A Tökéletes Gyermek

Amikor egy új élet születik, az első reakció az, hogy egészséges legyen. Utána pedig lefektetik a dedet az ágyra, és körülállják a szülők, testvérek, barátok, rokonok. Milyen szép, sóhajtják fel, milyen okos! Ezek az első fontos tulajdonságok, amikkel felruházzák a piciket. Utána következnek a találgatások-tiszta anyja, apja, nagyapja ez a gyerek!

Mi is leültünk a kanapéra egy nap és ábrándoztunk a Leendőről. Még nem tudjuk, ki érkezik hozzánk, csak azt, hogy szeretjük nagyon. És azon túl, hogy viccesen próbáljuk saccolni, mennyire lesz barna a bőre, merészebb kívánságaink is vannak: én szeretném, ha úgy aludna, mint az apja, aki másodpercek alatt elszunnyad és utána is ágyut lehetne mellette sütögetni (ha betörő jön, azt nekem kell megfogni, mert tőle aztán elefántháton csörtetve vihetnék az egész házat). Darren sértődve kérdezte, csak ezt örökölje? Persze hozzátettem gyorsan a jó logikai és tájekozódó képességét, a nyugodt önbizalmát, álhatatos szeretetét és ambicionáltságát, megbízhatóságát. Na, erre ő mondta, hogy tőlem meg a kék szemet (genetikai valószínűsége nem sok), a gazdag érzelemvilágom, kreativitásom, humorom örökölhetné a pici.
Hiába, nemcsak külsőleg, belsőleg is ellentétek vagyunk, értelem és érzelem. :D

Viccet félretéve: az egészsége a legfontosabb. Viszont azt is tudom, hogy most már nem tudnám elvetetni, ha netalántán Down-szindromás, dongalábú vagy egyéb fogyatékkal jönne közénk. Én azt vállalom aki jön, csak legyen boldog, tevékeny ember, akinek mindig vannak tervei, álmai. Tudom, hogy a gyerek nem színező, nem tölthetjük meg előre saját elvárásainkkal, gyerekkori beteljesületlen álmainkkal-ő egy külön egyéniség lesz, akit támogatni kell abban, amiben jó, ls szeretni azért, aki.

Ezek a gondolatok arról jutottak eszembe, hogy nemrég néztem újra a nálam kötelező klasszikusnak számító Gattaca-t. Ez a film szörnyű jövőképet fest: az embereket már nem a vagyon, rang és bőrszín predesztinálja, hanem a génjeik. A film főszereplője, Vincent maximum takarító lehet, hisz más születése után megmondták a vérképéből, hogy maximum 30 évig élhet a szíve miatt. Márpedig ő az űrbe vágyik, és terveit meg is valósítja egy génjeiben tökéletes, ámde tolószékes férfinek köszönhetően, aki vér-és vizeletmintát biztosít neki, úgymond átadja személyazonosságát. Érdekes a filmben, hogy Vincent legyőzi "tökéletes", immár lombik által szelektált öccsét úszásban, és a tolószékes "génkölcsönző" is szégyelli szintén úszásban nyert ezüstérmét. Magyarán, a szép új világban a genetikai elit sem boldog, gúzsba kötik őket az elvárások.

Ma is, és többször is olvasok a neten olyan véleményt a fogyatékosokról, hogy minek vállalták őket, csak terhet jelentenek, az integrált oktatás visszahúzza az egészségeseket, másra kell a pénz. Durvább nyelvek csimpánzokkal hasonlítják őket, vagy selejtnek könyvelik el.
A mai cikk, amit a Porontyon olvastam, egy félkarú, ámde csinos gyerekműsor-vezetőnőről szól. Több szülőt zavarja a látható fogyatékosság és az, hogy a gyerekek ezzel kapcsolatban kérdezik őket, magyarázatra várva, amiről nekik kínos beszélni (sic!). A poszthoz kapcsolódó számtalan véleményből tisztán látszik, hol tart az esélyegyenlőség és elfogadás Magyarországon, bizony, a béka feneke alatt. :(

Már régóta törzsvendég vagyok Szirka blogján, aki egy tüneményes, Downos kislány és sokban lekörözi egészséges társait is, sőt, olyan kis szeretetbomba, amit felnőttként is csodálhatunk, irigyelhetünk. Inkább legyen ilyen gyerekem, mint egy zsenigyanús, ámde hideg és toleranciát nem ismerő ember.

Már 100 nap sincs hátra, s végre találkozhatunk a mi kis különbejáratú szeretetbombánkkal.