A minap, mikor szoptattam, Mira mellénk ült és azt mondotta: Anya, ez a kisbaba egy abszurdum! Megkérdeztem, mit ért ezalatt, mire ő: hogy furcsa. Nem, nem a Larousse enciklopédiát kapta meg a gyerek, csak a mackó brummog, irgum-burgum, bundám rongyos ez abszurdum c. versikéből tanulta. De fején találta a szöget. Újra kell rendezni az életünket, és most, hogy Darren szabin van (bár morgolódok eleget, mert szerintem ebbe nem férne bele napi 3 konferenciahívás, még bónusz pénzek fejében sem-a fizetett szabi az fizetett szabi), plusz Méri mama hatalmas hatásfokon tesz-vesz, még így is szétfolynak az órák, van, hogy meg kell szakítanom a játékom Mirával-ilyenkor, és ha szoptatok, csendes szomorúság suhan át az arcán, az én szívem meg sajog picit.
A kórházban próbára tette a kapcsaimat a beszólása, szia, Zoli!
Meg van a babával kapcsolatban egy csokorra való megjegyzése, pl.: kisbaba vagyok, oá!, következő pillanatban meg: anya, én már kislány vagyok, nem eszem a bubblishból (ez a cici szlengje nálunk), Zoé nem kaphat cheeriot, fagyit, tésztát, csak bubblisht.
A császáromhoz azt fűzte hozzá, hogy anya kapott szurit, de összeszorította a fogát és nem fájt. Anya hasát felvágták, kapcsok vannak benne.
De azon kívül, hogy szeret tornázni és gyanúsan alacsonyan, mintegy Zoé feje felett repülnek el a szoptatásnál a kanapé párnái, le a kalappal a nővérke előtt. Reggel megkérdezi, hogy hol van Zoé, néha spontán puszit ad neki. Kapott a barátnőmtől ajándékba egy édes alvókutyát, ami Mirának is nagyon tetszett. Szívtam a fogam, de megmondtam az igazat: Heather hozta a babának. Mira megölelte a kutyát, közölte, hogy szeretem nagyon, majd odaadta a kicsinek. A sírását, mit sírás, üvöltését is elég jól tűri, csak becsukja alváshoz a szobája ajtaját, hogy ne jöjjön be a hang.
Tudom, érdekesebb lesz ez segítség nélkül mikor is a mászó-nyálzó babóca szétrondítja a legóvárát és kisvasútját, de addigra kitalálok valamit. Jelenleg persze agyondicsérjük mikor okos, odaad, megpuszil stb. és hangúlyozzuk, milyen szerencséje van a húgocskának ilyen példaképpel.
Egyre nem tudtuk rávenni, hogy ölbe vegye Zoét, pedig após erősen rágja a fülem közös fotóért. Mit tegyek, rá nem akarom lökni a kicsire.
És milyen baba Zoé? Akit Mira most már nem Zolinak, hanem Zozettának hív. :) Hát, hát...az ember azt hiszi, az oroszrulett másodjára kegyes lesz hozzá, de én most sem kaptam olyan gyereket, akinek megalszik a szájában a tej. Azaz etetéskor így van, nyammog, nem nyel, hiába csiklandozom, csak cumizni akar rajtam, viszont egy ütemben fenn van órákat. Tegnap délután 3-tól 8-ig bírta, nem rossz egy újszülöttől, ugye? Néha bóbiskolt, de csak kézben, óránként evett-na jó, sorozatevés súlynövekedés végett, ám legyen-de a bölcsőben általában csak délelőtt van el. Van egy kis csörgője, azt már pofozgatja. Amúgy kézben rötyögetve, dalokkal elvan ám, fenséges Döbrögiként néz körül, szájat tát a lámpákra, arcokra.
Éjjel pedig diszkókirálynő: általában 2-5-ig fenn van. Semmi baja, csak sötét ne legyen és fogjam a kezemben, úgy, ha leoltott lámpával simogatom, nem jó. Sajnos, Mirát is felébreszti, tegnap ide-oda cikáztam a két szoba között, énekeltem, szoptattam, kakis pelust cseréltem, komolyan, olyan a lakás mint a baby depot, itt egy pelenka, ott egy csörgő, amott egy törlőkendő vagy takaró.
Ugyanakkor, s itt most magamra terelem a szót, én elhatároztam, hogy ezúttal nem hajtom az időt, mint Miránál: jaj, mikor lesz nagyobb, mikor fog játszani, mikor beszél már-mert hamar eltelik ez, már tudom. Egyszer ekkorák, úgyhogy carpe diem, kétszer nem léphetek ebbe a folyóba és így tovább. Mondjuk könnyen ugrálok, általában tudok aludni délután is (ma a blogírást választottam), s az, hogy reggel 8 után jövök le a babával, mert Méri mama addigra megreggelizteti Mirát, az már nem is aranyat, hanem egyenesen Koh-i-Noor gyémántot ér.
