Mira felkel, szopizik egy jót és én megkönnyebbülve rakom le kettőnk közé...azaz raknám, mert ő ezt a gondolatomat hangos sírással szavazza le. Mi lehet a baj? Nem nehezebb ez a gyerek fél kilóval? Váltsunk hát pelenkát! A sírás abbamarad, majd újra rázendít. Majd három újabb bútortologatásra emlékeztető hangeffektus, és ismét teli a pelus-ezúttal a rugdalózón is van lenyomata. Az utolsó tiszta ruháját adom rá (esküszöm, álmatlan banyácskám rajtam nevet, mikor fogatlan ínyét mutatja felém), majd ismét megszoptatom. A decibel csökken, az ordítás marad, így a monstre szopi folytatódik.
Erre már Darren is felkel, félórát nyugtatja a picúrt, aki még mindig éhes fiókaként tátog és nyöszörög. Lehet, hogy nőni fog hirtelen? Megkapja a jussát, mert nálunk a leghangosabb ember a főnök, főleg éjnek évadján.
USA, keleti part, hajnali öt: Kis családunk álomra szenderül. A világosodó hajnal kirajzolja egy új csendélet sziluettjeit: melltartóbetétek, törülközők, pelenkák, Boppy szoptatóspárna, s mindennek közepén egy tejcseppes mosolyú picilány, kimerült szülei karéjában. Káosz? Zombitanya? Naná. De nem cserélném semmiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése