Ha elmúlik karácsony...BUÉK!

Pörgessünk vissza a tavalyi évre, amivel még adós vagyok: 25. reggelére megjött Santa. Nem felejtettem elrakni a kis piros Elfet, aztán átcsaptunk mi Méri mamával krapmusznak és szorgosan csomagoltunk. Nem lehetett ok panaszra: a Télapó nagyon bőkezű volt, talán túlságosan is. Ugyanakkor itt nincsenek nagybácsik, nagynénik, egyéb rokonok, csak az van, ami tőlünk jön. 

A reggel úgy kezdődött, hogy Mira itt sírt a kanapén, megint rosszat álmodott. Újabban nappal sem mer felmenni egyedül, mindenféle csontvázakat képzel el és az Emberi test c. könyvéből a rekeszizom ijesztette meg a képen. Éjjel is többször felsír, nagyon élénk a fantáziája. Kimentem a konyhában és kisebb Oscar-díjas alakítással mímeltem, hogy nekem is meglepetés, hogy itt járt a Télapó, ugráltam, kiabáltam. Rossz álmok rögtön feledve, kicsomagolás. Zoé kapott kis gitárt, fa tortaszettet, mert mániája a szülinapok ünneplése, gyertyák szúrása-azt kell mondjam, jobban tetszett neki a gyurma ceruzába szurkálása, mint a célirányos játék...a könyvek közül az egyik konkrét kívánság volt, Kippkopp karácsonya, a másik meg a Lorax, mert biza Zoza könyvmolyunk ilyen hosszú angol történeteket is szívesen meghallgat már. Mellette még ruhák, társas és a kandalló felett függő zokniban a sztárajándék, a rapunzeles csillám gyerekrúzs. Kedves Santa, ha ezt tudta volna, hogy elég egy egydolláros ajándék...

Mira is bontogatott és felsikított minden újabb ajándék láttán. Ruhák és könyvek neki is (Pom pom és Ladybug girl in the snow), egy társas szintén, Ariel kis fésülhető farkú cicája, Treasure és amire régóta fájt a foga: kis piknikes kosárban katicás teáskészlet. A katicák persze meglepetések voltak, ő csak teásszettet akart, volt nagy öröm. És erre várt napokat, nem akarta kibontani az ajándékait! Csak imádta, mint az aranyborjút, Zoéra rá lett kiáltva, ha valami bontatlan játékot nem oda tett vissza, ahol volt. Délutánra a könyveit nagy kegyesen felolvastatta és társasoztunk, de további 4 napot vártunk a teáskészlet felbontására. Amennyire vigyáz rá, még unokáink is játszani fognak vele. Azóta Treasure kapott egy szép díszdobozt, amit mi díszítettünk ki, apa vágta ki az ablakokat, én tapétáztam, Mira belsőépítészkedett. 

Apa kapott farmereket, pólót, csokitortát, mert merészlelt karácsony napján születni, én bundás csizmát, Méri mama pizsamát. Arról tudott is, közösen választottuk ki. De amikor a csizmájába nyúlt, nagy meglepi érte, ezt a karkötőt találta benne, csak az övén a csíkok fekete-piros-kékek:

Ennek a karperecnek története van, érdemes pár szót szakítanom rá. Nyáron kezdődött az egész, mikor Lillusék itt voltak és mentek a nyugati partra is. Ott, Nevadában vettek navajo indián ékszereket, Lillus szép türkiz színű karkötőt kapott és nagynéném Éva megbánta, hogy magának nem nézett ki semmit. Lillus elhatározta, hogy most, mivel karácsonyra hazarepült, hoz neki egy karperecet, így ezeket az indián ékszeres weboldalakt bújtuk. Méri mama feltűnően hosszan nézegette őket, neki is megtetszett, nem is gondoltam volna. Főleg a sokszínű pillangóst nézegette, amit aztán meg is rendeltem. Na de itt nincs vége. Rémülten láttam, hogy azon a hétfőn érkezik az áru, mikor itt vannak a gyerekek nálam és ilyenkor Méri mama szeret elgyalogolni a postáig. Már készülődött is volna, de épp jeges eső esett és Darrent küldtem ki a levelekért, aki szerencsére itthon volt. Mert a kis csomag feltűnt volna Méri mamának, ha bele nem is lát, biztos rákérdez, mi az...így került haza a karkötő titokban és Méri mama újra gyerek lehetett pár percig. Ugye jó kis elf voltam? Persze megérdemli, minden szempontból, miközben ezeket a sorokat vésem, épp altat, immár félórája-s ez nemcsak ma ám, minden egyes este. Sokat segít, sajnos, már csak egy hétig marad. Kivel játszik Mira hercegnős-házasodóst és ki énekli Zoénak a sok altatót? Nehéz lesz megszokni újra...de muszáj. 

A karácsonyi menü beigli volt a torta mellé még, és pofonegyszerű kiklopfolt, fűszerezett hagymagágyra fektetett csirkegöngyölegek, camambert sajttal és asztalt szilvval töltve. Hozzá Darren készített mindenféle zöldségeket.

Szilveszter: mit mondjak, uncsi volt. Be akartam menni Worcester-be, de olyan hideg volt (kevesen is mentek be), itthon ökörködtünk, néztük a tévében, hogy ünnepelnek a népek Bostonban és NY-ban és éjfél után nem sokkal húztam is a lóbőrt, sőt, másnap visszafeküdtem tízig mert a két pohár pezsgő a fejembe szállt. 

De este ez a Kodak-pillanat alakult ki, meseolvasás után, csak úgy olvadoztam. Zoé követelte újra és újra,  hogy Mira egyenesítse ki a lábát, ölbe ült és jött az ölelés. Jó ezt nézni, hogy kezdenek összeérni, minden nap könnyebb, hacsak egy incifincivel is...ilyen összeborulós, szeretős új évet kívánunk magunknak.