Már fél lábbal otthon vagyok,

ezért ez az utolsó poszt egy ideig, most a délutáni kávé után viszonylag relaxált állapotban. Mert nem unatkozom ám...csak este inkább tévézek, olvasok, gyerekre bevallom gondolni sem akarok, a nappalokat betöltik intenzíven. Lefekvés előtt meg olvasnom KELL, ha 5 oldal után ki is hullik a kezemből a könyv. Tegnap is ez volt a tervem, Mira is ott aludt mellettem, Zoé a kiságyban és óvatosan felkapcsoltam a kislámpát. De egyszer csak tocsogó nedvességbe könyökölök...megtörtént, amire már hónapok óta nem volt példa, Mira álmában bepisilt. Apja vitte aludni és elfelejtettem mondani neki, hogy vécére kell ültetni, akármit is mond. Na, fel kellett ébresztenem és ágyat húzni, Zoé is felkelt és vörösre sírta magát a kiságyban. Fél óra elteltével újra visszaállt a régi rend. Ekkor óvatosan ismét lámpát kapcsoltam, hogy kivegyek egy takarót aludni...s basszus, Zoé megint felébredt. Majd ismét hajnali 4 és 5 között.

És ez csak a tegnapi nap volt. Az óraátállítás után Zoé elkezdett fél hétkor, hétkor kelni, de sajnos visszaállt a régi rend, örülök, ha hatig húzza. Egyébként rengeteget beszél, magyarul és angolul is. Nemrég boltban voltam vele, mondta ám, hogy kréta, lufi, tányér, buk (a könyvet csak angolul mondja). Egyre értelmesebb és Mirával is szépen eljátszanak már néha. Múlt heti favorit a csomagolókukacok kiürítése volt. Gyerekparadicsom, szülőknek meg rémálom, de egyszer-egyszer belefér:

Miráról készítettem pár fotót, iszonyat ügyesen és saját kútfőből építette ezt a katicát:

És Zoé is elkezdett pózolni, nehogy kimaradjon valamiből:

Szóval megvagyunk, közben készülünk a nagy útra. Mirának elmondtam, hogy a repülőn milyen lesz a vécé, abszolút nyugodtan, hordozható bili nélkül indulunk útnak, úgy döntöttem. Megérkezett két doboznyi játék is, mivel ingyen házhozszállítás van, nem kellett Zoéval játékboltban keringeni. Mira tök ügyesen elfogadta, hogy ez egyik sem az övé, megígértem, hogy a Húsvéti Nyúl majd hoz sok szépet és jót.

Már alig várom, hogy otthon legyünk, itt még mindig hó van, télvégi depi ezerrel, az a latyakos kása, Zoé nem nagyon hagy bármit csinálni, szombaton apjára hagytam és magamra csuktam az ajtót, mert már nem bírtam, hogy bármit csinálunk, játszunk, csak nyikorog. De valahol megértem, egyszerre három őrlőfog készül áttörni. Remélem, a repülés idejére nem időzít komolyabb hisztit.

Mi volt még? Voltunk vasárnap Mira kis ovistársának szülinapján, hát mit mondjak...a garázsban volt. Rendeltek két lovat, azokon körbe lehetett menni, de Mira nagyon félt, a bukósisakját is kinőtte, végül két kört mentünk úgy, hogy én is fogtam a kezét. A ló meg éppen akkor prüszkölt egyet, hogy az orrát tisztítsa, még jobban megijedt. Konklúzióm, hogy a honfoglalók és Attila véréből nem jutott neki semmi, nem is erőltettem aztán.

Volt még arcfestés is, szivárványkaticát kértünk, hétfőn aztán volt nagy sírás, mikor a maradékot letöröltem az arcáról...megígértem, hogy veszek arcfestéket és megpróbálom megkísérelni a műveletet.

Az arcfestésre is sokat kellett már várni, aztán közben kifestette filccel a bögrét, ezt is kapott minden gyerek. Ott dagadozott a mellem, mert a többi gyerek csak egyszerű vonalakat húzott, Mira meg katicákat, felhőt, embereket rajzolt, minden szülő azt nézte. milyen ügyes.

Viszont itt eltelt a félóra, és máson is láttam, hogy a garázsban elkezd fázni. Egyre többen tévedtünk be a házba, ahol óriási meglepetésemre ott volt az ünnepelt kislány egész családja, tehát összesen voltunk vagy hetvenen. Szerintem ez nagyon rossz ötlet volt, mert az anyuka nem tudott mindenkire figyelni, csak sodródtunk az árral, a gyertyafújásra sem hívták össze az embereket, csak elkezdtek énekelni, véletlenül voltunk ott. Igaz, akkor már Mira állandóan azt hajtogatta, hogy torta, torta!. Az elsők között kérte a maga szeletét. Végignéztem a tömegen, tántik a bárszékeken, fele csapat még a garázsban, férfiak a tévés nappaliban, hol máshol...és elhatároztam, hogy mi innen korábban lelépünk, Zoéra hivatkozva, aki egyébként nagyszerűen megvolt apjával közben. Lehuppantam a kanapéra, és megfagyott bennem a vér is. Ki más ült mellettem, mint az anyuka, akit 3 nappal korábban becsíptem az automata tolóajtóval...teljesen az én hibám volt amúgy, megnyomtam a gombot rutinosan és nem láttam, hogy takarásban ő épp a kisfiát köti be a kocsiba és bizony rányitottam az ajtót. Véletlen volt, amúgy semmi baja nem lett a nőnek, de olyan palávert csinált, mintha a fejét szakítottam volna le. Sajnos, a mi kocsinkon maradt egy csík, Darren nem örült neki, mikor meglátta.

Meg találkoztam azzal az anyukával is, aki itt volt és írta, hogy visszahívnak hozzájuk Mirával, de már egy hónapja nem írt az emilemre. Kiderült, hogy valószínű Ohio-ba költöznek, úgyhogy ez a barátság is kútba ugrott. Mondjuk nem értem, ő is panaszkodott, hogy nehéz emberekkel ismerkedni, ő még nem élt itt csak nyugatabbi, délebbi államokban ahol állítólag kedvesebbek, közvetlenebbek az emberek. Megörültem, mert teljesen így gondoltam én is, de aztán egy hónapig nincs válasz a levelemre és elgondolkozom, akar-e tényleg barátkozni. De ez megérne egy misét...tegnap viszont Heather volt itt, tök jól eldumáltunk, Zoé sem üldözött könyvekkel és Amy meg Mira elbarbieztak fent, aztán rajzoltunk, társasoztunk, kaptak húsvéti meglepit. A következő képeim a tojásfestésről lesznek Méri mamánál, remélhetőleg. Ne kívánjatok kéz-és lábtörést, talán csak annyit, hogy két gyerekkel tudjak pár órát aludni az első járaton, Amszterdamig.