Mira is belázasodott Zoé után, talán ez a hétvége helyre rak mindannyiunkat. Anyuval köhögünk, már egy hete. Kicsit nehéz volt 3o-ról 5 fokra átállni, tegnap jó idő volt, verőfényes napsütéssel, de a lányok fél óra után nyávogtak, hogy be akarnak menni. Igaz, bent sem jobb, nem találják fel magukat, hamar összevesznek. Most épp alszanak, azért be tudtam fejezni a sztorizást.
1 megjegyzés:
Milyen jó a lányoknak, hogy ennyiféle kultúrát megismernek!
Megjegyzés küldése