Zoéval fejeztem be, ugye? Hát vele is folytatom: elmúlt két és fél éves, azaz harminc hónapos. Továbbra is eleven, jobb napokon azt mondjuk, azért kaptuk ezt a gyereket, hogy fiatalon tartson minket. Roszabbakon meg azt, hogy ha ő jön elsőnek, nincs második gyerek. De tényleg. Van, hogy fenn van reggel 7-től este kilencig és közben ki tudja, hány galibába keveredik. Múltkor pl. egy luficafatot szedtem ki a szájából, azért jó mérges voltam, csak egy hirtelen szippantás és fulladás a vége. Vagy vegyük a csütörtöki napot: a szomszéd kislánynak végre megjavították a bicaját, Zoé fel is pattant rá és megindult vele, mivel ennek az ülése elég alacsony. Először hajtott kétkerekű bicajt! Na jó, pótkerékkel, de akkor is. Persze a tulaj visszakérte, ekkor felhúzta magát, de úgy, hogy mérgében forgácsot dobált, széttiposott egy hangyát, ordított, aztán mint egy idegbajos, rágni kezdte a forgácsot. Később Mira haját egy ugrókötélért megtépte, a katicás szélcsengőt szétszakította, a kádból kiöntötte a vizet és mikor tisztán kiveszem és krémezném, nyalogatja magát. És ez csak egy délután volt. Ugyanakkor egy bújos kis bogár, tele szeretettel. Simogatni kell, míg elalszik. Egyszer már indultam, lábujjhegyen, de még fent volt és újfent megfogta a kezem: anya, csak addig mehetsz el, amíg kiviszed a szemetet, amúgy nem hagyhatsz magamra. Vagy a játszón egy sólyom körözött a fejünk felett, ő vette észre először: anya, egy ragadozó madár repked fent! A merészségéért továbbra is csodálom, én voltam az utolsó gyáva kukac, tesitanárom meg közölte, hogy ha a kötélmászás mocsár felett zajlana, engem megennének a krokodilusok. Ez a nő meg csak fut, mászik, mintha nem lenne nehézségi erő.
A névnapjára Rapunzel-jelmezt kapott, nagyon szereti. Meg egy füles-ugrálós labdát, ami leköti az energiája legalább törtrészét.
Voltunk szerdán a pillangóparkban is. Zanzásítva: jól éreztük magunkat, Zoéra rá is szállt egy lepke és haza se akart jönni. Ugyanakkor hallgatom Mira vinnyogását, hogy mikor érünk oda? Sajnos 1o percet rá is húztam, mert a szokás hatalma elforgatta a kormánykereket a rossz feljárónál, azon megyek Bostonba, Boskolába, a reptérhez is...de ugye Mira is mindig kérdi, hogy anya, ma hova megyünk? Ha meg megyünk, az is baj, mert messze van ugye. Visszafele meg Zoé szólalt meg, hogy kakilnia kell...és onnantól kapcs Niki Laudába, mert ehhez csak a zöld bili jó, ha fene fenét eszik is. A bili, amitől még harminc percre voltunk...
Aztán az anyák napja: kicsit pipa voltam, hogy ez is rám hárul. A bölcsis-ovis szereplés kettészedte a szabadnapom, a boskolásra ugye gyakoroljuk a gyerekkel a verset...Zoénál végül is csak kaptunk könnyű kaját, és leültem vele olvasgatni, az ajándék egy festmény és egy kéznyomos edényfogó volt. Miránál virágot alkottunk, most láttam, hogy tízórai előtt feltették a kérdést, hogy mennyi öt meg kettő és aki kiszámolta, jelentkezett. Meglepődtem, mennyire önálló ott Mira. Tőle kis kosárkát kaptam cukrokkal és egy jópofa kérdőívet.
Hány éves anyukád? - Tíz.
Mi a foglalkozása? - Takarít.
Mi a kedvenc étele? - Valami magyar kaja.
Mit játszik velem? - teázósat
Mit főz nekem, amit szeretek? - Noklit. (Bónusz, hogy ez úgy volt leírva: knockli)
Ma volt az igazi anyák napja (itt május 2. varásnapja), s ennek örömére apa elvitte a gyerekeket, vissza is tértek virággal, anyáknapi pink lufival (ami azóta is cívódások tárgya), csokis sütivel. A nap többi része úgy telt, mint máskor, anyaként. Darren elutazott, úgyhogy a parkban homokot szórtak egymásra, a rántotta fele a földön landolt, Zoé háromszor visszajött az altatásból, mint egy kis bumeráng. Új nap az anyaság paradicsomában.
