Otthon...édes otthon?

Hát itt vagyunk, Floridában, majdnem másfél hónapja. Nem evett meg a cápa, nem szúrt meg a nap, nem dőlt rám a pálmafa sem, csak rengeteg dolgozni-és feldolgoznivaló volt. Például az utolsó napok hektikus lázálma, a pakolás éjjelig-legdurvább a konyha volt. Úgyhogy nem az a jóleső, nosztalgikus hangulat fogott el, amikor az ember magába szívja a ház szegelteit, emlékeit. A járatunk is hajnalban indult, úgyhogy sötétben láttam mindent utoljára, ami nem tett jót nekem. Sötét volt a jövő. Tudom, ez drámaian hangzik, hiszen oda költöztünk, ahova más csak elszórva, vakációra jut el, nem a tundrára vagy valami 3. világbeli országba, mégis...a mai napig hiányoznak a fák, a szép gyep (itt öntözhetik ezerrel, amitől szép zöld, ámde szúrós, nem az a lábadat simogató mohás érzés), az otthonunk és persze a barátaim.
Michelle, az egyikük korán szült, ami rendes volt tőle, mert így megismerkedhettünk Owennel.

Aztán hiányozni fog még Alifiyah, akivel csak kiültünk és rengeteget beszéltünk és egyébként úgy volt, hogy ő is költözik, de végül maradtak. Azt hiszem, ő lett az ottani legjobb barátnőm, nagyon egy rugóra járt az agyunk. 

És persze Marie, Korzika szigetéről, aki szép, fodros ruhákban járt, a bostoni tudományos múzeumot Musee de Science-nek hívta és az attitűd és habit szavakból összerakott olyat, hogy habitűd. Mindamellett szuper jó fej és olyan jó quiche lorraine-t csinált, amiből felet másnap csak reggelire vágtam be. 

Ezzel persze nem vagyok egyedül. Mira és Zoé gyakran emlegetik ottani barátaikat, Miri le sem dobta a táskáját és csengettek már, hogy jöhet-e ki játszani. És mentek ki egy fújat szúnyogirtó után az erdőbe, 3-12 éves korig mindenki elvolt kisebb-nagyobb cicaharccal. Ez aranyat ért, nemhogy Amerikában, de a világon nincs sok ilyen hely, ahol szabadon és biztonságban játszhat kint, a természetben egy szekéralja gyerek. Tisztára, mint a nyolcvanas években a lakótelepünkön.

Szinte evidens, hogy a költözés miatt a lányok kissé megkompolyodtak. gyakran visítanak, verekednek, dobálnak, délutáni alvás nuku, egyszóval kezelhetetlenek. Szegény Zoé, mikor szóba került a szülinapja, sorolta az otthoni barátokat, mert őket akarja meghívni októberben.

Mindezt nem tudtam volna abszolválni, ha nincs Méri mama. Ő, meg a medence. Mert az azért jó, hogy mindennap fürdünk, a medence és az óceán is húsz fokos, nem kell sokáig gondolkodni, hogy mikor merünk elmerülni.

Jó az is, hogy Sarasota a szuper kulturális helyekkel, éttermekkel, és miegymással mindössze 1o percre van. Azért Bostont, ami 4o perc, meggondolta az ember, főleg télen, akármilyen jó kis programok kecsegtetnek ott-és ugye grandiózusabb város is, mint Sarasota.

Itt viszont minden nap kint lehetünk és ez ideális egy olyan emberpalántának, mint Zoé, akinek szittya-mongol ősei lehettek, az a lány meztelenül, szabadon egy lóháton érezné legjobban magát, állítom. De sajnos, idén nyáron táborra nem futotta egyik lánynak sem, ezért unjuk már egymást.

Viszont alig 2o percre van a szuper Lido strand, gyönyörű kagylókkal, fehér homokkal, messze ugráló delfinekkel...nagyon szeretjük.

Egyedül talán Darren az, aki ugye az egésznek az ötletgazdája volt, aki úgy él itt, mint a hal a vízben, mintha ideszületett volna. Ő utánunk pár nappal jött teherautón, a cicóval...mert Fuzzy kérem meghaladja a 1o kilót és nem engedték repülőre. Darrennek csak harmadszorra sikerült kamionba rakni a megrémült cicát, aki az ölébe telepedett. A macska, aki nyervog, ha felveszed...mekkora lelki tusa kellett ehhez is. Azóta felvette a ritmust, bár a pára miatt ritkábban jár ki és a medencét tisztes távolból szaglássza csak. Velünk eljött sétálni esténként, míg nem július 3-án valaki nem szórakozott petárdákkal, azóta óvatos duhaj.

Ki tudtam pakolni vagy 3 nap alatt, feltettem a legtöbb képet is, kezd családi fészekké alakulni ez a ház is. Mi viszont Darrennel még matracon alszunk, lányok szobájában nincs ventillátor sőt villany sem, kéne polc, aztán a medencénk köré több növény, később a tetőre napelem...lesz mit tenni. De leaglább már nem kelek fel pénikban az éjjel közepén, hogy úristen, hol is vagyok?

Aki nem él kint, az nem sejti, de bizony szerintem így bevándorlóként megint újra kezdeni egy másik államban nem piskóta, megint a null kilométerkőről kitapasztalni, hogy mi hány méter, hol az ovi, iskola, mik kellenek, háziorvos keresése, új jogsi, rendszám...de azt kell mondjam, ezzel nagyon pozitív tapsztalataim vannak, mintegy félóra volt a jogsi, másik félóra a rendszám, igaz, online fogalltunk időre. Közel van a posta, könyvtár, bolt, szuper éttermek. Találtam orvost is rögtön, mindegyik elfogadja a betegbiztosításunkat.

Már csak az van hátra, hogy a lányokkal elmenjek és különleges, floridai oltáskönyvet szerezzek. ezt nagyon szigorúan veszik, anélkül nincs suli, még azokkal is megcsináltatják, akik már laktak itt, de kis kihagyás után visszaköltöznek.

Mirának megvettem az egyenruhát, online kapott szebb darabokat, de tegnap felfedeztem a Targetben is szuper, pamut polókat sokkal jutányosabb áron és betáraztam. Érdekes, a kínálat igazodik, a mi Targetünkben MA államban soha nem volt egyenruha, de ez a színkód-sima, felirat nélküli fehér, világoskék, kheki és sötétkék ruha az itteni sulikban gyakori követlemény.

Végére a legjobbat: megismerkedtünk egy szuper jófej NY-i házaspárral, akik itt laknak az utcában. A 4 éves ikreiknek most volt a szülinapjuk és ott más szuper családokkal is összefutottunk. Röhej, hogy szinte senki nem helyi, északi államokból jöttek ők is, a sorozatos fagyos telek után. Szóval legalább ez bónusz, sokkal de sokkal könnyebb barátkozni is és az ovi meg az iskola kezdetével ez is javulni fog.

Járnak a csajok úszni is, nevetséges összeg fejében minden szombaton az Amerikai Vöröskereszt tanfolyamát végzik, aminek a vízbiztonság az alapja, aztán jün a levegővétel, tempózás és a többi. És Mira rá is érzett, 3 hét múltán megtanult úszni. Azaz kapál és fennmarad, sőt, hátán fekve tengeri csillag pózban tud lebegni is. Zoé sincs messze tőle, mert a karúszót rühelli, csak még nem merít elég nagy fagyiskanállal-ugye így tanítják nekik a kéztempót. És Darren is fog járni augusztustól, mert biza, ő sem tud úszni. :)

Biztos vannak magvas gondolataim, amit kihagytam most, de későre jár az idő, úgyhogy a fotókat másik posztban rakom fel...