Heather múltkor adott ajándékba maradék állateledelt. A farmon csakis ezzel szabad etetni az állatokat. Készletünk eléggé megcsappant, mikor egy kedves állatgondozó srác mondta, hogy Annie, a szarvasmarha, ha meglátja a kis lila poharat, nyújtja a nyelvét a kajáért. Ezt ki kellett próbálnom, és tényleg! Az a barna állat Annie alatt pedig egy nyári fazonra nyírt alpakka. A kecskék közül három gida majdnem fel is lökte Mirát a nagy barátkozásban, így hamarosan megint spriccelős résznél lukadtunk ki.
Itt aztán elemében volt a kisasszony, tán lehet látni, hogy ő a legkisebb, ez viszont nem zavarta sem őt, sem a többi gyereket. Mira nagyon biztosan halad már, talán egyszer esett el, akkor is ügyesen, és szépen beállt forgácsot szórni a vízimalomba.
Mondanom sem kell, hogy a hazaúton megint elbóbiskolt.
Péntek 13-a kiváló napnak ígérkezett boszorkánynézőnek, az idő is szép napos volt, nem túl forró, anyu pedig még nem járt ott. Kis szépséghiba, hogy nem találtam a GPS-t, már félórája kerestem égre-földre, Mira nyügi volt, így gyorsan lefirkantottam az útirányt és elindultam navigátor nélkül. Bár azt írhatnám, hogy egyszer sem tévedtünk el, de sajna kerengtünk egy kicsit. A lényeg viszont, hogy odaértünk épségben és picit büszke voltam magamra, hogy bevállaltam az utat így is. Hja, a GPS meg végig a pelenkázótáska mélyén lapult. A sors iróniája, ugye...visszafele azért már nem hősködtem, azzal vezettem vissza. A 21. század gyermeke vagyok, hiába, térképet történelmi atlaszban nézegetek, de az alapján vezetni hosszútávon? No-no.
Mikor megérkeztünk, Mirát kifuttattuk egy kis parkban.
Aztán felültünk a városnéző trolira, amire napijeggyel bármelyik megállónál fel-és leszállhattunk. Megtettük a nagy kört, ami Salem kikötőjébe vitt minket, láttunk hajókat, a város legöregebb, ma is üzemelő cukorgyárát, a vidámparkot, a fűzfaparkot...de eléggé a lovak közé csapott a sofőr, így nem minden képem sikerült.
...majd a városközpontban mentünk végig, ami nagyon szép, abszolút sétálható (ritka ez Amerikában, még kisvárosok központjában is), végig vörös festett csík jelzi az utat a különféle múzeumokhoz. A troli hátsó része teljesen nyitott volt, így Mira sikongva élvezte az arcába fújó szelet és a beintegető kalóz bácsikat és boszorkány néniket.
Mira nem szeret nézegetni bent, így egy ilyen tortúrának tettük ki, megnéztük Jonathan Corbin házát. Ő volt az egyik, aki részt vett a boszorkányok elítélésében. 1o gyereke volt és tehetős embernek számított. Szinte minden eredeti volt a házban, a bölcsőtől kezdve a kandallóig.
A múzeumokról annyit, hogy a legtöbbnek kicsi a tüze, nagy a füstje, azaz elég drágák, ámde picik. Tulajdonképpen a salemi boszorkányégetést lovagolják meg sokféle módon, a szellemjárattól kezdve Drakula kastélyáig minden van itt. Halloween előtt, októberben érdekes jönni, akkor különleges események, ijesztgetős túrák is vannak, de ezekhez Mira még pici.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése