Fúj-szív-benntart-kipufog. Most már nem tudnék vaskarikából perecet hajtogatni, pusztán adrenalin-túltengés miatt és tudom, hogy kedves kis anekdotává fog szelídülni a tegnapi Canossa-járásunk. Sokan kívántak nekünk jó utat pedig...mégi tor-túra lett belőle. Amszterdamig simán ment minden, de a csatlakozó járatig egy óránk volt ott. Na ez az, amit soha, de soha nem lépek meg többet, pláne kisgyerekkel. Az amszterdami reptéren azt a faintos szokást vezették be, hogy amint kiérünk a gépből, rögtön biztonsági ellenőrzésnek vetnek alá mindenkit, azt is, aki nem utazik tovább. És a gép összes utasa egyetlen szalagnál várakozik erre. Az már csak hab a tortán, hogy Mira is ilyenkor akart szopni. Végre végeztünk és maradt kemény negyedóránk, hogy elérjünk a reptér másik részébe. Hála a jó égnek, sok személyzeti segítséget kaptunk, sehol nem kellett várnunk, és a Cinke is megfeledkezett a szopizásról, úgy nevetett azon, hogy százzal tolom a babakocsit. De elértük a gépet, és láss csodát, alig volt utas, ami azt jelentette, hogy egy egész sort, azaz négy egymás melletti ülést kaptunk. Az út letelt valahogy, de a kapu nem és nem nyílt-egy óráig javították, majd újra visszapakoltattak velünk mindent, mert más kapuhoz mentünk volna, de öt perc múlva leemeltük a cuccost, mert mégis megvolt az átjáró. Már ekkor olyan ingerült voltam, hogy azon is pipa lettem, hogy szegény Miri kiszórta a perecet, ami tökmindegy volt már, nem én porszívózom a gépet. És minden vám-és bevándorlási nyilatkozatot ott, a bostoni reptéren töltöttem ki, mert a gépen csak holland nyelvű formanyomtatványt osztogattak. Há' má' mért is ne, hisz a holland a turizmus nyelve, nem? Ott volt vagy hatszáz belőle, míg angol csak pár utasnak jutott, nekünk már nem. Ja, és nem tudom, miért, de ezeket egy órával a leszállás előtt osztogatják, mikor mindenki eszik, vécézik, pakol. Nem ragozom, mi voltunk az utolsók az interjún, Mira visítása nem hatotta meg a hölgyet, aki hosszan faggatózott. Ezután már meg sem lepődtem azon, hogy a bőröndjeink közül egy sem volt a szalagon. Valószínűleg nem futottak rekordot százon, mint mi, így lemaradtak. De azért kezdek aggódni, mert mostanáig nincs infó, és csak egy gépi hangot érek el, ami sajnálkozva mondja, hogy még mindig nem nyomozták le őket.
De Shrewsbury kárpótolt minket mindenért, ma 22 fok volt (nem Fahrenheit ám!), gyönyörű napsütés, még elcsíptük a lombváltás végét, amivel én nem tudok betelni, Mira is rálelt a játékaira és a játszón is voltunk. A tegnapi kaland rossz álommá foszlott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése