Megint nagyon régen írtam, hol is hagytam abba? Ja, hogy jöjjön Méri mama. Kimentünk rendre a reptérre, 2o perccel a gép érkezése után, mert míg felveszi a bőröndöt és átmegy a vámon, kábé ennyi szokott lenni és a csajoknak sem kell sokat várni. Na, először elszórakoztunk a telekinetikus izé nézegetésével, mentek ingák, labdák ide-oda, csajok becsületére váljon, hogy negyedóráig bírták. Aztán mikor már az sem volt érdekes, hogy az egyik guruló labda a trampolinról pattan fel, odamentünk a korláthoz, közvetlenül a kapu elé. Jött ott fiatal és öreg, szakállas hippi és nagycsalád még nagyobb tatyókkal, csak a mama nem.Ekkor Mira már a mama mondásával kiáltott fel, aszta-paszta, cipőpaszta! Hogy én mit gondoltam, azt inkább ki sem írom, ennek a hardcore-változata.
Aztán Mirával elmentünk vécére, ezzel a szuper helyünket el is vesztettük. Fél három terén már nem tudtam mit kitalálni, vettem nekik egy zacskó nasit az újságárusnál. Megyek vissza, hallom a nevem, hát megérkezett szerencsésen Méri mama, de elmondása szerint fejenként 5 perces elbeszélgetés volt mindenkivel. Lehet, hogy a maratoni robbantás utórezgése ez is, de aznap nagyon nehéz volt bejutni Amerikába.
Unokák örültek, karjába repültek, mama pedig le sem feküdt aludni, jetlag nélkül nyomta tovább, Zoét is az égbe dobálja, szóval remélem, nekem lesz ennyi energiám az unokákra, mert nagyon sokat segít, azóta is fáradhatatlan.
Rá is szorulok, mert pár nappal az érkezése előtt azt mondtam, megőrülök. Zoé most, hogy sokat beszél és megért, elmegy. Maradt a fejhangú visítás és az, hogy nyolc előtt nem megy ágyba, pedig fárasztjuk, szabad levegőn van és a délutáni szunyája max. másfél óra. De napközben szuper a kedve, főleg kint és a játszón ériz magát jól, átmegy a függőhídon kapaszkodás nélkül és hátrafelé lépcsőzik. Volt egy lengő létra, amit kétoldalt csak lánccal rögzítettek, mondom neki, nem menj, Zoé, pici vagy ehhez. Hát nem felment csakazértis? A gyűrűhintán is hosszú másodpercekig lógott, míg bele nem hullott a karjaimba. Hihetetlen ügyes, rajzolni is elkezdett, meg is mondja, mi van a képein, a beszéde meg szuper, ha kell átvált angolra is, kedvencem, ahogy apra kérdésére nagy komolyan rávágja, hogy yesss. Nemrég Mira szülinapja került szóba és elkezdte hátul énekelni a kocsiban, hogy happy....to you. Gondosan szünetet tartva, mert a birthday szót még nem tudja kiejteni. És kicsit keserédes pillanat volt, mikor pár napja a "Mimmíja" helyett kimondta, hogy Méri mama. Sőt, most, majdnem 2o hónaposan mondatok röppennek el a szájából, mint a de jó!, menj innen, Anya, figyelj! Többet dumál, mint egy politikus.
Ráül önszántából bilire is, egyelőre eredmény nélkül, de nyár van, nem fogom vissza.
Mira viszont kifordult magából. Szemtelen, visszabeszél, szófogadatlan. Többszörös rászólás ellenére szórja a homokot Zoéra, amúgy is sokszor bántja, szól hozzá durván, nekem meg ordítva mondja, hogy add ide ezt meg azt, de rögtön! Sötétebb pillanataimban már a szülinapja eltörléséről fantáziáltam, mert nemcsak egy-egy rossz pillanat ám ez, néha egész délután így viselkedik, hiába vagyok türelmes vagy fenyegető akár, nem és nem akar rám hallgatni. Reggel tíz perc az öltözés, mert soha nem akarja felvenni, amit javasolok, hűvös, esős időben ujjatlan nyéri ruhához ragaszkodik. Kajából melegen szinte csak a noklit eszik meg, pedig régen sok halat, indiai kaját, tésztát is megevett.
Néha rá sem ismerek az én csupaszív kislányomra, aki rámordít, egy egyszerű kérdésre reagálva. Akkor ráadásul mellettem volt letakarva a szülinapi torta, még jobban bepöccentem, hogy már nem tudom hogyan a kedvét keresni, ő meg rosszabb egy falka dacos tinédzsernél.
Ma sajnos megint állt a bál, fel is küldtem a szobájába, ahol fáziskéséssel elkezdett bőgni aztán kijelentette, hogy velem nem játszik. Nyelvöltéssel, karbafonással együtt. Úgyhogy most felgyűröm az ingujjam és komolyan beszigorodok, mert kezd olyan kislánnyá válni, amit itt spoiled entitled American brat néven emlegetnek: elkényeztetett, szófogadatlan, amerikai fruska, a legrosszabb fajtából. Milyen büszke voltam, hogy nálunk nem volt dackorszak (terrible two), hát van helyette fruskakorszak (fearsome four).
Ezért nagyon jólesett, mikor elmentem a fogadóórára, s Miss Kristina csupa jót mondott róla. A lenti bizi értelmében simán kindergartenes szinten van, nagyon segítőkész, szociális, megvan a kis bandája, 3 másik gyerekkel játszik legtöbbet. A csoportból ő az egyik legerősebb láncszem, ami a fantáziát és a szerepjátékot illeti. Egy rossz szót nem mondott róla az óvónője, csak akkor tudnám, kit hozok haza onnan, elcserélik? Na jó, tudom, sokszor elfárad és velem jobban ki meri mutatni a foga fehérjét, de mégis, kibírnám, ha itthon is ilyen lenne. Azért mentem be, mert arra voltam kíváncsi, mennyire játszik a többiekkel. Itthon ugyanis gyakran magában játszik ha jönnek a barátai, a szomszéd kislányt hirtelen ötlettől vezérelve hagyja faképnél, szóval én a társas készségeknél lepődtem meg, hogy -ezek szerint- az oviban sokkal jobban megy neki a barátkozás. Pl. szülinapjára sem kért partit, hanem Storylandbe akar elmenni, ami innen majdnem 4 óra kocsival, úgyhogy majd ha két napja lesz Darrennek egyben, elmegyünk. Ő inkább ezt akarja, mint partit a barátokkal, amiben mondjuk egyet is értek. Ő nem az a típus plusz azért láttam egy-két buliban, hogy a nagy szervezésben gyakran a gyerek veszik el, túl sok az inger, az idegen anyuka-apuka. Talán jövőre.
Ami idén volt, az egy retró kinézetű kisbicaj, pótkerekekkel. Kedden sajnos becsengetett a kiszállító és Mira rögtön észrevette, fel is ébresztett a luxusnak számító dékutáni alvásomból. Grrr. Már nem tudtuk eldugni és este összeszerelni, hogy szerdán lássa meg, miután lejön a lépcsőn reggel. No mindegy, örült neki nagyon. Visított, mint a szopós malac, mert a pedálozás nem jött össze elsőre. De aztán belejött, ügyeskedett, az nem tetszett neki, hogy nem mehet az úttest közepén. Mert hiába nem jön kocsi, azért a jobbra tarts, stoptábla és egyéb alap dolgokat gyakoroljuk.
Szombaton jött Lillus, és folytatódott a szülinap. Ebéd után volt tortavágás, szerencsére Zoé is korábban aludt el aznap, mert kábé 628szor hangzott el reggel óta a "hol a torta, kibonthatom az ajándékokat?" kérdés. A tortára nagy visítással reagált, szépen is sikerült, de olyan summába került, hogy egyszer volt Budán kutyavásár. Finom is, csokis a belseje, még Darren is több szeletet evett, de az pl. nem tetszett, hogy ennyi pénzért műanyag katicákkal rakta körbe a cukrász, holott azt hangsúlyozták, hogy az ár a nagy munka miatt ilyen magas. No mindegy, azért valljuk be, jobb, mint Zoészétfolyt csigás tortája.
Ajándékba Méri mamától társast, Lillustól bikinit és szandált, Ádámtól egy katicás könyvet kapott, nagy volt a boldogság. Hát még amikor este előkerült a lámpás, amit égre bocsátottunk, mert Mira egyik kedvenc mesehőse, Rapunzel szülinapján is ezt teszik a szülők...este visszavedlett kedves kislánnyá és megköszönt mindent, "tetszett minden meglepetés, szivárvány-anyukám". Na, ilyet is tud az én kis vadócom, ilyenkor nagyon meg is szoktam dicsérgetni.
Most pedig képözön:
Aztán Mirával elmentünk vécére, ezzel a szuper helyünket el is vesztettük. Fél három terén már nem tudtam mit kitalálni, vettem nekik egy zacskó nasit az újságárusnál. Megyek vissza, hallom a nevem, hát megérkezett szerencsésen Méri mama, de elmondása szerint fejenként 5 perces elbeszélgetés volt mindenkivel. Lehet, hogy a maratoni robbantás utórezgése ez is, de aznap nagyon nehéz volt bejutni Amerikába.
Unokák örültek, karjába repültek, mama pedig le sem feküdt aludni, jetlag nélkül nyomta tovább, Zoét is az égbe dobálja, szóval remélem, nekem lesz ennyi energiám az unokákra, mert nagyon sokat segít, azóta is fáradhatatlan.
Rá is szorulok, mert pár nappal az érkezése előtt azt mondtam, megőrülök. Zoé most, hogy sokat beszél és megért, elmegy. Maradt a fejhangú visítás és az, hogy nyolc előtt nem megy ágyba, pedig fárasztjuk, szabad levegőn van és a délutáni szunyája max. másfél óra. De napközben szuper a kedve, főleg kint és a játszón ériz magát jól, átmegy a függőhídon kapaszkodás nélkül és hátrafelé lépcsőzik. Volt egy lengő létra, amit kétoldalt csak lánccal rögzítettek, mondom neki, nem menj, Zoé, pici vagy ehhez. Hát nem felment csakazértis? A gyűrűhintán is hosszú másodpercekig lógott, míg bele nem hullott a karjaimba. Hihetetlen ügyes, rajzolni is elkezdett, meg is mondja, mi van a képein, a beszéde meg szuper, ha kell átvált angolra is, kedvencem, ahogy apra kérdésére nagy komolyan rávágja, hogy yesss. Nemrég Mira szülinapja került szóba és elkezdte hátul énekelni a kocsiban, hogy happy....to you. Gondosan szünetet tartva, mert a birthday szót még nem tudja kiejteni. És kicsit keserédes pillanat volt, mikor pár napja a "Mimmíja" helyett kimondta, hogy Méri mama. Sőt, most, majdnem 2o hónaposan mondatok röppennek el a szájából, mint a de jó!, menj innen, Anya, figyelj! Többet dumál, mint egy politikus.
Ráül önszántából bilire is, egyelőre eredmény nélkül, de nyár van, nem fogom vissza.
Mira viszont kifordult magából. Szemtelen, visszabeszél, szófogadatlan. Többszörös rászólás ellenére szórja a homokot Zoéra, amúgy is sokszor bántja, szól hozzá durván, nekem meg ordítva mondja, hogy add ide ezt meg azt, de rögtön! Sötétebb pillanataimban már a szülinapja eltörléséről fantáziáltam, mert nemcsak egy-egy rossz pillanat ám ez, néha egész délután így viselkedik, hiába vagyok türelmes vagy fenyegető akár, nem és nem akar rám hallgatni. Reggel tíz perc az öltözés, mert soha nem akarja felvenni, amit javasolok, hűvös, esős időben ujjatlan nyéri ruhához ragaszkodik. Kajából melegen szinte csak a noklit eszik meg, pedig régen sok halat, indiai kaját, tésztát is megevett.
Néha rá sem ismerek az én csupaszív kislányomra, aki rámordít, egy egyszerű kérdésre reagálva. Akkor ráadásul mellettem volt letakarva a szülinapi torta, még jobban bepöccentem, hogy már nem tudom hogyan a kedvét keresni, ő meg rosszabb egy falka dacos tinédzsernél.