Mira napok óta rajzol nekem válogatott szép rajzokat és ma is elmondta, hogy legyen szép napom. A legjobb ajándéka mégis eszmei értékű volt, a tegnapi, boskolás anyák napján szépen és hangosan, hibátlanul szavalta el a verseket, énekelte az éneket (pedig csak a kocsiban kérdeztem ki az odaúton). Nem véletlen tette őt az óvónéni a hangszeresek mellé, mert gyönyörűen, tisztán dalolta az Orgona ágát. Nekem ez nagy kincs, hogy itt, Amerikában ő ilyet tud. Zoé csoportjában is kaptunk virágot, élőt meg sütiset is. Ő még nem nagyon érti, mert amikor Mira műsorán síri csendben az utolsó akkordok csendültek a gitáron, belekiabált, hogy anya, én mikor kapok már ajándékot?
Na, gyorsan a képek, ömlesztve:
A névnapjára Rapunzel-jelmezt kapott, nagyon szereti. Meg egy füles-ugrálós labdát, ami leköti az energiája legalább törtrészét.
Voltunk szerdán a pillangóparkban is. Zanzásítva: jól éreztük magunkat, Zoéra rá is szállt egy lepke és haza se akart jönni. Ugyanakkor hallgatom Mira vinnyogását, hogy mikor érünk oda? Sajnos 1o percet rá is húztam, mert a szokás hatalma elforgatta a kormánykereket a rossz feljárónál, azon megyek Bostonba, Boskolába, a reptérhez is...de ugye Mira is mindig kérdi, hogy anya, ma hova megyünk? Ha meg megyünk, az is baj, mert messze van ugye. Visszafele meg Zoé szólalt meg, hogy kakilnia kell...és onnantól kapcs Niki Laudába, mert ehhez csak a zöld bili jó, ha fene fenét eszik is. A bili, amitől még harminc percre voltunk...
Aztán az anyák napja: kicsit pipa voltam, hogy ez is rám hárul. A bölcsis-ovis szereplés kettészedte a szabadnapom, a boskolásra ugye gyakoroljuk a gyerekkel a verset...Zoénál végül is csak kaptunk könnyű kaját, és leültem vele olvasgatni, az ajándék egy festmény és egy kéznyomos edényfogó volt. Miránál virágot alkottunk, most láttam, hogy tízórai előtt feltették a kérdést, hogy mennyi öt meg kettő és aki kiszámolta, jelentkezett. Meglepődtem, mennyire önálló ott Mira. Tőle kis kosárkát kaptam cukrokkal és egy jópofa kérdőívet.
Hány éves anyukád? - Tíz.
Mi a foglalkozása? - Takarít.
Mi a kedvenc étele? - Valami magyar kaja.
Mit játszik velem? - teázósat
Mit főz nekem, amit szeretek? - Noklit. (Bónusz, hogy ez úgy volt leírva: knockli)
Ma volt az igazi anyák napja (itt május 2. varásnapja), s ennek örömére apa elvitte a gyerekeket, vissza is tértek virággal, anyáknapi pink lufival (ami azóta is cívódások tárgya), csokis sütivel. A nap többi része úgy telt, mint máskor, anyaként. Darren elutazott, úgyhogy a parkban homokot szórtak egymásra, a rántotta fele a földön landolt, Zoé háromszor visszajött az altatásból, mint egy kis bumeráng. Új nap az anyaság paradicsomában.
Mira napok óta rajzol nekem válogatott szép rajzokat és ma is elmondta, hogy legyen szép napom. A legjobb ajándéka mégis eszmei értékű volt, a tegnapi, boskolás anyák napján szépen és hangosan, hibátlanul szavalta el a verseket, énekelte az éneket (pedig csak a kocsiban kérdeztem ki az odaúton). Nem véletlen tette őt az óvónéni a hangszeresek mellé, mert gyönyörűen, tisztán dalolta az Orgona ágát. Nekem ez nagy kincs, hogy itt, Amerikában ő ilyet tud. Zoé csoportjában is kaptunk virágot, élőt meg sütiset is. Ő még nem nagyon érti, mert amikor Mira műsorán síri csendben az utolsó akkordok csendültek a gitáron, belekiabált, hogy anya, én mikor kapok már ajándékot?
Na, gyorsan a képek, ömlesztve:
2 megjegyzés:
"ha ő jön elsőnek, nincs második gyerek."
Ez de ismerős!!!!
Valahol a természet gondoskodott (?) róla, mert nálunk is ez a szólás járta a másodiknál, igaz, ő fiú, de mindegy.
És boldog Zoé napot neki!
Ne is mondd, tegnap annyira kiakasztott, hogy már-már segítséghez fordulnék, mert nem tudom, hogyan lehet ennyi negatív energiát átfordítani pozitívra. Kösz a köszöntést, nagyon büszke volt ám magára!
Megjegyzés küldése