Tegnap este fél 8-kor értünk haza, maratoni 36 óra után. Odüsszeusz érezhette így magát, mikor elhagyta Ithacát is...átéltük, megéltük, túléltük az indiai utat, de több részletre most nem vagyok képes.
Csak röviden arról szeretnék beszélni, hogy mégis nyilvánosnak hagyom meg a blogot. Meglepett, mennyien olvassák, és nem tudom, mennyi időbe telne listát csinálni a sok mailcímből. Sokan maguk is külföldön élő, magyar anyák és erőt merítenek a blogból, de rokonok, barátok is rengetegen olvassák. Csupa jóindulatú kérést kaptam az inkognitós olvasóktól...nagyon örülök, hogy ennyien írtatok, ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam mindenkinek, csak ilyen formában, most.
Külön kiemelnék viszont egy mozgássérült, májbeteg lányt, akinek nem lehet gyereke, de szereti a blogom. Az ő levele nagyon meghatott és löketet is adott ahhoz, hogy mégis megosszam gondolataimat. Még gondolkodom a megoldáson, hogy a képeket hogyan tegyem közzé, de már körvonalazódik ez is.
Legközelebb az India-saga első részével jelentkezem, van mit mesélni...
2 megjegyzés:
Mi köszönjük, hogy maradsz. Megéri ám. Én is sokat aggódok, hogy vajon szabad-e ennyire nyíltan beszélni, élni az életünket, megosztani idegenekkel,a világgal. De a visszajelzések nálam is a szabad mellett döntenek. Egy-két negatív tapasztalaton kívül, csak jóindulattal találkoztam.
Örülök, hogy épségben megérkeztetek. Olvasom a sztorit.
Úgyhogy marad a linked nálam, ugye? Köszönöm.
Szia! Örülök,hogy szerencsésen hazaértetek. Nagyon várom már az indiai beszámolót.Örülök,hogy tovább olvashatlak. :)
Megjegyzés küldése