A kórházban próbára tette a kapcsaimat a beszólása, szia, Zoli!
Meg van a babával kapcsolatban egy csokorra való megjegyzése, pl.: kisbaba vagyok, oá!, következő pillanatban meg: anya, én már kislány vagyok, nem eszem a bubblishból (ez a cici szlengje nálunk), Zoé nem kaphat cheeriot, fagyit, tésztát, csak bubblisht.
A császáromhoz azt fűzte hozzá, hogy anya kapott szurit, de összeszorította a fogát és nem fájt. Anya hasát felvágták, kapcsok vannak benne.
De azon kívül, hogy szeret tornázni és gyanúsan alacsonyan, mintegy Zoé feje felett repülnek el a szoptatásnál a kanapé párnái, le a kalappal a nővérke előtt. Reggel megkérdezi, hogy hol van Zoé, néha spontán puszit ad neki. Kapott a barátnőmtől ajándékba egy édes alvókutyát, ami Mirának is nagyon tetszett. Szívtam a fogam, de megmondtam az igazat: Heather hozta a babának. Mira megölelte a kutyát, közölte, hogy szeretem nagyon, majd odaadta a kicsinek. A sírását, mit sírás, üvöltését is elég jól tűri, csak becsukja alváshoz a szobája ajtaját, hogy ne jöjjön be a hang.
Tudom, érdekesebb lesz ez segítség nélkül mikor is a mászó-nyálzó babóca szétrondítja a legóvárát és kisvasútját, de addigra kitalálok valamit. Jelenleg persze agyondicsérjük mikor okos, odaad, megpuszil stb. és hangúlyozzuk, milyen szerencséje van a húgocskának ilyen példaképpel.
Egyre nem tudtuk rávenni, hogy ölbe vegye Zoét, pedig após erősen rágja a fülem közös fotóért. Mit tegyek, rá nem akarom lökni a kicsire.
És milyen baba Zoé? Akit Mira most már nem Zolinak, hanem Zozettának hív. :) Hát, hát...az ember azt hiszi, az oroszrulett másodjára kegyes lesz hozzá, de én most sem kaptam olyan gyereket, akinek megalszik a szájában a tej. Azaz etetéskor így van, nyammog, nem nyel, hiába csiklandozom, csak cumizni akar rajtam, viszont egy ütemben fenn van órákat. Tegnap délután 3-tól 8-ig bírta, nem rossz egy újszülöttől, ugye? Néha bóbiskolt, de csak kézben, óránként evett-na jó, sorozatevés súlynövekedés végett, ám legyen-de a bölcsőben általában csak délelőtt van el. Van egy kis csörgője, azt már pofozgatja. Amúgy kézben rötyögetve, dalokkal elvan ám, fenséges Döbrögiként néz körül, szájat tát a lámpákra, arcokra.
Éjjel pedig diszkókirálynő: általában 2-5-ig fenn van. Semmi baja, csak sötét ne legyen és fogjam a kezemben, úgy, ha leoltott lámpával simogatom, nem jó. Sajnos, Mirát is felébreszti, tegnap ide-oda cikáztam a két szoba között, énekeltem, szoptattam, kakis pelust cseréltem, komolyan, olyan a lakás mint a baby depot, itt egy pelenka, ott egy csörgő, amott egy törlőkendő vagy takaró.
Ugyanakkor, s itt most magamra terelem a szót, én elhatároztam, hogy ezúttal nem hajtom az időt, mint Miránál: jaj, mikor lesz nagyobb, mikor fog játszani, mikor beszél már-mert hamar eltelik ez, már tudom. Egyszer ekkorák, úgyhogy carpe diem, kétszer nem léphetek ebbe a folyóba és így tovább. Mondjuk könnyen ugrálok, általában tudok aludni délután is (ma a blogírást választottam), s az, hogy reggel 8 után jövök le a babával, mert Méri mama addigra megreggelizteti Mirát, az már nem is aranyat, hanem egyenesen Koh-i-Noor gyémántot ér.
1 megjegyzés:
Te, ezek a mi gyerekeink osszebeszeltek? " kézben rötyögetve, dalokkal elvan ám, fenséges Döbrögiként néz körül, szájat tát a lámpákra, arcokra." Na ezt szorol szora en is irhattam volna. Meg a kezben, vilagosban elvan, de sotetben azert se; azt is detto.
Remelem relfuxotok nem lesz legalabb.
pusza es kitartas,
Pang
Megjegyzés küldése