2009. április 12., vasárnap

Szombati kelengyevásár









Tegnap úgy esett, mintha dézsából öntenék, így tökéletesnek bizonyult a terv, miszerint elmegyünk néhány alapvető dolgot megvenni. Tudom, még korainak tűnik, de a következő hónapban Darren csak egy röpke hétvégére tud hazajönni, akkor pedig nem akarom egy fél napig a bababoltban aszalni.
Igaz, elég morcosan indultunk neki, mert szerinte nem kell ez se meg az se, meg ajándékokat is kapunk majd, ne vegyek meg mindent (pl. a kádat sem akarta, hiába mondtam neki, hogy az első napokban úgysem jön senki, a babának meg fürödni kell valahogy).

Tehát megvan a Chicco travel system, amit aznap össze is raktunk. Ezt már előre kinéztem, ez tetszett a legjobban színre, meg ár-érték szempontból is. Jellemző, hogy mire fellapoztam volna a használati utasítást, férjuram mindenre rájött, mi hogyan való. Ő nem is szereti elolvasni ezeket, mert élvezi, ha egyedül kifundálja.
Jól irányítható a kocsi, a legjobb pedig az izofixes talpazat, abba hiba nélkül belekattan az ülés, nagyon biztonságos. Hópihét, a macit sikerült bekötni.
A babakocsi-részleg az áruház első harmadában van, s amint Darren fújtatva berakta a kocsiba, megjegyezte, hogy akár mehetünk is haza. Én méltatlankodtam, hogy szinte még semmit sem láttam, mögöttem meg az eladőnő rötyögött, gondolom ismerős neki, hogy az apukák hamarabb megunják ezt. Bár a végén Darren is nézegetett egy plüsskutyát, hiába palástolta. :)

Vettünk még szopipárnát, amit nagyon dicsérnek. Ezt Choco maci próbálta ki, amit Darrentől kaptam (mert kell egy fehér maci mellé ez is, hogy PC-k legyünk, ugye...).
A fehér macit amúgy még tavaly szerváltam 2 dollárért az ismert lelőhelyről.

1 megjegyzés:

Gabi írta...

Micsoda járgány! :)) Poén az, hogy D. szeret a használati utasitás nélkül összerakni dolgokat - csak gondolj bele mi lesz, ha a Baba elkezd épitőkockázni :)
A vásárlás leirásánál deja vu-m volt teljesen. Igen, a leendő apukák igy működnek. (Nálunk K. születése után kezdett el Z. vásárolgatni magától :))