Logisztika

Biza, ezzel a két csomaggal cihelődtem le a havas lépcsőn ma, ugyanis cirmosom körmeit levágták. Egyedül ehhez kevés vagyok, talán 1o hetes korában engedte utoljára, mert akkor még testi fölényt élveztem, s mikor aludt, kinyomtam valahogy a bőrpárnáiból a karmokat. Próbálnám ezt meg ma, a szememmel fizetnék érte, úgyhogy átpasszolom e nemes feladatot az állatorvos-asszisztenseknek, azokból is kettő kell, hogy lefogják ezt a fenevadat.
Na szóval, fogyókúrának kiváló gyakorlat volt ez a nap, nagyjából egysúlyban vannak a "kölkök", úgyhogy legalább gerincferdülésem nem lesz.

De mi ez a kis intermezzo ahhoz képest, amire szerdán készülünk? Megyünk Indiába, konkrétan Chennai-ba. Most 3o fok van ott. Hihetetlen, ha kinézek, a hó ennyi centi. Kaptunk hideget-meleget a döntésért, de Mirát most visszük, míg be tudom tenni hordozóba, nem jár, nagyjából ülve leköthető. És ha már a 3o-as szám, ennyi óra lesz az út lakástól lakásig, a reptéri kisbusz ugyanis jó előre kivisz minket. A bostoni Logan reptérről a NY-i JFK után brüsszeli pihenővel megyünk Chennai-ba. Mindegyik reptéren próbálok időt szakítani a gyerekbarát részlegre, ahol Mira kicsit mászhat, ülhet. Remélem, nem lesz tor-túra.
Picit várom már a levegőváltozást, bár indexelés helyett dudálnak, a vécék oly borzalmasak, hogy sírva ölelném a fajanszot egy másodosztályú magyar vonaton, mindenki száz decibellel beszél tamilul, amit én meg nem annyira értek. Mégis, múltkor, mikor még kettesben mentünk, meghatott az a kedvesség, vendégszeretet, amit ott kaptam a nálunk sokkal szerényebb körülmények közt élő rokonoktól.
Az ő kedvükért is viszem Mirit, sokan már idősek, a 8o-on túl és biza én is örülnék, ha ennyi idősen látnám a jövő nemzedéket.

Szóval januárban szünetel a blog, de ígérem, részletes útinaplóval jövök vissza.