Az első-sokadik randi, strand és babacsoport

Szombaton elhatároztuk, hogy fejest ugrunk a mélyvízbe és randiztunk Darrennel. Voltunk mi már sokszor kettesben és akkor miről álmodoztunk? Hogy majd nem lesz halk a kocsi, az étterem, a strand, mert majd lesz egy kisbabánk. S lőn. Csakhogy egy éve már másra sem várunk, mint a korábban kissé terhes csendre. Hogy nyugodtan beszélgessünk mindenféléről úgy, hogy közben nincs pelenkázás, sikoly, autó gurulása, Halász Judit a háttérben. Partner volt tervünkben Méri mama, aki azt mondta, menjünk el nyugodtan vacsizni és moziba is. Majd ő állja a sarat Mirával, aki este a legnyűgösebb amúgy. Tegyük azért hozzá, hogy anyu pályát tévesztett óvónő, órákig játszik vele, de este egyedül hagyni vele a picit, szopi nélkül? Anyu mondta, majd csak lesz valahogy.
A randi, mondani sem kell, nagyon jól sikerült és ilyet hetente tervezünk, míg anyu itt van, mert nekünk kettőnknek kellett, mint a falat kenyér. Az étteremben fokozatosan oldódtam fel és aztán a mozit is élveztük. De az utolsó 45 percben bevallom, tűkön ültem már és egyre kevésbé érdekelt, hogy hány méterről ugrik le Tomkruíz meg Kamerondíaz a legújabb akciólimonádéban, csak Mirára tudtam gondolni. Vajon alszik-e, a kiságy sarkában összekucorodva, kis Pötyijét szorongatva? Vagy már félórája bőg a ciciért és anyu kimerülten ringatja, harmadszor is CD-t cserélve? Amint vége lett a filmnek, a lovak közé csaptunk, megérkeztünk, és...megvoltak. Mira többször felriadt, de nem sírt, anyu épp ringatta. Nem véletlenül játszotta az autó rádiója a Relax c. számot, nekem szólt az személyesen. Most már tudom, hogy minden rendben megy kettejükkel, úgyhogy a legközelebbi randi végét nem aggódom agyon.
Másnap elmentünk strandolni: Marblehead lett volna a célállomás, de közben felhők tornyosultak és átvezettünk egy zivataron, úgyhogy a bostoni Revere beach-ig jutottunk. A fénykép jobb, mint a strand maga, sajnos igen szemetes, mocsaras, úszni nem mernék benne. De Mira nem válogatott, futott kacagva végig kagylón, homokon. Többen megjegyezték megint, hogy milyen aranyos és nézték, ahogy fut apró lábain, gondtalanul. Azt hiszem, mindenki gyerek lett megint azokban a pillanatokban.




Hanem aztán vizes lett a ruhája és a parti szél elég hidegen fújt és akkor vettem észre, hogy bár rágcsa van háromféle is, váltás ruhája nincs. Maradt az én pólóm, amit felkötöttünk neki, így ért haza. Jól állt neki ez a klepetus...


...még bujócskázni is tudott benne! :)

Ma volt az utolsó babacsoportos randi a helyi közkönyvtárban, amiről még nem is írtam: minden hétfőn találkozunk itt, helyi kismamák, egy órára és trécselünk, míg a babáink játszanak. A helyi gyerekközpont biztosítja a 4 zacskó játékot és Kathy volt az önkéntes, aki vitte a stafétát, szervezte az egészet. Szeptembertől nem vállalja és én leszek az új csoportvezető. Annyi jófej kismamával ismerkedtem meg, talán valamelyikkel közelebb kerülünk egymáshoz. Apropó, vannak más kevert babák is, japán, portugál, orosz kismamák.

Leányom egyébként még mászni sem tudott, de már a könyvtár tagja volt, mindig vittem haza neki is keményfedelű könyveket. A gyerekeknek egy külön terme van, ahol lehet játszani, lapozgatni és halakat nézegetni is. Miri itt is éppen megbabonázva bámulja a kis uszonyosokat, mindig meg kell nézni vele az akváriumot.