Kurta volt a hétvége, apa és Mirával vásárol, Zoé alszik (ma is reggel ötkor fújt riadót). Apa ajándéka az volt, hogy reggel nyolvig aludhatott. Bizony, nekünk most ilyenek hiányzonak, máskor fel sem tűnt hétvégén, hogy reggel kilnecig durmolunk, pedig micsoda luxus volt az...
Tegnap állatkertbe mentünk. Délelőtt hétágra sütött a nap, meztelláb teraszoztunk a gyerekekkel, de mire délutánra Bostonba értünk, úgy lehűlt a hideg széltől alevegő, hogy még a vékony kabát is elkelt volna...Darren sortban, rövidujjúban nyomta, a lányoknak még jó, hogy vittem felsőt, de én hosszú blúzban fáztam! Csoda, hogy nem lett náthás mindenki. Képek nincsenek, oroszlánt már mindenki látott, ez Mirának volt nagy szám, bár aludt és csak a sörényét meg két mancsot láttunk belőle. Mire mindent megnéztünk, dideregve vártuk a Mirának beígért kisvonatot, aztán felfűtöttük a kocsit csutkóra. Bezzeg Zoé, minden állat érdekelte, majdnem fejest ugrott a tapírok medencéjébe. Ő ilyen, ha használati utasítást mellékeltek volna hozza, biztos benne lenne, hogy kint tartandó. Bent hamar megunja a műsort, bár megtanult mászni, rendesen pélyára áll...ez olyan szép pillanat volt, épp szombat reggel, ahogy láttam, hogyan koordimálta össze a kezét-lábát, szinte felgyúlt a villanykörte a fejében, rám is nézett nagy büszkén-anya, hiszen az könnyű!
És tudatosan "beszél", azzal az egy fogával, Méri mama is tanúja volt, hogy kérésre mondja, hogy ba-ba, sőt, legédesebb ajándék ma Darrennek az a-bbbpp-a volt. Mirának meg egy marrr jutott.
Délelőtt is kimentünk, mi fogócskáztunk, labdáztunk Mirával, Zoé meg örült a szabad levegőnek, hihetetlen, egy hangja sincs, nézi a fákat, tépkedi a füvet, eszi a gumilabdát...meg a bogarat is, azt mondjuk tegnap, a teraszon kapta el, kell a protein. :) Apropó kaja, visszafelé az állatkertből igen üvöltött, de tej nem kellett neki-a gyerek emberi kajára volt éhes. Megálltunk, evett krumplipogácsát, halacskakekszet, este betolt egy kistányér rizses csirkét és pár kocka mangót is, ma is evett a tésztánkból...a babaétel már nem nagyon kell neki, de a maradékot azért még belekeverem húsokba, tésztákba.
Mira is megvan, ma későn kelt, nem fektetem le délután, tán lesz egy hosszú, nyugodt estém...íme, pár kép, Mira a fodrásznál (nem volt valami gyerekbarát a csajszi, de oroszlános volt a kötény, ami garantálta a sikert, csak kicsit kiigazíttattam a frizuráját), szép önarcképe és a mai kertezés:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése