Nos, mégsem bírtam ki, elolvastam. Dióhéjban: egy másodgenerációs kínai-amerikai anya írta, aki nem akarta, hogy a harmadik generázió, azaz az ő két lánya amerikai módra elpuhuljon és alulteljesítsen, mert a szülők agyonféltik a kis pszichéjét. Tény és való, hogy itt, az USA-ban van olyan túlzás, hogy minden ovis társnak kötelező valentinkártyát készíteni vagy a második helyezett is kap serleget. Néha túlzónak érzem. Viszont amit Amy Chua csinált, az sokak szerint abúzus, nem is kicsit. Kínai módra nevelte a lányait, akik nem hozhattak iskola után barátot, nem választhatták meg hobbijukat, anya ugyanis eldöntötte: zongora vagy hegedű. Az idősebb lánya kiváló zongorista lett, az impozáns Carniege Hall-ban is játszott, mellette persze kítűnő tanuló az iskolában. A kisebbik végül hegedűn játszott és ő is szerepelt újságokban, a legtehetégesebb tanárok foglalkoztak vele...ugyanakkor megutálta az anyját, aki képes volt éjfélig gyakoroltatni őt. Mikor Oroszországban ráparancsolt, hogy igenis kóstolja meg a kaviárt, a 13 éves kislány összetört egy poharat és mindenki előtt ordította az anyjának: gyűlöllek! További poharakat fogok összetörni, ha nem hagysz végre békét. Egyébként az engedelmesebb nagylányát is hulladéknak nevezte-mikor társaságban mesélte el ezt a sztorit, egy amerikai anyuka feldúltan távozott.
Kinek van igaza? Mert, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból: minden szenvedés és tilalom ellenére a kisebbik lány is szeret hegedülni, és tudja, hogy sikereit nagyrészben anyja vérszívó technikáinak köszönheti. És az is igaz, hogy szépen hegedülni jobb, mint órákig a facebook-on lógni. De ez számomra a másik véglet. Robotok lettek a lányok, akik barátnőt sem vihettek haza és egyes egyedül az iskolai teljesítmény alapján ítéltettek meg illetve hogy hogyan játszottak a hangszerükön. Végül Chua törik meg abban az értelmeben, hogy megengedi, hogy a kisebbik lánya teniszezzen és magában, anyai vasszigor nélkül gyakorolja a hegedülést. S láss csodát, a lányzó így is célratörő, ambíciózus, tenisztanára alig győzi dicsérni, milyen akarat van benne.
Megértem, hogy Kínában ez miért fontos. Egymilliárd ember, szegénység-csak a legjobbak maradnak talpon és tudják biztosítani családjuk jövőjét, a zömének jut a dolláros napibér és a szennyezett falvak, ahol a folyóba ömlik a vegyianyag. A gyerek a szülő meghosszabbítása, jövője, egyébként Indiában is így van ez. Nincs nyugdíjrendszer és nyilván egy informatikus jobb jövőt biztosít a szülei öregkorára is, mint egy utcaseprő. Ugyanakkor riasztó pl. a sok kínai, dél-koreai diák csoportos öngyilkossága, mert nem sikerült a felvételi vizsga.
Azt meg, hogy egy amerikai, felsőközepes családban miért kell ez, azt nem is értem. Nem nyomorognának akkor sem, ha a lányaik boldog, középszerű emberek lennének. Úgy gondolom, inkább soha ne tapsoljak büszkén semmi impozáns teremben-nem éri meg ez azt, hogy zokogva, mindenki előtt kifakadjon a lányom hogy mennyire utál.
Szeretném azt, hogy kihozza magából a legjobbat, de azon az áron nem kell, hogy egyetlen délután se teljen el tanulással, gyakorlással, soha ne jöhessen barátja játszani.
És azt nem értem az egész könyvben, hogy Chua, aki a Yale-en professzor, tehát nem mezei anyuka azért, nem gondolt bele, hogy ha néha szünetet, más elfoglaltságot, netalántán iskola utáni barátkozást enged meg, még ennél is JOBB teljesítményre sarkallja a lányokat? Hiszen a rigorózus ázsiai országokban is bevezették a napi egyórás ebédszünetet, ilyenkor alszanak is a menedzserek. Kimutatták, hogy a pihenés után kevesebb idő alatt többet végeznek el, míg egy agyonhajszolt ember lelassul, kifárad, dekoncentrált.
Chua rengeteg kritikát kapott, talkshow-meghívásokat, ott azért már finomított álláspontján, de lényegében nem bánta meg, hogy elvette a lányai gyerekkorát, hiszen kihozta belőlük a legjobbat, és a kínai szülőmodell szerint ez a feladat-ráébreszteni a gyereket, hogy ő mennyi mindenre képes. Amivel én egyet is értek, csak a módszerrel nem. Kíváncsi lennék, hogy a két lány ennek szellemében fogja-e nevelni a saját gyerekeit, s remélem titkon, hogy nem...én igazából a keleti és nyugati módszer fúziójában hiszek: hozzuk ki a gyerekekből a legjobbat és legyenek jó tanulók, hiszen minél jobbak lesznek a szakmájukban, annál gondtalanabb az élet-de ne égjenek ki addigra teljesen, legyen gyerekkoruk. Nálam a hegedűlecke simán elfér a fáramászással és barátkozással és ha mellé matekból csak négyes jut, na bumm, nem dől össze a világ.
Apropó, Mira tényleg akar hegedülni, de nem tudom, hogy Alfonz, a tücsök adta-e az ötletet, 4 éves korában újra megkérdezem.
És ha már Mira, dobpergéééééÉÉÉÉÉÉs, szobatiszta és ágytiszta a lányzó! 4 nap és fél zacskó motiváló gumicukor nyomán. Ami nem érdekel, hogy egyesek szerint hülyeség, édességgel vesztegetés, nekünk bevált. A repülőgépre azért majd nadrágpelust kap, ki tudja, lehet hogy megijed a nagyvécétől, illetve ha nagyon tiltakozik és bugyit akar, viszek egy összehajtható bilit.
tegnap szegénnyel nagyon igazságtalan voltam. Úgy volt, hogy jött a 3 gyerek, és mindenki extra rossz passzban volt. Landon Mira arcába akart lépni, Emmy a szokásos agresszorka módján úgy akarta elvenni a játékot másoktól, hogy bőrkesztyűt adott, csípett, vicsorgott, ütött, Collin meg a padlóra pisilt. Emmy már hetek óta könyörög, hogy menjünk a játszóra. Na mondom, 2o fok napsütésben menjünk is, de mindenki vegye elő a fülecskéjét, mert ez nem bekerített kert, itt van patak, erdő...ehhez képest míg Zoét a kenguruba passzíroztam, előrefutottak. Aztán szórni kezdték a kavicsot. Aztán Collin, majd a rossz példán felbuzdulva Emmy is a hidat megkerülve dobálták a köveket a patakba. Maga a víz nem mély, inkább nagyobb kövek, sziklák vannak az alján, az a veszély, ha leesnének. Háromszor szépen kértem őket, de Emmy még azt is közölte, hogy nem, ő nem hallgat rám. Ekkor elordítottam magam, mert elfogyott belőlem az utolsó csepp Bruszvik Teréz is. Nekem ez a gyengém, ha a kívánságukat lesem, pl. a napot húsvéti ragasztással kezdtük, szóval foglalkozom velük, de nem jön vissza semmi. Szóval kiabáltam, hogy most, azonnal hazamegyünk, pedig még 1o percet sem voltunk ott. Mira, aki a legjobb volt, ezt nehezményezte, és elkezdett visszafutni a játszótér irányába, Mira megragadtam, és húztam magam után kiabálva. Sajnos, rajta csattant az ostor, és nem volt igazam. Úgy elkattant bennem valami, hogy azt sem vettem észre, mennyire szorítom a csuklóját, be is pirosodott neki.
És a gyerek, ez a kedves kislány még ekkor is puszilgatva átölelt...te vagy az én anyukám, mondta sírva, mintegy számonkérőn, nem is értette, mert alapban nálam ritka az ordítás, kiakadás, az utóbbi időkben tényleg extra türelmes voltam. Közben a többi gyerek megszeppenve húzta le a szandálját, szerintem érezték, hogy nem jó velem kukoricázni. Legszívesebben bőgtem volna egy sort majd aludtam volna 2 órát egyhuzamban, annyira gyomromra ment az egész. De még volt hátra egy órám, na, az valahogy letelt. Közben Emmy mondta, hogy anyukám akarom, majdnem visszaszóltam, hogy ja, bár elhozna téged hamarabb, mert frásznak sincs kedve veled játszani, mikor nem fogadsz szót és úgy "kéred el" a játékot mástól, hogy teljes erőből szorítod és csíped. Egyszer-egyszer oké, de nála ez az általános kommunikáció. És ennek változnia KELL, akkor is, ha két bátyja van és válnak a szülei, ezzel én nem akarok mindig bajlódni. Hála a jó égnek, hogy most 3 hétig nem leszek itt, rám is fér a szünet.
Délután Mirával is megbeszéltem aztán nyugodtan, csendben, hogy nem az ő hibája volt, hanem a többi gyereké de legfőképp az enyém. Szinte végig sem hallgatott, húzott játszani a szobába. Mondom: felnézek rá.
Zoé meg nagyon kis értelmes, kedves lány már, szereti a mondókákat, minden irányba tud forogni (hasról hátra, hátról hasra is), foga nincs, de nemsokára stabilan fog ülni, az ölemben mr szuperül megy neki. Ma hangosan kacagott, megnéztem, miért: Mira lehúzta a zokniját és a talpát csiklandozta.
Ilyen meleg van mostanában, 25 fok is délután.
Kinek van igaza? Mert, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból: minden szenvedés és tilalom ellenére a kisebbik lány is szeret hegedülni, és tudja, hogy sikereit nagyrészben anyja vérszívó technikáinak köszönheti. És az is igaz, hogy szépen hegedülni jobb, mint órákig a facebook-on lógni. De ez számomra a másik véglet. Robotok lettek a lányok, akik barátnőt sem vihettek haza és egyes egyedül az iskolai teljesítmény alapján ítéltettek meg illetve hogy hogyan játszottak a hangszerükön. Végül Chua törik meg abban az értelmeben, hogy megengedi, hogy a kisebbik lánya teniszezzen és magában, anyai vasszigor nélkül gyakorolja a hegedülést. S láss csodát, a lányzó így is célratörő, ambíciózus, tenisztanára alig győzi dicsérni, milyen akarat van benne.
Megértem, hogy Kínában ez miért fontos. Egymilliárd ember, szegénység-csak a legjobbak maradnak talpon és tudják biztosítani családjuk jövőjét, a zömének jut a dolláros napibér és a szennyezett falvak, ahol a folyóba ömlik a vegyianyag. A gyerek a szülő meghosszabbítása, jövője, egyébként Indiában is így van ez. Nincs nyugdíjrendszer és nyilván egy informatikus jobb jövőt biztosít a szülei öregkorára is, mint egy utcaseprő. Ugyanakkor riasztó pl. a sok kínai, dél-koreai diák csoportos öngyilkossága, mert nem sikerült a felvételi vizsga.
Azt meg, hogy egy amerikai, felsőközepes családban miért kell ez, azt nem is értem. Nem nyomorognának akkor sem, ha a lányaik boldog, középszerű emberek lennének. Úgy gondolom, inkább soha ne tapsoljak büszkén semmi impozáns teremben-nem éri meg ez azt, hogy zokogva, mindenki előtt kifakadjon a lányom hogy mennyire utál.
Szeretném azt, hogy kihozza magából a legjobbat, de azon az áron nem kell, hogy egyetlen délután se teljen el tanulással, gyakorlással, soha ne jöhessen barátja játszani.
És azt nem értem az egész könyvben, hogy Chua, aki a Yale-en professzor, tehát nem mezei anyuka azért, nem gondolt bele, hogy ha néha szünetet, más elfoglaltságot, netalántán iskola utáni barátkozást enged meg, még ennél is JOBB teljesítményre sarkallja a lányokat? Hiszen a rigorózus ázsiai országokban is bevezették a napi egyórás ebédszünetet, ilyenkor alszanak is a menedzserek. Kimutatták, hogy a pihenés után kevesebb idő alatt többet végeznek el, míg egy agyonhajszolt ember lelassul, kifárad, dekoncentrált.
Chua rengeteg kritikát kapott, talkshow-meghívásokat, ott azért már finomított álláspontján, de lényegében nem bánta meg, hogy elvette a lányai gyerekkorát, hiszen kihozta belőlük a legjobbat, és a kínai szülőmodell szerint ez a feladat-ráébreszteni a gyereket, hogy ő mennyi mindenre képes. Amivel én egyet is értek, csak a módszerrel nem. Kíváncsi lennék, hogy a két lány ennek szellemében fogja-e nevelni a saját gyerekeit, s remélem titkon, hogy nem...én igazából a keleti és nyugati módszer fúziójában hiszek: hozzuk ki a gyerekekből a legjobbat és legyenek jó tanulók, hiszen minél jobbak lesznek a szakmájukban, annál gondtalanabb az élet-de ne égjenek ki addigra teljesen, legyen gyerekkoruk. Nálam a hegedűlecke simán elfér a fáramászással és barátkozással és ha mellé matekból csak négyes jut, na bumm, nem dől össze a világ.
Apropó, Mira tényleg akar hegedülni, de nem tudom, hogy Alfonz, a tücsök adta-e az ötletet, 4 éves korában újra megkérdezem.
És ha már Mira, dobpergéééééÉÉÉÉÉÉs, szobatiszta és ágytiszta a lányzó! 4 nap és fél zacskó motiváló gumicukor nyomán. Ami nem érdekel, hogy egyesek szerint hülyeség, édességgel vesztegetés, nekünk bevált. A repülőgépre azért majd nadrágpelust kap, ki tudja, lehet hogy megijed a nagyvécétől, illetve ha nagyon tiltakozik és bugyit akar, viszek egy összehajtható bilit.
tegnap szegénnyel nagyon igazságtalan voltam. Úgy volt, hogy jött a 3 gyerek, és mindenki extra rossz passzban volt. Landon Mira arcába akart lépni, Emmy a szokásos agresszorka módján úgy akarta elvenni a játékot másoktól, hogy bőrkesztyűt adott, csípett, vicsorgott, ütött, Collin meg a padlóra pisilt. Emmy már hetek óta könyörög, hogy menjünk a játszóra. Na mondom, 2o fok napsütésben menjünk is, de mindenki vegye elő a fülecskéjét, mert ez nem bekerített kert, itt van patak, erdő...ehhez képest míg Zoét a kenguruba passzíroztam, előrefutottak. Aztán szórni kezdték a kavicsot. Aztán Collin, majd a rossz példán felbuzdulva Emmy is a hidat megkerülve dobálták a köveket a patakba. Maga a víz nem mély, inkább nagyobb kövek, sziklák vannak az alján, az a veszély, ha leesnének. Háromszor szépen kértem őket, de Emmy még azt is közölte, hogy nem, ő nem hallgat rám. Ekkor elordítottam magam, mert elfogyott belőlem az utolsó csepp Bruszvik Teréz is. Nekem ez a gyengém, ha a kívánságukat lesem, pl. a napot húsvéti ragasztással kezdtük, szóval foglalkozom velük, de nem jön vissza semmi. Szóval kiabáltam, hogy most, azonnal hazamegyünk, pedig még 1o percet sem voltunk ott. Mira, aki a legjobb volt, ezt nehezményezte, és elkezdett visszafutni a játszótér irányába, Mira megragadtam, és húztam magam után kiabálva. Sajnos, rajta csattant az ostor, és nem volt igazam. Úgy elkattant bennem valami, hogy azt sem vettem észre, mennyire szorítom a csuklóját, be is pirosodott neki.
És a gyerek, ez a kedves kislány még ekkor is puszilgatva átölelt...te vagy az én anyukám, mondta sírva, mintegy számonkérőn, nem is értette, mert alapban nálam ritka az ordítás, kiakadás, az utóbbi időkben tényleg extra türelmes voltam. Közben a többi gyerek megszeppenve húzta le a szandálját, szerintem érezték, hogy nem jó velem kukoricázni. Legszívesebben bőgtem volna egy sort majd aludtam volna 2 órát egyhuzamban, annyira gyomromra ment az egész. De még volt hátra egy órám, na, az valahogy letelt. Közben Emmy mondta, hogy anyukám akarom, majdnem visszaszóltam, hogy ja, bár elhozna téged hamarabb, mert frásznak sincs kedve veled játszani, mikor nem fogadsz szót és úgy "kéred el" a játékot mástól, hogy teljes erőből szorítod és csíped. Egyszer-egyszer oké, de nála ez az általános kommunikáció. És ennek változnia KELL, akkor is, ha két bátyja van és válnak a szülei, ezzel én nem akarok mindig bajlódni. Hála a jó égnek, hogy most 3 hétig nem leszek itt, rám is fér a szünet.
Délután Mirával is megbeszéltem aztán nyugodtan, csendben, hogy nem az ő hibája volt, hanem a többi gyereké de legfőképp az enyém. Szinte végig sem hallgatott, húzott játszani a szobába. Mondom: felnézek rá.
Zoé meg nagyon kis értelmes, kedves lány már, szereti a mondókákat, minden irányba tud forogni (hasról hátra, hátról hasra is), foga nincs, de nemsokára stabilan fog ülni, az ölemben mr szuperül megy neki. Ma hangosan kacagott, megnéztem, miért: Mira lehúzta a zokniját és a talpát csiklandozta.
Ilyen meleg van mostanában, 25 fok is délután.
5 megjegyzés:
Hu, te nem semmi napod volt! Azert minden tiszteletem h bevallalod ezeket a napokat meg. A kicsi ezen a kepen total te vagy!
Néha úgy érzem, nem éri meg, de Mira mindezek ellenére szereti ezeket a gyerekeket, meg akarja őket hívni a szülinapjára. Csak ezért csinálom már, mert különben beadnám inkább a többi délelőttre is oviba, kerül amibe kerül. Még mindig nagyon szégyellem magam, hogy rajta jött ki, aki a legjobban viselkedett, nekem ez sajnos több hetes lelkifuri, pedig ő már rég túljutottt rajta. Egyszerűen nem voltam ura a cselekedeteimnek, de az a nap szar volt ahogy kezdődött, már 4 órája gyűlt bennem a feszkó, gyerekek meg rátettek alaposan.
A könyv elolvasásához Én is kedvet kaptam!!! Nem lehet könnyü a lánykáid mellett még három ilyen neveletlen gyerkőcöt Pesztrálni!!!
Indiában nagyon vigyázzatok egymásra!! Puszim nektek!!!
ne edd magad... mindenkinel kiborul a bili neha. Azert tenyleg nem lehet mindent rahagyni a gyerkocokre. Irtam is egyebkent hogy detto emiatt gondolkodom en is a tobb ovodan mert szerintem Bubu is jobban jar a kedves ovonenivel. Ujabban en is harapok a legkisebb dolog miatt is, de aztan ha ok is van ra? ajaj.
Indiahoz jo utat es jo pihenest!
A tigriskedessel kb en is igy vagyok. Minden esetre gyerek is kell akivel ez mukodik. Bubu tudom nem jol reagalna ennyi nyomasra. De az is igaz hogy ha semmi nyomas nincs, akkor ellebecol dolgokat.
Hat igen...megertelek...magadnak is, Miranak is a legjobbat akarod, de ez van h utkozik, nem is kevesszer. Meglatod meddig birod ezt, aztan ha Mira oviban lesz tobbet akkor ott lesznek baratai es akkor oket akarja majd meghivni. En most szervezem Oli szulinapjat es mondogatom is magamban, hogy ezek a kolkok nem is tudjak mi aldozat, munka, stb,...egy szulonek az h az o kis eletuk jobb, gazdagabb, baratokkal telibb stb..legyen. Raadasul egy szulinap csak egy par oras, de remelem legalabb emlekeznek majd ra! :)Nagyon jo utat es jelentkezz amint tudsz!
Megjegyzés küldése