Ma sajnos megint állt a bál, fel is küldtem a szobájába, ahol fáziskéséssel elkezdett bőgni aztán kijelentette, hogy velem nem játszik. Nyelvöltéssel, karbafonással együtt. Úgyhogy most felgyűröm az ingujjam és komolyan beszigorodok, mert kezd olyan kislánnyá válni, amit itt spoiled entitled American brat néven emlegetnek: elkényeztetett, szófogadatlan, amerikai fruska, a legrosszabb fajtából. Milyen büszke voltam, hogy nálunk nem volt dackorszak (terrible two), hát van helyette fruskakorszak (fearsome four).
Ami idén volt, az egy retró kinézetű kisbicaj, pótkerekekkel. Kedden sajnos becsengetett a kiszállító és Mira rögtön észrevette, fel is ébresztett a luxusnak számító dékutáni alvásomból. Grrr. Már nem tudtuk eldugni és este összeszerelni, hogy szerdán lássa meg, miután lejön a lépcsőn reggel. No mindegy, örült neki nagyon. Visított, mint a szopós malac, mert a pedálozás nem jött össze elsőre. De aztán belejött, ügyeskedett, az nem tetszett neki, hogy nem mehet az úttest közepén. Mert hiába nem jön kocsi, azért a jobbra tarts, stoptábla és egyéb alap dolgokat gyakoroljuk.
Szombaton jött Lillus, és folytatódott a szülinap. Ebéd után volt tortavágás, szerencsére Zoé is korábban aludt el aznap, mert kábé 628szor hangzott el reggel óta a "hol a torta, kibonthatom az ajándékokat?" kérdés. A tortára nagy visítással reagált, szépen is sikerült, de olyan summába került, hogy egyszer volt Budán kutyavásár. Finom is, csokis a belseje, még Darren is több szeletet evett, de az pl. nem tetszett, hogy ennyi pénzért műanyag katicákkal rakta körbe a cukrász, holott azt hangsúlyozták, hogy az ár a nagy munka miatt ilyen magas. No mindegy, azért valljuk be, jobb, mint Zoészétfolyt csigás tortája.
Ajándékba Méri mamától társast, Lillustól bikinit és szandált, Ádámtól egy katicás könyvet kapott, nagy volt a boldogság. Hát még amikor este előkerült a lámpás, amit égre bocsátottunk, mert Mira egyik kedvenc mesehőse, Rapunzel szülinapján is ezt teszik a szülők...este visszavedlett kedves kislánnyá és megköszönt mindent, "tetszett minden meglepetés, szivárvány-anyukám". Na, ilyet is tud az én kis vadócom, ilyenkor nagyon meg is szoktam dicsérgetni.
Most pedig képözön:
2 megjegyzés:
Boldog Szülinapot Mirának!!!♥
Julcsi
Boldog szülinapot!
Nem lehet, hogy azért ilyen, mert fáradt? Látom az ovisokon, hogy mostanra nagyon fáradtak már, sokkal több a nézeteltérés-hm, finoman fogalmazva.Persze, nem tudom, jár-e még, vagy már szünet van.
Az van, hogy bármennyire is szeret gyerekek közt lenni valaki-az én lányom is ilyen volt-azért egy idő után jóból is megárt a sok, mégis csak alkalmazkodni kell,meg csak nagyobb a zaj, ilyesmi. Lehet, hogy jót tenne, ha kicsit nem lenne közösség most, de mondom, nem tudom, mi a helyzet e téren nálatok most.
És tudod, azt szokták mondani, hogy kétféle gyerek van, az egyik otthon anyucuédeskiscsibéje, és máshol kinyúvasztja a macskát, a másik meg a közösségben egy tündibündi, és otthon hullik a haj mindenkinek. Ez utóbbi persze külsőre jól mutat, de nyilván azért ott extrán alkalmazkodik az otthoni hajhullató, amit aztán valahol ki is kell adnia.
Sovány vigasz, tudom.
Megjegyzés küldése