Oh, no!-kiáltott fel egy torokból a szőke és az afroamerikai eladónő a szupermarket alkholot áruló részlegén, ahol nagy kedvvel megvettem a dinnyés búfelejtő löttyömet. A helyzet: két gyerek, az autós bevásárlókocsiban, ami már tele van minden jóval, ez volt az utolsó állomás, mert a piáért külön kell fizetni, jogsit bemutatva. Már mentem volna kicsekkolni, s utána Mira kívánságára a könyvtárba, mert déli tizenkettőre otthon szerettem volna lenni. Ugyanis jósolták, hogy jön Nemo. Nem a hal, nem is a kapitány, hanem egy harminc centis havacska, épphogy csak porcukor.
ÉS NEM VOLT VELEM A PÉNZTÁRCÁM. Mert Mira oda berakott egy nagyon fontos katicarajzot, így az asztalon maradt....
Na ilyenkor érzem azt, hogy vagy
a)megbolondulok
b) veszek egy nagy levegőt és lenyugszom.
Szerencsére második nyert, gyerekek kivesz, ügyfélszolgálat segítőkészen félreteszi a kocsim, 15 perc múlva fizetünk és elmegyünk a könyvtárba is, ahol szerencsére már szemfülés vagyok és nem marad ott Mira katicája, amit most egy ideig nem vihet ki a házon kívül, ha így elfelejti. Ott összecsaptam a kisasszonnyal amúgy is. Építettem vele kapcsos ostyaépítőbőlfelhőkarcolót, játszottunk képkeresőt, Zoé is elvolt kivételesen, és volt egy kis kosárban elvihető matrica. Méghozzá katicás. Három színben. Mindet kivettem, betettem a dzsekije zsebébe, ahogy kérte, de mikor a kocsiban megmondtam, hogy inkább otthon vegyük csak ki, az arcomba köpött. Na, erre elvettem a Babócát, hogy az első ülésen utazzon. Visított is hazáig.
Ez volt a péntek délelőttöm, de szerencse van kaja, pia, mert délután igazán rázendített a hóesés és másnap láttam ám, hogy a terasz ajtaját ki sem lehet nyitni. De Fuzzy-t ez nem zavarta, nyávogott, hogy ki akart menni, hiába mondtam, hogy a karma azért nem jégtörő csákány. Zoé is hozta a csizmáját. Először kimentem én, de nagyon hideg volt, hófúvásokkal, szóval inkább benthagytam az aprónépet. Közben Zoé sírt, leraktam aludni, apát meg kiküldtem és hősiesen befejezte a hólapátolást, kint van a kocsi. Bár útra menni szigorúan tilos volt ma, kivéve vészhelyzetben.
Íme a képek...mit mondjak, szeretem a telet, havat, jeget, de ez azért megülte a gyomrom.
ÉS NEM VOLT VELEM A PÉNZTÁRCÁM. Mert Mira oda berakott egy nagyon fontos katicarajzot, így az asztalon maradt....
Na ilyenkor érzem azt, hogy vagy
a)megbolondulok
b) veszek egy nagy levegőt és lenyugszom.
Szerencsére második nyert, gyerekek kivesz, ügyfélszolgálat segítőkészen félreteszi a kocsim, 15 perc múlva fizetünk és elmegyünk a könyvtárba is, ahol szerencsére már szemfülés vagyok és nem marad ott Mira katicája, amit most egy ideig nem vihet ki a házon kívül, ha így elfelejti. Ott összecsaptam a kisasszonnyal amúgy is. Építettem vele kapcsos ostyaépítőbőlfelhőkarcolót, játszottunk képkeresőt, Zoé is elvolt kivételesen, és volt egy kis kosárban elvihető matrica. Méghozzá katicás. Három színben. Mindet kivettem, betettem a dzsekije zsebébe, ahogy kérte, de mikor a kocsiban megmondtam, hogy inkább otthon vegyük csak ki, az arcomba köpött. Na, erre elvettem a Babócát, hogy az első ülésen utazzon. Visított is hazáig.
Ez volt a péntek délelőttöm, de szerencse van kaja, pia, mert délután igazán rázendített a hóesés és másnap láttam ám, hogy a terasz ajtaját ki sem lehet nyitni. De Fuzzy-t ez nem zavarta, nyávogott, hogy ki akart menni, hiába mondtam, hogy a karma azért nem jégtörő csákány. Zoé is hozta a csizmáját. Először kimentem én, de nagyon hideg volt, hófúvásokkal, szóval inkább benthagytam az aprónépet. Közben Zoé sírt, leraktam aludni, apát meg kiküldtem és hősiesen befejezte a hólapátolást, kint van a kocsi. Bár útra menni szigorúan tilos volt ma, kivéve vészhelyzetben.
Íme a képek...mit mondjak, szeretem a telet, havat, jeget, de ez azért megülte a gyomrom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése