Egy kis nosztalgia a boldog hetvenes évekből, ilyenek voltunk anno dacumál.
A világ két ellentétes pólusán voltunk gyerekek, a férjem meg én. Kisgyerekként és egyszem, első unokaként élveztem a figyelmet és a hatalmas házat, amiben nagyapám révén laktunk. Még hintám is volt, amit ő saját kezűleg fúrt fel két ajtófélfa közé. Közben Darren egyszál atlétában és flipflopban flangált Indiában. Ők a módosabb családok közé tartoztak, de igy is vödörben (retro-jacuzziban) fürödtek és tartálykocsi hozta az ivóvizet. (Megjegyzem, Indiában a mai napig nem szabad csapvizet inni, még forralva sem tanácsos.)
Ő hindunak nevelkedett, és közönséges polgárnak.
Pár évtizede nem is találkozhattunk volna, nem beszélve a házasságról. Még ma is furcsa lehet egy ilyen házasság sokaknak, de az én barátaim és családom rugalmasan fogadta a kapcsolatunkat, mert a szerelem mindent legyőz. Meg amúgy is, ahogy egy graffiti mondja, "everybody is pink inside" (belülről mindenki rózsaszín).
Én legalábbis már akkor elvesztem, mikor ezen a kedves, mosolygós arcon megláttam a gödröcskéket...de nem siettük el, megismertük egymást és kiálltuk a szerelem "hétpróbáját", mert nem tudtunk rögtön összeköltözni. Hol ő jött Európába, hol én utaztam az USA-ba.
2003 áprilisában ismerkedtünk meg, 2 és fél éve vagyunk házasok. Ő a legjobb dolog, ami velem történhetett: megbízható, lojális, ha az égről kérnék csillagot, már futna is létráért. Emellett jóképű, intelligens és kibír minden rigolyámmal együtt. Ő az, akivel valóra válik a mese, akivel tényleg igaz az utolsó mondat, hogy holtodiglan-holtomiglan.
Ezennel be is fejezem, nehogy valaki elhappolja tőlem. :)
És igen, ez egy giccses, Valentin-napi poszt akart lenni.
A világ két ellentétes pólusán voltunk gyerekek, a férjem meg én. Kisgyerekként és egyszem, első unokaként élveztem a figyelmet és a hatalmas házat, amiben nagyapám révén laktunk. Még hintám is volt, amit ő saját kezűleg fúrt fel két ajtófélfa közé. Közben Darren egyszál atlétában és flipflopban flangált Indiában. Ők a módosabb családok közé tartoztak, de igy is vödörben (retro-jacuzziban) fürödtek és tartálykocsi hozta az ivóvizet. (Megjegyzem, Indiában a mai napig nem szabad csapvizet inni, még forralva sem tanácsos.)
Ő hindunak nevelkedett, és közönséges polgárnak.
Pár évtizede nem is találkozhattunk volna, nem beszélve a házasságról. Még ma is furcsa lehet egy ilyen házasság sokaknak, de az én barátaim és családom rugalmasan fogadta a kapcsolatunkat, mert a szerelem mindent legyőz. Meg amúgy is, ahogy egy graffiti mondja, "everybody is pink inside" (belülről mindenki rózsaszín).
Én legalábbis már akkor elvesztem, mikor ezen a kedves, mosolygós arcon megláttam a gödröcskéket...de nem siettük el, megismertük egymást és kiálltuk a szerelem "hétpróbáját", mert nem tudtunk rögtön összeköltözni. Hol ő jött Európába, hol én utaztam az USA-ba.
2003 áprilisában ismerkedtünk meg, 2 és fél éve vagyunk házasok. Ő a legjobb dolog, ami velem történhetett: megbízható, lojális, ha az égről kérnék csillagot, már futna is létráért. Emellett jóképű, intelligens és kibír minden rigolyámmal együtt. Ő az, akivel valóra válik a mese, akivel tényleg igaz az utolsó mondat, hogy holtodiglan-holtomiglan.
Ezennel be is fejezem, nehogy valaki elhappolja tőlem. :)
És igen, ez egy giccses, Valentin-napi poszt akart lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése