Mozgalmas a nyár továbbra is, hihetetlen, hogy még egy hónap van belőle, mert eddig sem unatkoztunk. Egy hete szombaton bemnetünk Bostonba, és felültünk a Duck Tours-ra. Ez egy buszos városnézés, ami így snassznak hangzik, de ha azt mondom, hogy belecsusszan a Charles folyóba és hajóvá változik, ráadásul az idegenvezetők beöltöznek különféle híres amerikai hősnek, karakternek, és informatív, de szórakoztató nyolcvan perces interaktív túrát adnak, amit mindenkinek ajánlok, mert emlékezni fog rá jó sokáig. Mi Paul Reverse-t (Revere után szabadon) kaptuk, aki rögtön leszögezte, hogy nem kalóz-hanem koloniális kalapja van, elaludt a függetlenségi mozgalomban és amikor elordította magát, hogy "red coats are going back", minden utasnak rá kellett végni: quack, quack! azaz háp-háp. Aznap majdnem az összes járókelő turista lehetett, mert nem hápogtak vissza, ahogy szokás. Még én is rengeteg új dolgot tudtam meg Bostonról, pl. hogy St. Boseph town rövidítéséből ered a neve, az egyik legrégibb, de leginnovatívabb nagyváros és amikor a kilencvenes években feláták, hogy új, gyorsabb autópálya vezessen oda, a törmelékekből 5 Empire State Buildinget feltölthettek volna. Tehát ilyenekre gondolok, mint érdekességekre, nemcsak ledarálta a száraz történelmet. Csajok jól bírták, vittem nekik nyalókát, amit nagyon ritkán kapnak, Mira alig hitte el, na de ez semmi ahhoz képest, hogy a Charles folyón ő is vezethette a kétéltű szekeret, még az ablaktölrőtis bekapcsolhatta. Zoé egy ideig nézegetett api mellett, közben én tudtam Méri mamának tolmácsolni, de aztán megelégelte az ülést, amit a hajam húzogatásával és huncut kuncogással fejezett ki. Aztán kiszálltunk és a Prudential mögötte gyepen épp egy rádió DJ-je szolgáltatott zenét és hullahopp-karikákat. Nagyon jó volt nézni, hogy a mai gyerekeknek sem kell más, mint szabad levegő, tér, egy karika meg egy kis zene, mindenki mozgott ott. Zoé a kelleténél vadabbul rohangált és sajnos, épp egy két karikával ügyeskedő kislányba futott bele, jól képen vágták a karikák. Ez volt alkalmas időpont kajálni majd hazamenni, jól elfáradt mindenki. Otthon derült ki aztán, hogy Méri mama még soha nem volt ilyenen, én meg azt hittem, hogy Gyumásékkal már próbálta. Na, akkor örültem meg igazán, hogy fogcsikorgatva visszamentem a 2o dolláros fotó-és mágnescsomagért, amiből ki akartam alkudni csak a fotókat féláron, de szőrösszívűek voltak és nem adták. Olyan jó kép lett és így Méri mama is vihetett belőle.
Aztán kedden állatkertbe mentünk, de előző nap vendégeink voltak és mindannyian kicsit fáradtan mentünk körbe, pedig több okból is szuper a Roger Williams Park Zoo Providence-ben. Nem túl nagy, de vannak különleges állatok, és rengeteg helyük van, valamint egy állathoz van 3-4 kémlelő, szóval nem jár úgy az ember, hogy nyakát meresztve lát az oroszlánból egy kis szőrdűnét. Mira bérelte ki Zoé babakocsiját szinte végig, Zoét érdekelte jobban. Nagyon tetszettek neki a fókák, mikor mentünk volna, méltatlankodva tiltakozott: nézem!, és az elefántok, akik épp szénát ettek. Mira meg, a kis telhetetlen, az állatkert és a Burger King-es gyerekkajjás meglepi után megkérdezi, hogy fagyit is kaphatna-e...néha megrökönyödöm, olyan türelmetlen, mindig kell valami új, más-tudom, ez az ovis korosztály védjegye és szeretnék is neki sokat (meg)adni, de azért úgy, hogy becsülje meg. Én az állatkert után egy kis kakasos nyalókát is alig mertem kérni...
Na, tovább a fősodorba. Most szombaton előrehoztuk a két augusztusi jány, Méri mama és Lilla szülinapját, megünnepeltük hogy MÉG nem 6o ill. 29 évesek. Volt fagyitorta, amit Zoé meglátva el is kezdte énekelni, hogy happy...to you. :)
Aztán késő délután apira bíztam a csajokat, és mentem ki anyuval a reptérre. Jól elröhögcséltünk, s bár terminált tévesztettünk, átmentünk az összekötő hídon és valami bazi nagy sort láttunk. Meg is ijedtem, de kiderült, más légitársasághoz álltak sorba. Air France-nál alig valaki. De akkor már láttuk a kijelzőn, hogy a gép cirka 3 órát késik, amivel is Méri mama lekési a csatlakozást. Minden következő Párizs-Bp járat elkelt, úgyhogy csak olyat tudtak volna adni, amire 18 órát kellett volna várnia. Durva. Még durvább, hogy sorba álltunk az ügyfélszolgálatnál, ahol volt előttünk 8-1o ember, persze mind hasonló problémával és 2 órát álltunk ott, mire végre sorra kerültünk. Végül hazahoztam Méri mamát és ma Darren vitte ki, átrakták ugyanerre a járatra....vicc kategória, de ugyanez a késő esti járat megint késett és újra sorba kellett állni az ügyfeleseknél, ezúttal azonban jó csatlakozást kapott Méri mama.
Mira nagyon megsiratta, fókamama, Mimmija, szeretlek, zokogta. Zoé szerintem még nem fogta fel. De ahogy én fogalmaztam viccesen, csak "eltávot" kap, mert októberben jön Zoé szülinapjára és megint marad január elejéig. Igazán nagy segítség volt, de ő is feltöltődik az unokáktól. A végére viszont leharcolták, tudom én, hogy ha rákapcsolnak, felérnek egy regiment fiúval. Nagymamám mondta nekem: kétszer örülök neked, mikor jössz meg amikor mész. Mama is így van vele. Ééés a nagy hír, hogy mikor visszajön, együtt megyünk Indiába, két és fél hétre, a jegyek már megvannak. Még soha nem volt, nagyon kíváncsi rá.
Lányokról is essen pár szó, ha már így elszaladt velem a penna. Mira továbbra is érzelmi hullámvasút, egyszer pusziözönt kapok, meg olyat, hogy "mindig a szívemben vagy, anya", másszor meg nyelvet nyújt, de még ijesztőbb az, hogy sokat gondol a halálra:
Anya, tudom, hogy néha kisgyerekek is elmennek a csillagokba.
Anya, ha felmész a csillagokba, soha ne felejts el engem.
Most is könnybe lábad a szemem, hogy írom. Nem kéne még ilyenekkel foglalkoznia egy picinke cinkének. Mindig megnyugtatjuk, hogy itt maradunk, meg akarom nézni, hogyan lesz belőle hölgy majd anyuka is. Remélem, ezen a sötét fázison túlesünk, Méri mamával is mindig komoly betegségekről meséltet.
Zoé pedig nappalra szobatiszta, teljesen önszántából. Szerintem ez is olyan erőfeszítés volt, mint a karúszózás, addig ügyeskedett, míg meg nem tanulta. Ha otthon a zöld bili,szinte nincs is baleset, de ma már a hordozhatóba is szépen sikerült, csak alvásokhoz kell még. Hozza is a bilit, mondja, hogy meg-van, meg-van, aztán komoly arccal végignéz rajtunk, miközben csurgat: jön!
Egyéb dolgokban is nagyos akar lenni, bonyolult szerepjátékokat játszik, kisbabával utazik a repülőn vagy a kis mikiegerét betakarja, pisilteti. Ma este egy matroska alsó része volt a bili, s Zoé is föléhajolt, hogy majd odapisil. Szerencsére sikerült megakadályozni. Őszintén szólba nekem a jövő nyárra is jó lett volna ez, mert Zoé úgy el van ájulva magától (ügyes vagyok, büszke vagyok, mondogatja), hogy napi tízszer is pisil, "beosztja", hogy mindig learassa a tapsot és a deügyesvagyokat.
Beszéde elképesztő. Ma azt mondta, kisbaba van hasamban. Megtalálta Méri mama kindle olvasóját,és rákezdi, hogy internet, internet. Meg tudja mondani, ha jön a foga és kér is krémet rá, sőt, már a szülinapi tortára is van elképzelés: legyen sárga és piros pillangós. Szeret rajzolni, szabadban bármit, sőt, mondja, ha álmos és aludni akar.
De a legkedvencebb dolga amikor hümmögve hozzám bújik és puszilgat: szejet-lek, anyi.
Ezzel, meg a képekkel zárom soraim és Méri mamára gondolva alszom el, remélem, eljut végül Magyarországra.
Aztán kedden állatkertbe mentünk, de előző nap vendégeink voltak és mindannyian kicsit fáradtan mentünk körbe, pedig több okból is szuper a Roger Williams Park Zoo Providence-ben. Nem túl nagy, de vannak különleges állatok, és rengeteg helyük van, valamint egy állathoz van 3-4 kémlelő, szóval nem jár úgy az ember, hogy nyakát meresztve lát az oroszlánból egy kis szőrdűnét. Mira bérelte ki Zoé babakocsiját szinte végig, Zoét érdekelte jobban. Nagyon tetszettek neki a fókák, mikor mentünk volna, méltatlankodva tiltakozott: nézem!, és az elefántok, akik épp szénát ettek. Mira meg, a kis telhetetlen, az állatkert és a Burger King-es gyerekkajjás meglepi után megkérdezi, hogy fagyit is kaphatna-e...néha megrökönyödöm, olyan türelmetlen, mindig kell valami új, más-tudom, ez az ovis korosztály védjegye és szeretnék is neki sokat (meg)adni, de azért úgy, hogy becsülje meg. Én az állatkert után egy kis kakasos nyalókát is alig mertem kérni...
Na, tovább a fősodorba. Most szombaton előrehoztuk a két augusztusi jány, Méri mama és Lilla szülinapját, megünnepeltük hogy MÉG nem 6o ill. 29 évesek. Volt fagyitorta, amit Zoé meglátva el is kezdte énekelni, hogy happy...to you. :)
Aztán késő délután apira bíztam a csajokat, és mentem ki anyuval a reptérre. Jól elröhögcséltünk, s bár terminált tévesztettünk, átmentünk az összekötő hídon és valami bazi nagy sort láttunk. Meg is ijedtem, de kiderült, más légitársasághoz álltak sorba. Air France-nál alig valaki. De akkor már láttuk a kijelzőn, hogy a gép cirka 3 órát késik, amivel is Méri mama lekési a csatlakozást. Minden következő Párizs-Bp járat elkelt, úgyhogy csak olyat tudtak volna adni, amire 18 órát kellett volna várnia. Durva. Még durvább, hogy sorba álltunk az ügyfélszolgálatnál, ahol volt előttünk 8-1o ember, persze mind hasonló problémával és 2 órát álltunk ott, mire végre sorra kerültünk. Végül hazahoztam Méri mamát és ma Darren vitte ki, átrakták ugyanerre a járatra....vicc kategória, de ugyanez a késő esti járat megint késett és újra sorba kellett állni az ügyfeleseknél, ezúttal azonban jó csatlakozást kapott Méri mama.
Mira nagyon megsiratta, fókamama, Mimmija, szeretlek, zokogta. Zoé szerintem még nem fogta fel. De ahogy én fogalmaztam viccesen, csak "eltávot" kap, mert októberben jön Zoé szülinapjára és megint marad január elejéig. Igazán nagy segítség volt, de ő is feltöltődik az unokáktól. A végére viszont leharcolták, tudom én, hogy ha rákapcsolnak, felérnek egy regiment fiúval. Nagymamám mondta nekem: kétszer örülök neked, mikor jössz meg amikor mész. Mama is így van vele. Ééés a nagy hír, hogy mikor visszajön, együtt megyünk Indiába, két és fél hétre, a jegyek már megvannak. Még soha nem volt, nagyon kíváncsi rá.
Lányokról is essen pár szó, ha már így elszaladt velem a penna. Mira továbbra is érzelmi hullámvasút, egyszer pusziözönt kapok, meg olyat, hogy "mindig a szívemben vagy, anya", másszor meg nyelvet nyújt, de még ijesztőbb az, hogy sokat gondol a halálra:
Anya, tudom, hogy néha kisgyerekek is elmennek a csillagokba.
Anya, ha felmész a csillagokba, soha ne felejts el engem.
Most is könnybe lábad a szemem, hogy írom. Nem kéne még ilyenekkel foglalkoznia egy picinke cinkének. Mindig megnyugtatjuk, hogy itt maradunk, meg akarom nézni, hogyan lesz belőle hölgy majd anyuka is. Remélem, ezen a sötét fázison túlesünk, Méri mamával is mindig komoly betegségekről meséltet.
Zoé pedig nappalra szobatiszta, teljesen önszántából. Szerintem ez is olyan erőfeszítés volt, mint a karúszózás, addig ügyeskedett, míg meg nem tanulta. Ha otthon a zöld bili,szinte nincs is baleset, de ma már a hordozhatóba is szépen sikerült, csak alvásokhoz kell még. Hozza is a bilit, mondja, hogy meg-van, meg-van, aztán komoly arccal végignéz rajtunk, miközben csurgat: jön!
Egyéb dolgokban is nagyos akar lenni, bonyolult szerepjátékokat játszik, kisbabával utazik a repülőn vagy a kis mikiegerét betakarja, pisilteti. Ma este egy matroska alsó része volt a bili, s Zoé is föléhajolt, hogy majd odapisil. Szerencsére sikerült megakadályozni. Őszintén szólba nekem a jövő nyárra is jó lett volna ez, mert Zoé úgy el van ájulva magától (ügyes vagyok, büszke vagyok, mondogatja), hogy napi tízszer is pisil, "beosztja", hogy mindig learassa a tapsot és a deügyesvagyokat.
Beszéde elképesztő. Ma azt mondta, kisbaba van hasamban. Megtalálta Méri mama kindle olvasóját,és rákezdi, hogy internet, internet. Meg tudja mondani, ha jön a foga és kér is krémet rá, sőt, már a szülinapi tortára is van elképzelés: legyen sárga és piros pillangós. Szeret rajzolni, szabadban bármit, sőt, mondja, ha álmos és aludni akar.
De a legkedvencebb dolga amikor hümmögve hozzám bújik és puszilgat: szejet-lek, anyi.
Ezzel, meg a képekkel zárom soraim és Méri mamára gondolva alszom el, remélem, eljut végül Magyarországra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése