Már reggel kilenckor kikészültem a két nyervogó gyerektől, Mira percenként zsebkendőért kiáltott, mert még mindig meg van fázva, Zoé meg rámköpte a reggeli sárgarépát, úgyhogy eldöntöttem, megyünk itthonról iziben. Az ám, csak zavatarokat jósolt az időgépem a neten...de bevállaltam, végül is jól jött ki, bár most már esik újra, mindkét gyerek tikkadtan alszik.
Negyed 11-kor indultunk, mert tudtam, hogy akkor épp elérjük kényelmesen az első vonatot. Már a kocsiban csendben lettek, hihetetlen, hogy Zoé is tudja, megyünk valahova és rögtön megnyugszik. Oda is értünk rendre, még egy kis időnk is volt, aztán jött az ellenőr és mozdonyvezető egyben, beültünk és többször elmagyaráztuk, hogy a piktogram mutatja, nem szabad a kezeket-lábakat kilógatni. Volt minden, az alagútban oda-vissza sikítás, jókedv. Aztán megálltunk tízóraizni a padnál és Mira játszózott is, egy széles csúszdán én is lementem Zoéval. Ekkor eredt el az eső, jéggel spékelve, Mira csak bámulta, úgy kellett tető alá húznom. Ismerem a terepet, a terráriumba mentünk be, ahol érdekes módon a kígyók voltak a legérdekesebbek, bezzeg mikor itt láttunk a fűben egy siklót, volt riadalom. 5 perc múlva el is állt az eső, befutottunk gyorsan a múzeumba. Az alsó szinten most érdekes kiállítás volt, Undorológia címmel. Zseniális ötlet, hogyan hozzuk közel a biológiát az iskolás gyerekekhez: célozzuk meg a testünkből távozó gőzöket, gázokat, trutymókat, mert az mindenkit érdekel. Volt ott beszélő, és a takony összetételét elmagyarázó orr, átlátszó gyomor, pattanásos, megmászható bőrfelület. Komolyan, én rühelltem a múzeumokat jó sokáig, mert az összes osztálykirándulás ezzel telt, valami ósdi szagú tárlatban kőzetek nézegetése, közben egy nyugdíjas, filcpapucsos néni magyaráz hozzá monoton hangon. Tiszta szocreál fíling. Mennyivel másabb már, ha a gyerek nyomhatja, foghatja, próbálhatja, megszemélyesített orr szól hozzá? Gyerek is volt elég, mikor érkeztünk, 4 iskolabusz parkolt már, hát azok a gyerekek is mind ott voltak. A hangzavaron túl riasztó volt még az, hogy Mira kettőt sem tudott pumpálni a gyomron, már 5 nyolcéves lakli letaposta volna, pedig ő volt ott először. Ugyanúgy az operációs asztalnál, ahol megfogott volna egy csontot, rászólt egy sokkal idősebb kisfiú, aki a tesójával játszott, később vettem észre az apát, aki videózta őket hosszú percekig, s addig nem lehetett ám hozzányúlni sem a szívhez, sem a májhoz. Ilyenkor fogom a fejem, mert én azt tanítom Mirának, hogy sorban kell álni, meg kell osztani, más is hadd férjen oda, de ha ez az attitűd a nyerő, lehet, nem kéne. Na mindegy, úgyis jobban érdekelték a teknősök meg a kitömött oroszlán. Kint lehetett volna buborékozni, de az eső, mennydörgés miatt letakarták a szappanleves dobozokat, Mira elég csalódott is volt. Még jó, hogy a parkolóban találkoztunk a vonatvezetővel, épp akkor tért vissza a szendvicsével. Jót nevetett azon, hogy Mira Sir Topham Hattnek hívta. Lehajolt hozzá és megkérdezte, hogy hol a fekete cilinder? Erre kitaláltam, hogy nyárra az túl meleg lenne, ezért a vászonsapka. Mirának tetszett az egész, örülök, hogy az ipse is partner volt, de a lábam mögé húzódva hallgatta ezt végig, mostanában már nem bratyizik minden idegennel.
Hihetetlen, míg ezt a bejegyzést írtam újra jött egy vihar, most megint süt a nap, milyen hülye idő...legyen már rendes nyár. Na, íme a fentiek képekben:
Negyed 11-kor indultunk, mert tudtam, hogy akkor épp elérjük kényelmesen az első vonatot. Már a kocsiban csendben lettek, hihetetlen, hogy Zoé is tudja, megyünk valahova és rögtön megnyugszik. Oda is értünk rendre, még egy kis időnk is volt, aztán jött az ellenőr és mozdonyvezető egyben, beültünk és többször elmagyaráztuk, hogy a piktogram mutatja, nem szabad a kezeket-lábakat kilógatni. Volt minden, az alagútban oda-vissza sikítás, jókedv. Aztán megálltunk tízóraizni a padnál és Mira játszózott is, egy széles csúszdán én is lementem Zoéval. Ekkor eredt el az eső, jéggel spékelve, Mira csak bámulta, úgy kellett tető alá húznom. Ismerem a terepet, a terráriumba mentünk be, ahol érdekes módon a kígyók voltak a legérdekesebbek, bezzeg mikor itt láttunk a fűben egy siklót, volt riadalom. 5 perc múlva el is állt az eső, befutottunk gyorsan a múzeumba. Az alsó szinten most érdekes kiállítás volt, Undorológia címmel. Zseniális ötlet, hogyan hozzuk közel a biológiát az iskolás gyerekekhez: célozzuk meg a testünkből távozó gőzöket, gázokat, trutymókat, mert az mindenkit érdekel. Volt ott beszélő, és a takony összetételét elmagyarázó orr, átlátszó gyomor, pattanásos, megmászható bőrfelület. Komolyan, én rühelltem a múzeumokat jó sokáig, mert az összes osztálykirándulás ezzel telt, valami ósdi szagú tárlatban kőzetek nézegetése, közben egy nyugdíjas, filcpapucsos néni magyaráz hozzá monoton hangon. Tiszta szocreál fíling. Mennyivel másabb már, ha a gyerek nyomhatja, foghatja, próbálhatja, megszemélyesített orr szól hozzá? Gyerek is volt elég, mikor érkeztünk, 4 iskolabusz parkolt már, hát azok a gyerekek is mind ott voltak. A hangzavaron túl riasztó volt még az, hogy Mira kettőt sem tudott pumpálni a gyomron, már 5 nyolcéves lakli letaposta volna, pedig ő volt ott először. Ugyanúgy az operációs asztalnál, ahol megfogott volna egy csontot, rászólt egy sokkal idősebb kisfiú, aki a tesójával játszott, később vettem észre az apát, aki videózta őket hosszú percekig, s addig nem lehetett ám hozzányúlni sem a szívhez, sem a májhoz. Ilyenkor fogom a fejem, mert én azt tanítom Mirának, hogy sorban kell álni, meg kell osztani, más is hadd férjen oda, de ha ez az attitűd a nyerő, lehet, nem kéne. Na mindegy, úgyis jobban érdekelték a teknősök meg a kitömött oroszlán. Kint lehetett volna buborékozni, de az eső, mennydörgés miatt letakarták a szappanleves dobozokat, Mira elég csalódott is volt. Még jó, hogy a parkolóban találkoztunk a vonatvezetővel, épp akkor tért vissza a szendvicsével. Jót nevetett azon, hogy Mira Sir Topham Hattnek hívta. Lehajolt hozzá és megkérdezte, hogy hol a fekete cilinder? Erre kitaláltam, hogy nyárra az túl meleg lenne, ezért a vászonsapka. Mirának tetszett az egész, örülök, hogy az ipse is partner volt, de a lábam mögé húzódva hallgatta ezt végig, mostanában már nem bratyizik minden idegennel.
Hihetetlen, míg ezt a bejegyzést írtam újra jött egy vihar, most megint süt a nap, milyen hülye idő...legyen már rendes nyár. Na, íme a fentiek képekben:
3 megjegyzés:
Tök jó hely lehet!
És hogy stílusos legyek, beszarás a kiállítás!
Szerencsére már itthon is vannak ilyesmi jellegű kiállítások,- mármint fogható, érinthető, nem konkrétan undormány:)- csak itt is az a baj, hogy millió csoportot beengednek, és tényleg az erősebb kutya győz elv érvényesül.
A lányok meg tök cukik,hogy újabb, az undormányhoz kapcsolódó szófordulattal éljek.
( Az Igazából szerelem óta ez a szófordulat mindig azon a hangon szólal meg nálam, mint az amcsi csajoké abban a bizonyos bárban,ha láttad a filmet)
4 iskola nem szokott jonni, de nem baj, mert kisebb csoportoka szedik oket, csak lehettek volna kedvesebbek...
koszi, igen, amerikai negedesen cukik, sot cukeeeeek. :) mindig hamar elmegy a nap, ha van ilyen program s jobban ki is faradnak...
Zoe "unalom" kepe beszaras! Nagyon edi :) - ZsuK
Megjegyzés küldése