A mi kis farmunk

Kedden Mira még mindig betegeskedett egy kicsit, de ki akartuk vinni szabad levegőre. Most szemfülesek voltunk, megnéztük, mikor nyit a simogató állatkert. Megjegyzem, sok állatkerti sétára nem leszek kapható, mert engem elszomorít a sok, kis helyre bezárt állat látványa. A farmok, szafarik még elmennek, de amikor a napi kilómétereket átrepülő szakállas keselyűt egy ketrecben látom, vagy a fókákat egy max. 1o méter hosszú medencében, akkor elgondolkodom egy picit, hogy megéri-e így megmutatni ezeket.
De a lényeg, hogy Mirának minden tetszett. Voltak bárányok, barátságos malacok (mindketten mentek a turcsi orrukkal a kerítéshez és Mira is ment oda veszélyérzet nélkül, alig lehetett elrángatni), miniló, baromfi, kecskék, lámák, fácánok és pávák. Az utóbbiaknál mindkét hím épp udvarolt, kiterjesztett szárnnyal surrogtattak, míg a nőstények egykedvűen kapirgáltak.
A kecskéknek levelet is téptem, nagyon ügyesen és óvatosan, a nyelvükkel kanyarították be.
Két kört is mentünk, mert nem volt nagy a terület. Végre láthatta és beazonosíthatta az Én elmentem a vásárba..kezdetű mondóka szereplőit.