Rögtön mélyvízbe

lettünk dobva, miután Méri mama elment, a szó minden értelmében. Ugyanis már 4 napja vagy esik az eső, vagy szakad. Mi meg Mirával együtt kezdünk megőrülni, titkon remélem, hogy valaki készít egy bárkát, ha nem állna el, rajta lehetőleg játszótérrel és farmmal (na, ez könnyen összejön, ha minden állatból viszünk egyet, mint Noé tette). Nem tudok vele már mit kezdeni, az összes játékot végigzongorázzuk, a könyveket kétszer elolvassuk, a szoba úgy néz ki, mintha bomba robbant volna-és még mindig van minimum 4, hosszú óra lefekvésig. Mit kezdünk majd télen?
Főzni pl. egyáltalán nem hagy, ideig-óráig lehet lekötni csak ilyen huncutságokkal, mint a maci etetése lególevessel. Tegnap egy sima spagetti elkészítése több, mint egy órába fájt...

Játszhatnánk éppen a cicóval is, akit Mira szorgalmasan üldöz a sárgarépával, hogy testvériesen megosszák. Cserébe azért még mindig kér a macskatápból. Félve írom le, születése óta egy negyed kilót biztos legyűrt már belőle, hiába figyelem árgus szemekkel. Itt etetni próbálja, de a következő percben Fuzzy el is szaladt-ő nem és nem bocsátja meg, hogy haza mertük hozni Mirát. Nekünk dorombol, hozzánk kedves, de Miri hozzá sem érhet, pedig most már simogatná, kedveskedne vele, hozza a játékait...