Adott az igény szerint szopó gyerek és az anya, aki ezt abba szeretné hagyni. Igen, rólunk van szó, a kajálással kapcsolatos dilemmámmal. Mert Miránál nincs kérdés, napi 7x is cicire kérdezkedik. Durva, de szerintem ha nem kapna semmi mást, értsd alatta szilárd, emberi kaját, még úgy is ellenne. Próbáltam már száz trükköt. A legalapvetőbb: a legkönnyebb etetést hagyjuk el, azaz a délelőttit vagy a délutánit. Ez vagy bejön, vagy nem. Ha bejön is, utána dupla adagot szopik, szóval veszett fejsze nyele. Aztán: ne üljünk a gyerekkel szembe. Kérdés, hogyan játsszak akkor vele? És atól, hogy nincs szemmagasságban a forrás, még eszébe jut simán. Váltsam ki más kajával? Egyebet sem csinálok, de hiába, elő-vagy utóételnek még mindig kell a tej.
Tegnap mélyponton voltam. Még reggel 9 sem volt, már harmadszor húzogatta a pólóm. Pulykaméreg öntött el, lefogtam a kezét, és elkezdtem belapátolni a reggelinek szánt joghurtot. Bele a síró-ordító gyerek szájába. Tudom, nagy hiba volt. Csak ilyenkor még nem látja magát kívülről az ember. Olyan elemi, mindent elsöprő agresszió volt. Végre megtöröltem az arcát, és a karomba simult, halkan hüppögve: nem kérek joghurtot, anya...miért vagy mérges, anya..ugye szeretsz, anya...
Jellemző, hogy ő már rég elfelejtette, mikor engem utólag, délután még mardosott a bűntudat és a szaranya-érzés. Tudom, erre az a válasz, hogy aki töri ezen a fejét, az nem lehet az. Már meg is nyugodtam. De egyet mondok: mostanában le tudom harapni annak a fejét, aki jön az igény szerint szoptassunk 2-3 évig-szöveggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése