Csak úgy csapongok...

...most egy kicsit, ha már éjjeli bagolyként kuvikolok, ugyanis az amerikai Megatánc (So you think you can dance) utolsó fél óráját a kanapén durmoltam el, most meg nem bírok lefeküdni.
Szóval megvagyunk, jól vagyunk, az idő telik, Méri mama első hónapja úgy elment, mint a sicc. Egyébként rengeteget segít, de főleg Zoé van érte oda. Felkel az ágyban, rámnéz és kérdi: Méri mama? Zoé, akinek továbbra sem áll be a szája, mondatokban beszél és nem is akárhogy, tényleg naponta többször koppan hangosan az állam a földön. No de nézd meg az anyját, vedd el a lányát, nem igaz? Beszélni én is tudok és szeretek is. Mégis össze-összenézünk Méri mamával, amikor Zoé egy-egy szót kimond, már nem is írom, ma pl. mikor látja, hogy Mira ugrál a földön a barátnőjével, odahozta a nagy katicapárnát: tessék, lányok! Tehát nem papagájszerűen mondogatja, hanem teljesen helyes kontextussal. És az sem mindegy, mit éneklek, mert ha nem kedvére valót, akkor jön a "hagyd abba". Továbbra is nagy Boribon-rajongó, apa motorbiciklijén szívesen tesz meg köröket és amilyen vad tud lenni, néha összepuszilja az embert. Íme tegnapi cukisága, az eső és az elmaradhatatlan békaláb, ahogy az ernyőjét hívja:

Mindeközben Mira szerint a világ...

Itt most a tortától cukormázas nyelvét mutogatja, de ezt gyakran megkapjuk torta nélkül is. Sajnos, továbbra is borzasztó a viselkedése, odáig fajulva, hogy már feltűnő, ha kedves, mert az aapállapot egy szófogadatlan és szemtelen kislány. És legtöbbször Méri mama van a célkeresztben, ma megtépte a haját, a szemét akarta kinyomni, semmi szép és csúnya szó nem segített, csak a timeout, ahol bőg, mint a zálogos csacsi, de ez a jutalma az baszolút kezelhetetlenségnek. Csak megy a feje után, pl. a medencében is, megbeszéljük előre, hogy akkor mehet vízbe, ha mellette vagyok, de nem, már a lépcsőnél táncol. Azóta, mióta azt hitte hogy Jézus és tud vízen járni, óvatosabb. Zoé játékáért nyúlva ugyanis pillanat alatt elmerült, igaz, rögtön ki is húztam, de kicsit óvatosabb duhaj.

És tanácstalan vagyok, mert sokat foglalkozom vele, szeretettel vesszük körül, minden napra van valami program, este neki kitalált mese, cinkézem, puszilgatom, sokat beszélgetünk...egyszerűen nem értem, miért és honnan ez a temperamentum, agresszív kismalacos hozzáállás.

Mostanában egyébként a szomszéd kislánnyal van együtt sülve-főve, ezzel kapcsolatban is ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt tök jó, hogy van egy korabeli csajszi, aki ráadásul jólnevelt, kedves és aranyos, segít elpakolni, ugyanakkor az utóbbi hetekben az a felállás, hogy "kicsapják" őt a kertbe játszani, és akár egy óráig ki sem néznek rá. Nem nagyon játszanak vele, nálunk meg ugye buli van, rengeteg kerti játék, labda, szappanbuborék vagy csak fogócska, persze, hogy hozzánk csapódik. Néha a teraszon is játszottunk, onnan meg már csak egy lépés a ház. Mióta egyszer behívtuk, azóta napi szinten át akar jönni. Mert itt matricázunk,olvasgatunk, de volt olyan, hogy nem foglalkoztam velük semmit, mégis szívesebben lóg nálunk, főleg, mióta kitört a nyári szünet és ő sem jár oviba. És ez mind rendben is lenne, ha anyuka néha szintén felajánlaná, hogy akkor most ő vigyáz egy kicsit a lányokra, átjöhet Mira...oké, kétszer volt ott, meg amikor grillpartit szerveztek, Mira is kapott mályvacukrot, ott játszott a többi gyerekkel. És az még hagyján, hogy ez a nőci velem nem nagyon beszélget, a saját lányán is keresztülnéz.Ma megint itt volt a teraszunkon. Elvittem a játszóra, olvastam nekik, kaptak kukacot és jégkockás almalevet:

Utána Raima észrevette, hogy anyukája is kint van a teraszon, épp varrt valamit, a kisfia meg az etetőszékben játszott, és elkezdett bohóckodni, énekleni, de anyja ide sem fordította a fejét. Készítettünk legyezőt is, később, mikor átküldtem, (mert nálunk kezdődött a vacsi és esti szertartás), láttam, hogy anyukáját legyezgeti, de az rá sem néz. Ezért nehéz, mert marhára nem tetszik, hogy csak úgy mirnix-dirnix természetesnek veszik, meg sem köszönik, hogy itt lehet a lányuk egy csomószor. De a kislányt sajnálom nagyon, olyan figyelem-és szeretetéhes, a szívem szakadt meg, mikor a szülei kerek perec kijelentették, hogy ő nem mehet a medencéhez, szomorúan integet, mikor mi megyünk a könyvtárba és hozzáteszi, hogy "én is szeretem a könyveket", úgy jönne, de mindenhova csak nem vihetem. Na, majd ha jön a rossz idő és nem lesz olyan természetes ez aki-be járkálás, megpróbálok anyukával néha gyereket cserélni. Már ha Mira szeret ott játszani. Igaz, idegenben ő is makulátlanul viselkedik...de azt gondolom, inkább legyen kis vadóc, csak kinövi, mint ilyen túl jó gyerek, aki bármit megtesz, csak végre figyeljenek rá.

Még egy dolog: őrület, de már most, 2 hónappal a nyári szünet előtt a következő tanévet szervezem. Egyrészt huss elrepül ez a kis idő és itt is szeptember, másrészt hamar betelnek a helyek. Lenne ugye a torna,  ami szombat reggel van és most már Zoét is muszáj vinni, mert olyan energiaigénye és testkontrollja van, hogy ihaj. Semmiben sem akar lemaradni Mirától:

Gyűrűhinta, körben pörgő gumihintán felállni, és megmaradni, ez már bagatell neki...szóval nem akarom parlagon hagyni a tehetséget. De csak szombat reggel lenne lehetőség vinni őket, hogy egyszerre van Mira és Zoé órája, külön nem is akarom, az nem opció, hogy kétszer 45 percig a másik, nem tornázó gyereket kössem le. Más helyre sem akarom őket vinni, mert Miss Jen Mira nagy kedvence, maga a hely barátságos, játékos a torna is, nem vérre és aranyéremre megy, 5 percre van innen.

De van egy másik szombat délelőtti program, 4o percre innen, Lexingtonban: a Boskola, azaz Bostoni Iskola, ami magyarul zajlana. Mira szem felcsillant, nagyon szeretne magyarul beszélgetni más gyerekekkel és  bevallom, én is szívesen megismerkednék más, akár félig magyar családokkal, akikkel közös programot szervezhetnénk. Kérdés ugye, hogy mi lesz Zoéval, jöhet-e kétévesen, ha én is ott vagyok vele végig. Egyébként szívesen segítenék az oktató munkában is, készülnék mondókákkal, mesékkel akár. Még fel kell hívnom őket. Végülis odaérnénk, igaz lóhalálában, a tornateremből, de még elég kicsik a gyerekek, nem lesz ez túl feszített menet, minden szombaton legkésőbb fél hétkor kelni, aztán egyig foglalkozásokon lenni? Most légy okos, Domokos.