Szólítsatok vírusgazdának

Anno a kilencvenes években, mikor anyu nyomdokaiba lépve a győri Tungsramnál melóztam (azóta csődbe ment és nagy botrány volt, mert nem akartak végkielégítéseket adni, 2o-3o év ott lehúzott munkáért, fél életekért, de ez más tészta), jó kis társaság alakult ki a szerkesztésben. Néhány fiatal fiú, pár fiatal srác, jól elvoltunk, hülyéskedtünk. Akkor történt, hogy az én gépemre telepedett egy vírus, onnan fertőzve a többi számítógépet is, innen a fenti becenév, ezzel húztak utána még hetekig.
Mert amúgy ez a szó, meg szinonímái elkerülnek, én oly ritka nálam a betegség, mint sivatagban az eső. Most viszont...végre vége az allergiámnak, kizöldült minden. Darren olvasott egy cikket, hogy idén a nagy hó és hosszan tartó tél miatt durva volt a pollenszezon, minden egy hét alatt nyílt ki, kondenzált pollenmennyiséggel. De ezt kipipálhattam végre, mikor péntek este görcsös köhögőrohamok jöttek rám, olyanok, hogy nem kaptam levegőt. Szombatra ismét jobban lettem szirup és melegvizes gargarizálás jóvoltából (utóbbin Mira hatalmasat kacagott, grgrugru és pö, anyja átment tévémaciba), de délután olyan roham jött rám épp a játékboltban, ahol a kiskisasszonynak néztünk szülinapi opciókat, hogy...nem értem el a vécére. Húztunk is haza, ciki volt, áradt belőlem az ammóniás odőr, mint a hajléktalanokból. És aznap este háromig nem is aludtam egyáltalán, a tüdőm kiköhögtem. Szegény Darren félálomban veregetett a lapockáim közt. Én meg aggódtam már nemcsak magamért, a babámért is, mert vert a szívem, mint a csapdába esett állaté. Aki, apropó, megmozdult pénteken, amíg a kanapén pilledtem. Ez egyértelműen az volt, egy apró rúgás. Szegényke úgy érezheti magát, mint a szimulátorban, állandóan remeg-rázkódik a babaház. Tehát ma bementem hétvégi ügyeletre, jó 3 órát vártam, de aztán megjött a diagnózis, színusz fertőzés bronchitis-szal, mert magában nem elég érdekes ugye. Maszk viselete ajánlatos, mert a köhögés fertőző lehet, antibigyó, mert nem zárható ki a kezdődő tüdőgyulladás, valamint inhalátor. Utóbbira amúgy rögtön ráraktak ott a rendelőben, máris tünedezett a tüdőmből a zörej. Csakhogy ebből nem tudok ám sokat permetezni, mert terhesnek nem biztonságos túlságosan, max. 4 napig szedhetem. Mellette pedig fokhagyma (köszi, Zsuzsi), orr átöblögetése minden mennyiségben.
Na, nem kell izgulni, nem írok novellát, mint Dosztojevszkij, egyszer kiszámoltuk a gimiben, több mint 5o oldalon át volt lázas a szegény, szerencsétlen Raszkolnyikov...de egyszerűen inzultus az, hogy én beteg vagyok. És hogy már 2 hónapja.
Hazajöttem, szaladt ám elém az én kis két lábon járó csodaszerem, Mira, mutogatta, hogy vegyem le a maszkot. És mikor köhögésbe fulladt a mesélésem, átvette a könyvet és ő mesélt nekem. Nem szavakkal, hanem mutogatással, hangutánzó szavakkal, azt hittem, megzabálom. Olyan jó kislány volt amúgy is ezen a héten, le a kalappal előtte, rajta nem múlik a gyors felépülésem.

Muszáj gatyába ráznom magam, mert kedden lesz a vizsgám, azaz az állampolgársághoz vezető út utolsó előtti felvonása, utána már csak az ünnepélyes eskütétel következik. Erről majd részletesen, újabb posztban beszámolok, most csak életjelet adok, s egyben elnézést kérek, tudom, sok emillel lógok, ígérem, felzárkózom magamhoz. Amint in-halálok.