Miri Magyarhonban 3. / Mi, győri jányok

Most egy ideig nem utaztunk sehová, de az nem jelenti ám, hogy nem csináltunk semmit! Először is, az osztálytalálkozó után meghívott minket Cini, volt osztálytársam magukhoz ahol a kis Nórival játszottunk.

A fenti, immár 15 éves találkozó egyébként szuper volt, őszinte és vidám. Kicsit gombóccal a torkomban mentem oda, de szuperül sikerült és többen mondták, hogy nekem mennyire jót tett külföld, megnyíltam, a humorom a régi, egyszóval dagadó mellel tértem haza, de nemcsak ezért-hanem mert Mira délelőtt 9-től este fél 7-ig nem is cicizett egyáltalán, evett mindenből. Bingó, már csak érzelmi kötődés a fő ok, így most már csak elalváshoz kap bubblish-t, ahogy mi hívjuk.

Ma pedig Paulina barátőmmel találkoztunk. Rég volt, tán igaz sem volt, mikor még szingliként szitteltünk Ausztriában, azóta férj, nála már egy majdnem négyéves és, egy Mira-korú kisfiú, Honzik és Kubik. A Matias étteremben találkoztunk, ahol ötös alával abszolváltuk az ebédelést. Mira épp akkor ébredt fel, mikor hozták a csirkénket, s a játékok találékony rotációjával szépen lezavartuk a háromgyerekes étkezést.
Honzik és apukája élményfürdőbe mentek, mi meg bevettük Győrt. Még mindig szíven csücske ez a város, a gyökereim, és igazán kitett magáért-szép, enyhe, bágyadt napsütéses őszi sétálóidő volt. Paulina előrelátóan hozott kiflivégeket, s kacsákat etettünk a Rábaparton...

...majd tovább sétáltunk és csodálkoztam rá újfent, hogy milyen szép helyen is lakom. Íme Mira és a Városháza, épp 3 órakor voltunk ott, mikor egy járási dal, a Fújdogál a szél az öreg Duna felől csendült fel a toronyórából.

Ez a Városházával szembeni szökőkút-sajnos Kubik nyűgös volt, keveset aludt és valószínűleg hőemelkedéssel viaskodott.

Majd elmentünk a Karmeliták temploma és a Püspök-vár mellett is

majd a Baross-úton, azaz a sétálóutcán visszatérve elmentünk a Patio cukiba is, ahol csodálkoztam, hogy ilyen kicsi fiúba hogyan fér ekkora süti:

Ez a ház pedig Szigetben található, itt éltem le életem első éveit. Nagypapám légó hadnagy volt, s annak idején pártházként működött. Ezt főleg Mira kedvéért fotóztam le.

Mirát közben kiengedtem a babakocsiból. Épp akkor akart rohanni, mikor szegény Kubik a kocsiban eszegetett volna, de mióta anyákok lettünk, improvizálunk, így a délután gyönyörűen telt el. A kisasszony, aki egyébként egy kisvakondos párnát kapott ajándékba, már fél hétkor bevágta a szunyát.

Végül reflektálok egy kicsit erről az őszi vakációról. Gyakori kérdés volt, hogy milyen nyelven ért Mira, hogyan szólunk hozzá. Az első kérdést még csak-csak megértem, de hogy én hogyan beszélek hozzá...magyarul nem? Ez nekem olyan evidens. Oké, vannak amerikai barátnős és férjes szituk, mikor elhangzik angolul is ugyanaz a mondat, az udvariasság végett, de miért szólnék hozzá egy olyan nyelven, ami akcentussal spékelt és feleannyira sem tudom jól, mint a sajátom?
A másik kérdés az osztálytalálkozón is elhangzott: szeretek-e kint és hazajövök-e valaha...megmondom őszintén, a két világot gyúrnám egybe a legszívesebben. Én itt feltöltődtem. Az emberek kedvesek, nem depisek egyáltalán, értékelik a mosolyt, örülnek más sikerének. Ez az én tapasztalatom. Kérdés nélkül lesegítették Mira kocsiját a buszról, udvariasan és három nyelven beszélt folyékonyan az éttermi pincér. Másik pozitívum nekem a szociális élet, ami felpezsdült, hogy ihaj. Sokan voltak rám őszintén, tehát nem pletyiszinten kíváncsiak, Amerikában meg ugye hónapok eltelnek, míg valaki privát dolgokról beszélni kezd. Egyrészt furcsa is, hogy a találkozón sokan kitárulkoztak, másrészt én értékelem ezt, könnyebb itt barátkozni, s nemcsak azért, mert több embert ismerek. Ugyanakkor most úgy gondolom, hogy a jövőm kint van, márcsak Darren és Mira miatt is. De évente visszajárok majd, amíg munka nem köt, mert imádom ezt az országot, várost és az embereket, akik körülvesznek. Győr forever.